Lelkesen nézegetem a hegyeken, a dombos vidékeken kiadó szálláshelyeket. Az utóbbi hónapokban már annyi ilyen oldalt kinyitottam a közösségi felületen, hogy a hírfolyamom szinte csak ebből áll, úszok a jobbnál jobb ajánlatokban. Vágyódom valahová, ahol kicsit kikapcsolódhatok, ehhez keresek megfelelő helyet.
Valószínűleg mind közül az erdélyi helyszíneket részesítem előnyben, mert azokkal a lehetőségekkel árasztott el a közösségi felület. Húsz évvel ezelőtt jártam életemben először arra, és óriási élmény volt. Jó társasággal nyáron két hetet barangoltunk, és egész nagy területet bejártunk. Hol sátorban, hol házban aludtunk, hegyet másztunk, barlangokat kerestünk, tavak vizében mártóztunk. Azóta is visszavágyok oda, nem is csoda, hogy folyton azokat az oldalakat nyitom meg, amelyeken erdélyi kulcsos házak, panziók, vendégházak fényképei csalogatnak gyönyörű tájakra. Látszik, hogy a mai ember városban, nyüzsgésben, rohanásban él, mert minden egyes szállásadó a nyugalom biztos megtalálását kínálja. Csendes hegyoldalakat, fenyveseket, csobogó patakokat, kanyargó ösvényeket, madárcsicsergést, friss levegőt, hegyi faházakat és olyan helyeket ígérnek, ahol egyedül lehetünk a természettel, ahol havasi emberekkel találkozhatunk, vagy pásztorok mindennapjaiba kukkanthatunk bele. Milyen kár, hogy a mai életvitelünk, életformánk fényévekre van ettől, és hogy ezekért a dolgokért, ezekért a valaha természetes állapotokért ma már fizetnünk kell és nem jár nekünk belőle több, évi néhány napnál. Ez a nyugodt életforma vágyálom kategória lett, amelynek pár napos birtoklásáért egész évben keményen dolgozunk. Hónapokon át hajtunk, keressük a rávalót, hogy valamikor egy hosszú hétvégét, jó esetben egész hetet ilyen körülmények között tölthessünk, hogy olyan helyen ébredhessünk, ahol eggyé válhatunk a természettel.
Ha jobban belegondolunk, nemcsak a természetes körülményeket, hanem vele együtt a nyugalmat is keressük. Azokat a napokat vágyjuk, amikor nem csörög a telefon, amikor nem kell bekapcsolni a számítógépet, amikor nem rohanunk sehová, és mivel ezt itthon nem tudjuk megtenni, fizetünk érte egy távoli helyszínen. Pedig lehet, hogy itthon is meg lehetne tenni. Kiválasztanánk pár napot, amikor azt mondjuk, hogy ezek most a nyugalom napjai, szabadságot veszünk ki, és úgy élünk, mintha elutaztunk volna valahová messzire. Nem vesszük elő a telefont, nem nyitjuk ki a levelezőládánkat, és nem rakjuk tele a napunkat mindenféle elfoglaltsággal. Tulajdonképpen itthon is megtalálhatnánk a nyugalmat. Elmehetnénk egyet kerékpározni, sétálni az erőben, a pusztában.
De mi nem ilyenek vagyunk, ezért az élményért mi fizetni szeretünk, mindig máshová, ismeretlen tájakra vágyunk. Ott, másutt jogosnak érezzük a pihenést, a kikapcsolódást.
Én is ilyen vagyok. Tovább keresgélek a neten, majd találok ismét egy olyan helyet, ahol eltöltöm a családommal ezt a pár napot.
Nyitókép: Ahol a fenyvesek susogása mesél és az idő lelassul (Fotó: Pixabay)
