A legtöbb esetben, amikor úgy érezzük, hogy valami nincs rendben a bennünket körülvevő világgal, nagy valószínűséggel a saját belső világunkban sincs minden rendben. Ezt a belső diszharmóniát okozhatja akár félelem, bizonytalanság, rossz lelkiismeret, kishitűség, szeretetlenség, önzés vagy bármi más, ami kibillent lelki egyensúlyunkból, befolyásolva önértékelésünket, gondolatainkat és cselekedeteinket. A kisugárzásunk tükrözi bensőnk állapotát, így lényegében meg sem kell szólalnunk, lerí rólunk, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Azok, akik testi-lelki harmóniában élnek, jókedvet, életörömöt tükröznek, viszont akiknek bensőjében felborult az egyensúly, rosszkedvet, feszültséget, békétlenséget árasztanak. Mindkét jelenség ragadós, azaz kihat a körülöttünk élőkre, így akarva-akaratlan befolyásolhatjuk környezetünk jóllétét. Igaz lehet ez nemcsak a szűkebb környezetünkre, például családra, baráti körre, munkaközösségre, hanem akár egy egész településre, népességre, országra is. A tükrözés és tükröződés alapvetően kétirányú, így a külvilágból érkező benyomások leképeződnek a bensőnkben, ily módon válhat releváns megállapítássá, hogy ami kívül van, az van belül is, és fordítva, ami belül van, az van kívül is.
A tavalyi év nagy filmes sikere, a Netflix által gyártott K-pop démonvadászok című animáció lényegében az imént árnyalt témakörrel foglalkozik, kicsit mangás és popos, enyhén ezoterikus feldolgozásban. Chris Appelhans és Maggie Kang rendezők (ez utóbbi a forgatókönyvíró is egyben) ugyanis egy zenés-táncos, pörgős, harsány és meghökkentő világot teremtettek történetüknek, amely egyaránt merít a keresztény kultúrkörből és a koreai mondavilágból. Az emberek közegének, azaz a földi létnek a filmbéli ellenpólusa az alvilág, élén a lángcsóvaként ábrázolt Gwimával, aki földalatti birodalmának teljhatalmú ura. A biblikus pokol képe jelenik meg az ördögi Gwima (némely átírásban Gei-Ma) körül: mindent elemésztő tűzzel és sötétséggel, valamint az őt szolgáló démonsereggel, akik páriaként leledzenek körülötte, lesik minden parancsát. A fönti és lenti világot egy energiaháló választja el, a Honmoon, a túlvilágon tartva a démonokat, amelyek táplálék gyanánt emberi lelkekre vadásznak, amint találnak a varázslatos erőtéren némi kis rést, amelyen át a fenti világba juthatnak. Az emberiség szempontjából roppant fontos tehát az energiaháló fenntartása, amely nem akárhogyan, hanem a zene segítségével történik. Minden generációban születik ugyanis három kiválasztott, akiknek az a sorsuk, hogy a bátorságról és a reményről énekelve a hangjukkal és dalaikkal összehozzák az embereket és lángra lobbantsák a szívüket, ezáltal fokozva az energiaháló védőerejét. Jelen történetben e három kiválasztott három tinilány: Mira, Zoey és Rumi, akik egy népszerű zenekar, a Huntr/x tagjaiként válnak ünnepelt popsztárokká és démonvadászokká. A lányok ugyanis napközben a popikonok csillogó életét élik, azaz fellépésekre járnak, koncerteznek, tartják a kapcsolatot a rajongóikkal, a kulisszák mögött és éjjelente pedig kiéhezett démonokra vadásznak, mivel természetfeletti képességeik lehetővé teszik, hogy sikeresen felvegyék a harcot eme alvilági portyázókkal.
Az ütőképes csapat ténykedése igencsak felbosszantja a fő gonoszt, Gwimát, így az cselt eszeltet ki. Démonseregéből menő fiúcsapatot verbuvál Saja Boys néven, amelynek tagjai immár a Huntr/x ellenfeleiként követelnek maguknak helyet a földi zenei palettán, ringbe szállva a rajongók kegyeiért. A terv egyszerű: minél több rajongót átcsábítani a Huntr/x-tól, ezáltal gyengítve a lányok erejét. Kezdetét veszi tehát a két csapat közötti harc, amely nemcsak az árnyak között, hanem a színpadon is zajlik. A konfliktust árnyalják a karakterek belső vívódásai, egy szerelmi szál, sőt egy titok is, amely Rumihoz, a lánycsapat frontemberéhez kötődik. És ezen a ponton a másfél órás játékidőnek még csak az első tíz percénél tartunk, az elmondottak ugyanis kiderülnek a történet felvezetőjéből, valamint az első jelenetekből, tehát nem árultam el semmi lényegest, ami ronthatna a nézői-befogadói élményen.
