Nagyszerű krémeslepényt készített nagyanyám, Szabó, született Barsi Ilona (1906–1991) majd három évtizeddel ezelőtt, 1983. február 23-án. Tehát épp most kedden, a kanizsai betyárestünk napján lesz pontosan huszonhét esztendeje ennek a kiváló gyermekkori élménynek. Álljunk is meg itt egy pillanatra, csak hogy szigorúan hivatalosra váltsam néhány mondat erejéig a hangnemet: Szentesi Zöldi László barátom, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese Nagy magyar betyárkönyv című kötetét mutatjuk be a kanizsai Dobó Tihamér Képtárban (a rendezvény este hat órakor kezdődik, hegedűn közreműködik Keszég Ákos, a szervezők pedig gondoskodtak arról, hogy egy alkalmi betyárfilm-turmixot is levetítsenek…). Legyen hát akkor ez most itt ismételten egy nyilvános meghívó: mindenkit sok szeretettel várunk! És – ha nem is kerek, avagy gömbölyded az évforduló, de – ezen a napon jubilál majd nagyanyám krémeslepénye is.
Persze nem magamtól vagyok ilyen okos, és annyira még nekem sem jó a memóriám, hogy minden egyes gyermekkori gasztronómiai élményt ilyen pontosan fel tudjak idézni. Nagyanyám gondoskodott arról, hogy megjegyezzük ezt a dátumot: ő maga jegyezte fel receptkönyvében a dátumot a krémeslepény leírása mellett – 1983. február 23. Aznap próbálta ki a receptet. Egy régi, békebeli kiadvány ez, amelyikben nem találtam évszámot, de minden bizonnyal valamikor a két világháború között jelenhetett meg. Kincses receptkönyv a címe, kiadója pedig a VÁNCZA ÉS TÁRSA tápszer és vegyészeti gyár volt, Budapest VIII. kerületében, a Ludoviceum utcában, készült ugyancsak a magyar fővárosban, a Tolnai-nyomdában. Állapota mára már igencsak megviselt, és látszik rajta, hogy sokat forgatták, lapjai már kezdtek kihullani, kötése szétesni. De nagyanyám nyomdában dolgozott Zentán, értett hát a könyvkötéshez – ezek még a régi, hőskorbeli, kézi, manufakturális módszerek voltak –, így hát gondos öltésekkel összevarrta a kiadványt, amelyik már elkezdett szétpotyogni. Gyermekkoromban engem is megtanított „könyvet varrni”, én meg ennek nyomán bősz megszállottsággal gyűjtöttem a Jó Pajtásból Robot Karcsi, majd később Vakarcs és társai kalandjait, és amikor egy-egy történetnek vége lett, könyvet varrtam magamnak belőle.
Rákerestem most az interneten, s látom ám, hogy ehhez a Kincses receptkönyvhöz nemcsak engem fűznek kedves emlékek. Egy számomra ismeretlen, önmagát meg nem nevező felhasználó írja: „Ezt a könyvecskét mamámtól kaptam gyermekkoromban, hogy egyszer majd biztos hasznát veszem én is. Most, hogy felnőttem, nemcsak szívesen sütöm a benne található süteményeket, hanem egyben meg is szeretném örökíteni. Kicsit megkoptatta az idő, és imitt-amott láthatóak a lapjain a használat nyomai, de talán épp ezért szeretem és vigyázok ma is nagyon rá.” A http://free.x3.hu/webcuki címen található honlapon link jelzi, hogy a felhasználó a teljes kiadványt beszkennelte és feltöltötte, de az oldalak mára már eltűntek az ingyenes tárhelyről. Kár, pedig szívesen letölteném… Szerencsére a Web Cukrászda címén (http://www.webcukraszda.hu/vancza.php) az egész kötet megtalálható újragépelt változatban. Ha így már el is veszik, s nincs meg régi nyomtatványok különleges varázsa, legalább a tartalmát megörökítették.
Ugyancsak a megörökítés szándékával kigépelem most ebből a kötetből a nagyszerű krémeslepény receptjét, amit nagyanyám 1983. február 23-án készített el a családnak: „12 deka lisztet 2 deka vajjal, 1 késhegynyi sóval, 1 kávéskanálnyi ecettel és szükséges mennyiségű vízzel rétestésztává eldolgozunk. A tésztát bevagdosva, 10 percig félretesszük, azután kinyújtva 10 deka h i d e g vajat csomagolunk bele. Ismételt nyújtás és összehajtás után kb. 10 percre h i d e g helyre tesszük. Pihentetés után még kétszer nyujtjuk és hajtjuk, közben mindig 10 percre hideg helyre téve. Legvégül közepes nagyságú sütőbádoglapon kinyujtjuk úgy, hogy azt teljesen befedje és késheggyel megszurkálva, forró sütőben szép sárgára sültjük.
T ö l t e l é k: 1 csomag Váncza-vaniliakrémport, 2 deka lisztet és 15 deka cukrot ½ liter hideg tejbe csomómentesen elkeverünk, azután állandó keverés mellett sűrűre főzzük. Időközben 2 tojás fehérjéből 1 kanál porcukor hozzáadásával kemény habot verünk, melyet a tűzről levett forró krémhez azonnal könnyedén hozzákeverünk. A krémet még melegen az egyik vajaslapra egyenletesen felkenjük, és letakaratlanul hűlni hagyjuk. Mikor langyosra kihűlt, a másik lapot ráborítjuk, gyengéden rányomjuk tenyerünkkel, és éles, lapospengéjű késsel négyzetes darabokra vágjuk. Vanilin-szórócukorral bőségesen beszórjuk.”
Hát ennyi… Hozzáteszem még, hogy nem kell erről a receptkönyvről túl sokat gondolnia senkinek sem, ez egy egyszerű reklámkiadvány, ami a maga korában még az újdonság erejével hatott, de ma már teljesen szokványos lenne, teljesen hétköznapi. Váncza a sütőporát és a vaníliáscukrot reklámozta vele, minden receptbe beleírta/beleíratta. De persze bármilyen, a sarki boltban manapság kapható sütőporral és vaníliáscukorral kiváltható… A kis kötetecskében – sajnos – semmi nyoma sincs annak, hogy kicsoda, miféle mesterszakács, illetve sztárséf állította össze a sütemények leírását, elkészítési módját, de akárhogy legyen is, akárki lehetett is, el kell ismernünk neki, hogy kiváló munkát végzett. Hiszen, ha a kiadvány megjelenése után több emberöltővel is annyira népszerű, hogy több generációnak szerez örömet, akkor erényei elvitathatatlanok.
Jó étvágyat kívánok hát mindenkinek, ha esetleg időközben megjött volna a kedve, hogy krémeslepényt készítsen a fenti recept alapján! Örökítsük tovább az újabb nemzedékre…
