2024. április 15., hétfő

Madárlesen

Fellinger Károly: Vajdasági gólyafészkek I., II.

Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ha szülőhelyünket, lakóhelyünket kellene bemutatni, melyek lennének azok a jellegzetességek, amelyekre felhívnánk a figyelmet. Fel tudnánk-e sorolni kapásból néhány sajátosságot, amelyeket mi, helybéliek ismerünk a leginkább, s vajon hogyan ajánlanánk őket olyanok figyelmébe, akik még sohasem jártak tájainkon? Sikerülne-e kedvet csinálnunk nekik ahhoz, hogy ellátogassanak falunkba, városunkba? A legtöbben nyilván igennel válaszolnának e felvetett kérdésekre, hiszen többnyire úgy érezzük, ismerjük az utcákat, tereket, amelyeken nap mint nap járunk, hallottunk valamit az innen származó ismert emberekről, esetleg egyik-másik különleges épületről is lehet némi fogalmunk, de úgy beszélni mindezekről, hogy felkeltsük irántuk az érdeklődést, már nem olyan egyszerű. Seregnyi információ, érdekes adat, személyes élmény segíthetne abban, hogy beszámolónk több legyen prospektusok papírízű bemutatóinál. Ha olyan településről ejtenénk szót, ahol található jeles történelmi emlékhely, ikonikus épület, vagy szobor, esetleg van nevezetes szülötte – akkor még viszonylag egyszerűbb a helyzet, hiszen utána lehet olvasni a részleteknek, de már jóval nehézkesebb a dolog olyan kis település esetében, ahol látszólag nem ragadható meg semmi érdekes.

AB Art Kiadó, 2022, 88 oldal

AB Art Kiadó, 2022, 88 oldal

Jómagam néhány hónapja éppen ebben a cipőben jártam, amikor a Magyar Írószövetségből felkerestek azzal a kéréssel, hogy szülőfalum kapcsán javasoljak témákat szociográfiai kutatáshoz. Igencsak gondolkodóba estem, hiszen a pöttöm észak-bácskai falu kapcsán nem jutott eszembe olyasmi, ami véleményem szerint érdekelhetné a résztvevő írókat, kutatókat. Ötletek híján kissé szégyenkezve csatlakoztam a lelkes csapathoz, és kíváncsian figyeltem, vajon mi minden tűnik fel nekik a girbegurba utcákat járva, mire kapja fel fejét egy pesti hölgy, milyen hasonlóságokat és különbségeket talál egy kárpátaljai irodalmár Szerbia és Ukrajna között. Kezdeti zavarom azonnal elillant, amint magam is az ő nézőpontjukból kezdtem vizsgálni a települést. A kíváncsi turista szemével, aki rácsodálkozik bármi szokatlanra vagy megszokottra, s egy útcéli kőkeresztben is feldolgozandó témát lát, meghökken azon, hogy a faluban nincs kocsma s talán még bögrecsárda sem, avatott szemmel leltároz a tájház régiségei között, és hamar eltanul egy füttyös nótát a bolt előtt iddogálóktól. Ha pedig szóba elegyedsz a helybéliekkel, szó szót követ, s észrevétlenül kerekednek elő vicces adomák, eredeti elszólások és olyan történetek, amelyek tükrében új arcát mutatja a falu, feltárja titkait a rozoga csordáskút, boszorkányos mesék hősévé válik a Körös menti kaszáló és elásott aranykincs legendája fűződik egy százesztendős diófához.

Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha olyan települést kellene bemutatnod, ahol sohasem jártál, és nem is tudsz róla semmi érdemlegeset? Ez bizony faramuci szituáció lehet! Emiatt emelem is kalapom a felvidéki költő-helytörténész Fellinger Károly előtt, aki arra vállalkozott, hogy megverseli nemcsak a számára legfontosabb anyaországi járások falvait és városait, hanem ismeretterjesztő sorozatot indít a határon túli, magyarok lakta települések bemutatására. E helytörténeti verseskönyvek sorában megjelent már a Felvidékről, a Kárpátaljáról, a Muravidékről és a Drávaszögről szóló kiadvány, Vajdasági gólyafészkek címmel pedig egy kétrészes verseskötet is, amelynek a Bánátot és Szerémséget bemutató, első kötete tavaly decemberben, a Bácskát bemutató kötete pedig idén márciusban látott napvilágot, Kovács Jolánka szerkesztésében és az AB Art Kiadó gondozásában. Érdeklődéssel vettem kézbe e két legújabb kiadványt (amelyekből Fellinger Károly kétszázharminc példányt juttatott ajándékképpen Vajdaságba), hiszen tudtommal a szerző soha nem járt Vajdaságban, s miként egy interjúban nyilatkozta: könyvek, internetes szövegek, cikkek sokaságát vette alapul, és helytörténész barátait is bevonta a munkába, hogy a vajdasági magyarlakta települések mindegyikéről születhessen egy versike. Érdekesség, hogy még Nagyvölgynek, az elnéptelenedett falunak is szentelt egy pársorost, ahol meglátása szerint „Az eldobott, kinőtt cipőt / az eső lábára húzza, / gyalog ment el az utolsó, / nem volt taxira, se buszra”.

