Megfagy körülötte a levegő

Szokatlan tárgyaláson vesz részt a héten Marco Rubio amerikai külügyminiszter. A főnöke, Donald Trump elnök ugyanis eltökélte, megszerzi az Egyesült Államoknak a NATO- és EU-tag Dániához tartozó Grönlandot, amely a világ legnagyobb szigete. És stratégiai meg sok egyéb szempontból fontos az USA, illetve a fő riválisai, azaz Kína és Oroszország számára. Rubio a sziget és Dánia kormányainak képviselőivel azért találkozik, hogy a terület jövőjéről, sorsáról egyeztessenek.
Trump már többször jelezte, hogy kell neki a 2,61 millió négyzetkilométernyi, nagyrészt jéggel és hóval borított északi-sarkvidéki sziget. Az idén is megismételte a követelését. Riadalmat okozva ismét a szigeten, Dániában és Európában.
A nyugtalanság különösen azután erősödött föl, hogy az amerikai haderő január 3-án lecsapott Venezuela fővárosára, Caracasra, és egy gyors kommandós akcióban elrabolta, majd New Yorkba hurcolta az ország elnök-diktátorát, Nicolás Madurót és feleségét, Cilia Florest, akiket azóta bíróság elé állítottak, egyebek mellett kábítószer-bűncselekmények vádjával. 
Az akciót Trump rendelte el. Ebből az is következhet, hogy bárhol, bármilyen (hasonló) műveletre utasítást adhat. Sokan megrettentek ennek lehetőségétől. 
Még az USA szövetségesei is. Dánia különösen, hiszen a caracasi rajtaütés óta az amerikai elnök már többször kinyilvánította: így vagy úgy, de tulajdonjogot szerez Grönland fölött. A Fehér Ház a minap megismételte: az elnök a sziget megszerzésének lehetőségeit fontolgatja. Szükség esetén a haderő bevetésétől sem riad vissza. 
Grönland az utóbbi években és az idén is sokszor kinyilvánította, hogy nem akar az Egyesült Államokhoz tartozni. Kanada és hét európai ország (a közvetlenül érintett Dánia, továbbá az Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország, Németország, Olaszország és Spanyolország) múlt kedden kiállt az 1979 óta széles körű autonómiával rendelkező terület szuverenitása mellett, hangsúlyozva, hogy „Grönland a grönlandiaké”.
A sziget és Dánia kormánya elsősorban alighanem azért kezdeményezte a találkozót az USA külügyminiszterével, mert Trump (annektálási) terve számol a katonai erő alkalmazásával. Igaz, egyéb lehetőségekkel is. Azzal is, hogy az USA megvásárolja Grönlandot. Az ötletet Trump már korábban is felvetette, sőt egyik hivatali elődje, Harry S. Truman 1946-ban megpróbált üzletet kötni, ám a százmillió dolláros vételárát Dánia visszautasította. Trump még nem árulta el, hogy mennyit fizetne.
Megoldásként talán szóba jöhetne egy szabad társulási megállapodás (COFA) megkötése is az alig 57 ezer lakosú szigettel, amely ezáltal amerikai katonai oltalmat kapna, s kedvező feltételekkel kereskedhetne az Egyesült Államokkal, anélkül hogy a részévé válna.
Másik lehetőségként Washington javasolhatná annak az 1951-es kétoldalú egyezménynek a bővítését, amely alapján az USA hadereje már régóta használ(hat)ja támaszpontját Grönlandon. Trump azonban nem támogatja ezt az ötletet.
A jelek szerint Grönland katonai elfoglalására, megszállására csak végső esetben szánná rá magát. Ha mégis az invázió mellett döntene, azzal sírba tenné a NATO-t, szétzúzná az ingatag euroatlanti kapcsolatokat és a II. világháború után kialakult biztonsági rendszert.
Feltételezhetően nem ez a célja. Inkább arra készül, hogy saját tulajdonba vétellel, de legalábbis a teljes felügyelet megteremtésével távol tartsa az ellenfeleit a területtől. Elsősorban annak geostratégiai, amerikai nemzetbiztonsági és gazdasági fontossága miatt. Elhelyezkedésének köszönhetően Grönland az Északi-sarkvidék kiemelten fontos része. Washington értelmezésében ugyanúgy hozzátartozik a nyugati félteke (az amerikai kontinens) védelmi szegmenséhez, mint Venezuela vagy Kanada, amelyet Trump az USA 51. államaként képzel el. Az Európa és Észak-Amerika között elterülő szigeten (Pituffikban) működő USA-támaszpont radarkomplexuma már évtizedek óta az amerikai ballisztikusrakéta-védelmi rendszer működtetésének egyik meghatározó pillére.
Grönland bekebelezése nagyobb ellenőrzést biztosítana Washington számára az egyre fontosabbá váló Északi-sarkvidék egy része felett, s megkönnyítené bármely agresszió elhárítását a térségben. A Trump-kormányzat azzal érvel, hogy a fokozódó orosz (katonai) és kínai arktiszi jelenlét miatt van szükség Grönland amerikai átvételére, ellenőrzésére. 
A Fehér Ház a minap közölte: „az elnök szerint az Egyesült Államok érdekeit leginkább az szolgálja, ha visszatartja Oroszországot és Kínát az agressziótól az Északi-sarkvidéken”. Trump pedig a hétvégén kijelentette, hogy cselekednie kell, különben „vagy Oroszország, vagy Kína veszi át Grönlandot”, amit megengedhetetlennek tart. Szerinte az USA-nak kell elsőként intézkednie, „akár békés, akár erőszakos eszközökkel”.
Grönland vezetősége elutasítja, hogy a terület az Egyesült Államok részévé váljon. Trumpék ennek ellenére már a vásárlás lehetőségét latolgatják. Csakhogy mások szemében ez inkább az amerikai erőfölénnyel való visszaélésnek és a dán állami szuverenitás csorbításának tűnik. 
A sziget rendkívül fontos helyen van, s rengeteg előnnyel rendelkezik. Ezért is került a világ befolyási övezeteiért vívott nagyhatalmi küzdelmek előterébe. Elhelyezkedése, természeti erőforrásai, a – jelenleg még nehezen hozzáférhető, de – kiaknázásra váró hatalmas és gazdag bányakincslelőhelyei, valamint a környező vizek biztosította első osztályú hatalmas halászterületei vonzóak az idegenek számára.
Grönland, illetve az ottani kincsek iránt egyre jobban érdeklődik az EU és az USA legveszélyesebb vetélytársa, Kína is. A globális felmelegedés miatt a grönlandi jég és hó nagy része ugyanis (a jövőben) várhatóan elolvad, s utána megkezdődhet a kincsvadászat. 
Bár Trump tagadja a klímaváltozást, a hatását mégis jól látja. És másokhoz hasonlóan arra számít, hogy a jég elolvadásával egy nagyon fontos, új nemzetközi kereskedelmi-szállítási útvonal is kialakul az Északi-sarkvidéken, amely – láss csodát! – Grönlandnál halad majd el. És legalább annyira fontos lesz az Egyesült Államok számára, mint a Panama-csatorna, amelyre Trump szintén bejelentette már az igényét.