2025. szeptember 9., kedd

Kihaltak az akciós termékek

Nézelődöm a boltban és feltűnik, amiről már olvastam is; most, hogy visszaszorították bizonyos termékek árát, megszűntek az akciók. Ez a kereskedelmi láncok válaszreakciója a kormány azon rendeletére, amellyel 23 termékkategóriában, 20 ezer termék esetében 20 százalékosra csökkenti a kereskedelmi árrést. Mint tudjuk, az intézkedés szeptember 1-jén lépett hatályba, 15 százalékos árcsökkenést jósolt a legalapvetőbb élelmiszerekre, ezen kívül pedig a vegyi és higiéniai termékekre vonatkozott. 

Na, ennek az lett az eredménye, hogy az ember végignéz az egész sor árukészleten, és alig lát akciós terméket. Példának veszem, hogy a 900 dináros folyékony mosószert, amely húsz adag ruha mosására elegendő, sűrűn kínálták 600 dinár alatti áron és mellette még találni lehetett további akciós, por formájú mosószert is. A mosogatószereknél mindig volt akciós példány, a tisztítószereknél, a samponoknál is, tehát gyakorlatilag minden termékből találhattunk úgymond olcsóbbat, többet is. Most ilyen nincs, egy kb. tízkilós mosópor volt mindössze leárazva, azt hiszem 2000 dinárra, de ki a fene akar egyszerre ekkora mennyiséget venni, és ennyit fizetni egyszerre egy mosószerért. Ez több hónapi mosásra elegendő, és nem mindenki engedheti meg magának, hogy több hónapra való mosószert spájzoljon be előre. Tovább nézelődöm a boltban, odaérek a tejtermékekhez, majd az édességekhez, a sós ropogtatnivalókhoz és az italokhoz, és mindenhol megállapítom, hogy az akciók köddé váltak. Ez akár rendben is lehetne, ha tényleg látványos lenne az árak visszaszorítása, de persze erről szó sincs. Tíz-húsz dináros árcsökkenést lehet látni néhol, de ez valahogy mégsem tűnik eredményes megoldásnak. Egyszerűen nem érzi meg a pénztárcánk ennek a rendelkezéscsomagnak az eredményét. Nem is értem, hogy gondolta a kormány, hogy majd kitol a kereskedelmi láncokkal. Azok úgy alakítják az árakat, hogy ugyanannyit keressenek rajtunk mint eddig.
 

A vásárlók kénytelenek teljes áron beszerezni az alapvető tisztítószereket (Fotó: Pixabay)

A vásárlók kénytelenek teljes áron beszerezni az alapvető tisztítószereket (Fotó: Pixabay)

Most azon gondolkodom, hol is vegyek mosóport. Délután benézek majd az Univerexportba és az Ideába is, de nem sok reményt fűzök hozzájuk. Az Idea egyébként az utóbbi időben már olyan őrült magas árakkal dolgozott, hogy hónapok óta be sem tettem oda a lábam. Amikor ott valamit akciósan kínáltak, az olyan volt, mint máshol a normál ár. No, azért most teszek egy kört, de gyanítom, hogy az lesz a vége, hogy ismét a piacon fogjuk beszerezni az alapvető tisztítószereket, a tisztálkodási szereinket, mint régebben. Mivel külföldön olcsóbban hozzá lehet jutni ezekhez, megint nagy biznisz lesz belőle. Régebben minden ilyesmit a piacon vettünk meg, most is afelé tartunk. No meg a közösségi oldalakon is be lehet ma már vásárolni. Számtalan személy kínálja a Németországból, meg ki tudja honnan hazaszállított termékeket. Ott is vásárolhatunk, hiszen nagyobb tétel esetén azok akár még házhoz is hozzák.

Úgy látszik, megint új vásárlási szokásokat kell kialakítani, mert a boltokban már az egekben vannak az árak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az akciós termékek eltűntek, és az alapvető árucikkek ára nem csökkent jelentősen (Fotó: Pixabay)