Ilyen-olyan karácsonyok

Bárhol forduljon is meg az ember így advent idején, mindenhol ünnepi hangulat fogadja. Legyen szó ilyen-olyan intézményről, vállalatról, vagy csak egyszerűen az utcáról, az ünnep ott van. Villognak a kirakatok, fényben úsznak a városközpontok, rendezvények, fesztiválok épültek a karácsony köré, és természetesen a kereskedelem is bekebelezte magának, de a lényeg, hogy ma már mindenki szabadon megélheti.

Az iskolából úgy jönnek haza a gyerekeim, hogy azt mesélik, karácsonyfát díszítettek az osztálytermükben, ünnepi motívumokat rajzoltak az ablakokra, még a neonokra is díszeket aggattak, és zeneórán karácsonyi énekeket tanultak. Jó érzés ezt hallani, mert én még emlékszem azokra az időkre, amikor ez nem így volt. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején jártam általános iskolába, és akkoriban híre sem volt a karácsonynak sem az iskolában, sem másutt, csak otthon. Kizárólag itthon ünnepeltük, mindenki csak otthon tartotta, és a családon kívül nem is nagyon beszéltünk róla. Akkoriban az a divat járta, hogy újévre állítottak fát, újévi csomagot hozott a Télapó, és gondolom, ezeket azért találták ki, hogy azoknak is legyen valami ünnepük, akik semmiben sem hittek, és azok aztán úgy tettek, minta a karácsonynak semmi köze sem lenne a hithez, istenhez, a kereszténységhez.

Az otthonainkban azért december 25-re hozta a Jézuska a fát és alá az ajándékokat is, de úgy emlékszem, hogy ezt a boldogságot senkivel sem osztottuk meg az iskolában. Itthon mindig is nagy ünnepként éltük meg, aznap a féltve őrzött, ropogósra kikeményített rózsaszín damasztterítőn ettünk, és az asztalra is mindig különlegességek kerültek. A legfinomabb sütemények készültek akkorra, főleg fatörzs, zserbó és diós torta, a leves gyöngyözött, a sültek illatoztak, hatalmas fonott kalács került ki a sütőből. Anyám és a nagyanyám az előtte való napokban folyton a konyhában sürgött-forgott, és még a férfiakat is bevonták a munkába, leginkább a diótörésbe.

Bármilyen nehéz idők is jártak, a karácsony otthon mindig gyönyörű volt, ebből nem engedtünk, és aznap az egész család misére ment. Elképzelni sem tudom, hogyan oldottak meg mindent, hiszen akkoriban a munkaadókat egyáltalán nem érdekelte a mi karácsonyunk, aznap is dolgozni kellett, de gyerekként nekem ez fel se tűnt, mert a család úgy rendezte, hogy az ünnepünk legyen a legfontosabb, és kizártunk minden mást. Hazavártuk anyát és apát a munkából, addigra a mama és én megterítettünk, és még csak szóba sem került aztán, hogy valaki dolgozott aznap.

Ma sokkal könnyebb. A legtöbb vállalat úgy intézi az ügyeit, hogy ez az időszak kevésbé legyen megterhelt, sok helyen ilyenkor kollektív szabadságot adnak az alkalmazottaknak, vagy ha minden kötél szakad, évi szabadságot vehet ki, aki máshogy nem tudja megoldani. A lényeg, hogy szabadon lehet ünnepelni, szabadon lehet hirdetni, hová tartozunk. Ha időnk engedi, sokféle karácsonyváró programra eljuthatunk, köztéri adventi gyertyagyújtásokon élhetjük át az ünnepre hangolódást, koncertek, workshopok, karácsonyi vásárok kínálkoznak, és ha ezt mind soknak, esetleg külsőségnek találjuk, akkor ott van nekünk az, hogy odahaza úgy készülünk, ahogyan mi szeretnénk.