Márpedig, legnagyobb meglepetésemre, ez az élmény létezik. A film címének hallatán ugyan kételkedtem az alkotás fajsúlyosságát illetően, azonban a megnyert rangos díjak és a film töretlen népszerűsége felkeltették az érdeklődésemet. Megtekintettem hát a produkciót, és mondhatni, meglepett, pozitív értelemben. A dél-koreai popkultúra, valamint az animék és mangák vizuális stílusa izgalmasan keveredik benne a nyugati típusú képregények világával, ráadásul mindehhez olyasféle humor társul, amely a képiséghez kapcsolódik elsősorban. A jól kidolgozott karakterek vicces ábrázolása és a meghökkentő helyzetekben rejlő komikum szórakoztatóvá teszik a cselekményt, amely az apróbb dramaturgiai bökkenők ellenére is gördülékeny és sodró lendületű. Bepillantást nyerhetünk napjaink popsztárjainak világába, amely magával ragadó, ugyanakkor emberpróbáló is. A Huntr/x-ot övező tömeghisztéria például nemcsak az énekesek mindennapjainak ábrázolását hivatott árnyalni, hanem a mindenkori rajongóknak tart görbe tükröt, rámutatva, hogy a tömegszimpátia sokszor úgy változik, ahogy a szél fúj, és nem feltétlenül értékorientált.
A 90 percnyi játékidő nem tette lehetővé, hogy minden szereplő azonos figyelmet kapjon, viszont a két popcsapat frontemberéről, Rumiról és Jinuról több mindent megtudhatunk. Ők nemcsak ellenfelei, hanem sorstársai is egymásnak. Karaktereiken keresztül domborítja ki a rendezőpáros a bűntudat és a szégyen lélekromboló erejét, saját lényünk elfogadásának és az önszeretet gyakorlásának fontosságát. És közös élethelyzetük tanulsága, hogy a gonosz mindig akkor győzedelmeskedik, amikor feladjuk az emberségünket. A popcsapatok többi tagja sem tűnik kevésbé érdekes karakternek, róluk vélhetőleg majd a tervezett folytatásban tudhatunk meg többet. A mellékszereplők között személyes kedvencem a nagy, kék macska, fején egy kalapos madárral. E Miyazaki Hayao filmjeit megidéző, mágikus karakterpáros egy koreai festményre, a Tigris és a szarka címűre utal. A koreai mitológiában a tigris a gonosz szellemek ellen védő lény, a szarka pedig a jó hírek hozója. Utóbbi szerepe e filmben áttevődik a nagymacskára, hiszen mindig ő hozza a szájában Jinu Ruminak szánt üzeneteit. A fiú meg is jegyzi egyszer, hogy „a kalapot a tigrisnek szántam, csak a madár mindig elveszi”, ezzel utalva arra, hogy az állatok itt felrúgják a koreai mitológiában betöltött szerepüket, s érzékeltetve a szarkának tulajdonított kleptomán hajlamot. A macska és a szarka a filmben a postáskodáson túl nemcsak érzelmi támaszt nyújtanak, hanem a főszereplők őrző szellemei is. Segítenek harcolni a démonok ellen, egyszersmind összekötik az emberek világát a jó szellemekével, bemutatva, hogy a túlvilág nemcsak a gonosz démonok terepe. E meghökkentő párosnak köszönhető az alkotás titokzatos, borzongató atmoszférája, amely ellenpontja az alvilágból áradó sötétségnek.
A K-pop démonvadászok tehát nemcsak a lenyűgöző látványvilágával és sajátos humorával hódít, hanem misztikus-mesés hangulatával is, amelyhez remekül illik a távol-keleti zenei világ. A film soundtrackjét népszerű K-pop producerek és előadók segítségével alkották meg, oly módon, hogy a zeneszámok pontosan illeszkednek a cselekményhez, sőt sokszor önmagukban viszik tovább a történetet. A finálé is két egymást követő, hangulatában igencsak eltérő dalból áll, amelyek – mi tagadás – fülbemászók, különösen az Oscar-díjjal is elismert főcímdal, a Golden, amely arany szobrocskát hozott a legutóbbi díjátadón. A belőle készült klip máris több milliós megtekintésű, élen jár a világ legnézettebb zenei videói között. A klip alatt sokan kommentelnek, tiniktől a szép korúakig, jelezve elragadtatásukat.
Valamit nagyon eltaláltak hát a K-pop démonvadászok készítői, amikor létrehozták animációs filmjüket, hiszen kezük alatt olyan produkció született, ami esetlenségei és hiányosságai ellenére is szórakoztató és szerethető. Sokak kedvencévé válhat, korosztálytól és zenei ízléstől függetlenül.
