Bolygónk története felemelkedések és bukások története, állat- és növényfajok alakulnak ki, fejlődnek, alkalmazkodnak a körülményekhez, azután egy adott pillanatban elérik a létezésük csúcspontját, majd elindulnak a pusztulás útján. A szakemberek több hatalmas kihalási eseményt tartanak számon. Ezek olyan időszakok, amikor viszonylag rövid idő alatt nagy számú faj hal ki. A legismertebb kihalási esemény körülbelül 65 millió évvel ezelőtt történhetett, ekkor tűntek el a dinoszauruszok, hogy átadják a helyüket más fajoknak. Bizonyos tudósok szerint jelenleg is egy ilyen időszakban járunk, hisz napról napra olvashatunk arról, hogy bizonyos állatfajok eltűnnek a Földről. Ezek a hírek a médiában is megjelennek, és az egyéb hírek függvényében több-kevesebb figyelmet kapnak. Háború van, zajlik a politikai élet, gazdasági válságok váltogatják egymást, túl vagyunk egy koronavírus- világjárványon, és miközben a figyelmünket ezek kötik le, szinte a szemünk előtt tűnnek el állatfajok. Az emberiség olyan pusztításokat végzett a környezetében, hogy egyes becslések szerint az elkövetkező száz évben a fajok fele eltűnhet.
Laikusként fel sem fogjuk, hogy ez a folyamat milyen gazdasági és egyéb következményekkel járhat, és fel sem tűnik, ameddig nem érezzük a saját bőrünkön. Az utóbbi időben sokat hallhatunk arról, hogy a mézelő méhek is a kihalás szélére sodródtak. A boltok, piacok tele vannak mézzel, talán mindannyian ismerünk legalább egy méhészt, és természetesnek vesszük, hogy van méz, amiből akár arra is következtethetünk, méhek is vannak. Időnként ugyan a közösségi oldalakon szembejöhet velünk a leggyakrabban (tévesen) Einsteinhez kötött mondás, miszerint: ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl, de mint annyi mást, ennek sem tulajdonítunk kellő figyelmet.
A világhálón fellelt adatok szerint a méhek gazdasági szempontból igen fontos háziasított állatoknak tekinthetőek, hisz egy évben körülbelül 20 milliárd dollár értékű mézet állítanak elő, ezenkívül 300 milliárd dollárra teszik az egyéb méhészeti termékek értékét, míg a beporzó tevékenységüknek köszönhetően évi 200 milliárd euróval járulnak hozzá a mezőgazdaságunkhoz.
A kétezres években világszerte méhpusztulási folyamat vette kezdetét, és habár ennek okait többféle jelenségben keresték, máig nem találtak rá magyarázatot, az azonban szinte biztosnak vehető, hogy a mezőgazdaságban alkalmazott túlzott vegyszerhasználat is vétkes a dologban – magyarán részben éppen az az ágazat okozza a pusztulásukat, amely a legtöbbet köszönhet nekik.
A közelmúltban a hazai sajtót is bejárta a hír, miszerint az egész régiónkban hatalmas méhpusztulás figyelhető meg, és Szerbián belül Vajdaságban a legsúlyosabb a helyzet. Egyes méhészetekben akár száz százalékos pusztulásról is beszámoltak. A szakemberek szerint ennek fő oka az éghajlatváltozás, ugyanis a szárazság és a nem egyenletesen eloszló csapadék miatt egyre kevesebb a jó minőségű virágpor, és a virágpor hiánya elsősorban Vajdaságban okoz nagy gondot.
A méhek pusztulása, csakúgy mint az egyéb ökológiai jellegű gondok, világméretű problémát jelent, és megoldása is csupán globális szinten lehetséges, több szakterület bevonásával, egy komplex gondolkodás meghonosításával, és utána e szerinti cselekvéssel.
Vajdaságban a különböző szintű mezőgazdasági támogatások között találhatunk a méhészeknek szánt pályázatokat is, tehát a döntéshozók részéről szándék mutatkozik arra, hogy fellendítsék ezt az ágazatot, hogy minél többen foglalkozzanak méhtartással. Ez azonban csak a felszín. Amíg nincs együttműködés a méhészek és a többi mezőgazdasági ágazat között, addig a méhészet sem lehet sikeres, ugyanakkor a megfelelő piac megléte is szükséges. Olyan világot élünk, amikor a polgárok nagy többsége elsősorban nem a jó minőségű termékeket, hanem a megfizethető, értsd: az olcsó termékeket keresi. A jó minőségű méznek ára van, még akkor is, ha közvetlenül a termelőtől vásároljuk, ha viszont 1,2 vagy 3 közvetítőn, kereskedőn keresztül jutunk hozzá, még drágább lesz, és az emberek vagy úgy döntenek, hogy nem fogyasztanak mézet, vagy ha igen, akkor gyengébb minőségű, vagy egyenesen hamis mézet vásárolnak. A hamis méz témája is időnként felmerül a médiában. A közelmúltban például arról szóltak a hírek, hogy becslések szerint a szerbiai piacon jelenlévő méz negyven százaléka hamis, és ez nemcsak a ténylegesen a különféle piacokon megvásárolható olcsó és már ránézésre is hígnak tűnő árura vonatkozik, hanem a nagyobb üzletekben megtalálható termékekre is. Az illetékesek ígéretei szerint a különféle felügyelőségek a jövőben intenzívebben ellenőrzik az eladásra kínált mézet, ám ismerve az itteni hozzáállást, félő, hogy ezek csak szavak és nem vezetnek eredményre.
Itt most a mézről beszélünk, de arról sokszor megfeledkezünk, hogy a méhek nélkül gyümölcs sincs, és a méhek hiánya nemcsak a méhtermékek hiányához vezet, hanem a mezőgazdaságunk különböző területei is megsínylik. Persze, helyi és kisebb együttműködések vannak, például egy méhész és egy repcetermesztő, vagy egy gyümölcstermelő megbeszélik, hogy a méhész mikor és hova helyezze ki a kaptárait, és utóbbiak garantálják, hogy adott időszakban nem permetezik a növényeiket. Ezáltal egy win-win szituáció jön létre, de ez, mint ahogy említettem, jelenleg csak helyi szinten és kicsiben működik. Ha nagyobb mértékben szeretnék megvalósítani, egy komplex rendszert kell kialakítani több szektor képviselőinek részvételével.
A méhek a történelem kezdete óta teszik édesebbé az emberek életét, és mint ilyenek, a művészetekben is helyet kaptak. Ezúttal csak egy művet ajánlanék figyelmükbe, Maja Lunde A méhek története című regényét, amelynek a jövőben játszódó jelenetei egy disztópikus világot mutatnak be, egy olyan világot, ahonnan eltűntek a méhek, és a munkájukat ecsettel a kezükben emberek végzik, a lehetőségeikhez mérten. Érdekes olvasmány a méhészet múltjáról, a jelenlegi pusztulási hullámról, és egy méhek nélküli (?) jövőről.
Ha csak tehetjük, támogassuk a méhészeket, vásároljunk a termelőktől, és ezáltal támogassuk az egészségünket, egyben a világunk érzékeny ökoszisztémáját is, amelyben mindennek megvan a maga helye, még az olyan parányi élőlényeknek is, mint például a rovarok, esetünkben a méhek.
Nyitókép: Pixabay