A versek zöme szerencsére nem ilyen borúlátó, a költő inkább az érdekességekre, látványosságokra helyezte a hangsúlyt bennük, és témák sokaságát verselte meg. Olvashatunk például nevezetes történelmi eseményekről, a településekhez kötődő nagy történelmi alakokról, jeles épületekről és azok építtetőiről, helyi írókról, költőkről, festőkről és zenészekről, a zombori versből tudtam meg például, hogy a helybéli Fráter Lóránd zeneszerző nevéhez köthető a híres, Zimberi, zombori szépasszony című nóta, a Kúláról szólóból pedig azt, hogy a lakodalmainkban hajnaltájt elhegedült hallgatónak, a Kimegyek a temetőbe címűnek, a kúlai Bodrogi Zsigmond a nótaszerzője. Feltalálók és tudósok, népzenészek és táncosok, színészek és celebek is helyet kaptak a sorok között, emellett irodalomtörténeti kuriózumokra is fény derül, mint például arra, hogy Mikszáth Kálmán regényében a Noszty fiúval és Tóth Marival történt igaz események Bácskossuthfalván játszódtak.

AB Art Kiadó, 2023, 72 oldal

AB Art Kiadó, 2023, 72 oldal

A számomra legkedvesebb versekben a helytörténeti tényanyagot háttérbe szorítja a költői játékosság és a nyelvi lelemény. Fellinger Károly ezekben mutatja meg leginkább versírói virtuozitását és humorát, s elvicceskedik egy-egy érdekes településnévvel vagy szórakoztató információval. Jó példa erre az Ilonafalva című alkotás: „Jelenával, Ilonával / van tele Ilonafalva, / más lánynevet ez a falu / aranytallérért se adna. / Ilonakertváros sürög, / Tündér Ilonára várva, / úgy hírlik, hogy ízlik neki / a Vajdaság kocsonyája”. A versike zárszava, azaz a kocsonya, felvezeti a legjobban sikerült versek másik csoportját, a kulináris tartamúakat, amelyekből megismerhető a jóféle helybéli étkek sokasága. „Apróra vágott főtt krumpli / párolt fokhagymás mángolddal, / összekeveri a szakács, / felhangzik egy vidám bordal” – kezdődik ekképp egy kisboszniai eszemiszom, hogy a kispiaci vajaljáról, a kanizsai halászléről és kajmakos csevapról, a muzslyai gömölyés tésztáról, cicvaráról, hajmás zsírral vetött krumpliról, töktöpörtőről, csülkös szármáról, vagy a völgyesi paprikásról és a bácsgyulafalvi pörköltről ne is beszéljünk. Ez utóbbi településen épp a pörkölt kapcsán került versbe, hogy ott „Hagymaillat miatt a szél / félig a zsákjában marad, / kár, hogy zsákbafutó versenyt / errefelé nem tartanak”.

A versek sorából kitűnnek a mesei motívumokkal dúsítottak is. Ezek a magyar népmesék képi és hitvilágából merítenek, s magasabb szintre emelik a költeményeket. Nagyfénynél például ezt olvashatjuk: „Szélkakasa messze repült, / egyenest a holdra, / Holdanyónak szüksége lett / két jó füldugóra”; Bajsánál pedig ez áll: „Holdudvarába tartozott / szőröstül-bőröstül Bajsa, / azt beszélik, hogy akkor még / volt a holdnak harcsabajsza”. E verscsoportba tartoznak azok az alkotások is, amelyek a népi hiedelemvilágból merítenek, a lidérc vagy lúdvérc alakja sejlik fel például a kishomoki falánk madárról szóló versben vagy akár az újfalusiban is: „kakukkos órákat vesznek, / kell nekik annak tojása, / hónalj alatt, ki kikelti, / hat legyet üt, egy csapásra”.

A sokféle tematika és kötődés még hosszasan sorolható lenne, de hagyok felfedezni valót az olvasóknak is. A Vincze Nóra illetve Mayer Hella illusztrációival készült, vidám, tarka kötetekben bizonyosan akad újdonság és érdekesség bőven – aztán ki-ki eldöntheti, hogy mennyire sikerült a felvidéki írónak feltérképezni Vajdaságot, s hogy Fellinger Károly azokat a jellegzetességeket emelte-e ki egy-egy település kapcsán, amelyeket mi magunk lényegesnek tartunk. A két kötet mindenesetre sajátos tükör, amelyet elénk tartott a költő, s felér egy irodalmi kalanddal, hogy felkutassuk magunkat benne. A Bánátot és Szerémséget bemutató kötet végén néhány oldal üresen várja, hogy az ügyes kezű tollforgatók és rajzolók belevigyék saját meglátásaikat, amelyek esetleg kimaradtak a kötetekből. Lehetnek ők az első gólyák – új képviselői valamely művészeti ágnak, megcáfolva a sorozat címéhez ihletül szolgáló Tompa Mihály-vers szívszorító sorait, melyek szerint: „nincs itt kikelet, / Az élet fagyva van s megdermedett”.