2024. április 23., kedd

Nagyon frontos kérdés

Hamarosan a harmadik évébe lép az Ukrajna elleni háború, és a vége még mindig nem látszik. Legalább ekkora baj, hogy szinte már hétköznapi üggyé vált belföldön és külföldön is. Az országhatáron túl ráadásul egyre távolibbnak és idegenebbnek tűnik. Ukrajna melletti tüntetésekről szinte már nem is hallani. Pedig 2022-ben még sokan mentek utcára világszerte, hogy tiltakozzanak a február 24-én kezdődött orosz agresszió ellen.

A globális figyelmet időközben az izraeli-gázai fegyveres konfliktus és a közel-keleti darázsfészekben keletkezett egyéb harci cselekmények vonták el Ukrajnáról. Kijev nyugati szövetségesei is kénytelenek foglalkozni az új helyzettel, sőt erejük, támogatásaik egy részét is kénytelenek többfelé összpontosítani. (Így a nemzetközi kereskedelmi hajózást, a világkereskedelmet és az áruforgalmat veszélyeztető jemeni húszik elleni küzdelemre.)

Az ukrajnai háború időközben holtpontra jutott, sőt nem csak a külső, de a belső támogatottsága is csökken. A mögöttünk hagyott év végére megmerevedtek a frontok szinte teljes hosszúságukban, amelyek a földön meghaladják az ezer kilométert.

Úgy tűnik, hogy jelenleg a szemben álló hadseregek egyike sem képes nagy területek el-, vagy visszafoglalásával járó támadást végrehajtani. Az eredetileg 2023 tavaszára tervezett, de végül csak a nyár elején megindított ukrán ellentámadás sem érte el a hozzá fűzött vérmes reményeket. Pedig a külföldi haditechnikával is megerősített ukrán csapatok akkor azzal a szándékkal szálltak harcba, hogy minél nagyobb területekről söprik ki a megszálló erőket.

Az offenzíva elakadásával az oroszok fokozták a támadásaikat, ám a frontokon jelentős előrehaladást ők sem értek el. Igaz, a részben, vagy teljesen elfoglalt orosz többségű területeket, így Luhanszkot, Donyecket (illetve az ott korábban önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaságot és Donyecki Népköztársaságot), Herszont és Zaporizzsját (2022-ben) népszavazásnak álcázott döntésekre hivatkozva Oroszországhoz csatolták. Majd gyorsan megüzenték: az elorzott területek védelmére akár atomfegyvert is bevethetnek.

Vlagyimir Putyin orosz elnök már az álreferendumok előtt néhány héttel bombasztikusabb híreket is közölt. Kijelentette: Moszkva már elérte a kitűzött háborús céljait. Nevezetesen Ukrajna demilitarizálását, nácimentesítését, vagyis az ottani szélsőséges, nacionalista személyek és alakulatok megsemmisítését, valamint a Donyec-medencében élő oroszok megvédését. És ami legalább ilyen fontos, Oroszország nem veszített semmit az ukrajnai „különleges katonai műveletei” miatt kialakult világméretű konfrontációban, sőt nyert vele, hiszen helyreállította nemzetközi befolyását, s megszabadult azoktól a megaláztatásoktól, amelyek 1991 óta érték.

A diadalittas beszámoló ellenére a harcok még mindig nem fejeződtek be. Amiért a Kreml az ellenséget és külföldi támogatóit okolja. Igaz, a háború kirobbanásáért is a Nyugatot tette felelőssé. Az (önvédelmi okokkal indokolt) invázió kezdete előtti hetekben pedig azt ismételgette, hogy az orosz haderő nem támadja meg Ukrajnát. Az ennek veszélyére vonatkozó sorozatos nyugati állításokat, figyelmeztetéseket azonnal rémhírterjesztésnek, információs terrorizmusnak, hisztériakeltésnek, szándékosan szított militarista pszichózisnak és a feszültség mesterséges gerjesztésének minősítette.

Azóta olyan fegyveres konfliktus alakult ki Európa keleti szélén, amely tartós globális következményekkel járt. Még inkább megosztotta az országokat, gazdasági gondokat gerjesztett és súlyos veszteségeket okozott a harcban állóknak és másoknak is.

Az elmúlt két évben Oroszország és Ukrajna egyaránt vesztett. Emberek (főként katonák) százezrei haltak meg mindkét oldalon. Milliók menekültek el Ukrajnából, vagy bolyonganak az országban nyugodtabb helyet keresve. Oroszországot is rengetegen hagyták el, főként a jól képzett fiatalok, akik nem akartak részt venni a pusztításban.

Az anyagi kár mértéke óriási. Különösen Ukrajnában, ahol infrastrukturális létesítményektől, kulturális örökségi helyszínektől, egészségügyi és turisztikai létesítményektől és ipari központoktól kezdve iskolák, lakóépületek, gyárak és egyéb építmények sokasága semmisült, vagy rongálódott meg. Nem egyszer egész települések pusztultak el, amelyek közül talán Bahmut és Mariupol a legismertebbek.

Orosz oldalon is rengeteg katonai és polgári objektum szenvedett kárt, illetve semmisült meg. Merthogy az ukránok, különösen az utóbbi időben, gyakran átlőnek a szomszédba.

A természetet és a környezetet ért pusztításokról keveset beszélnek mindkét oldalon. Pedig a kár már-már felmérhetetlen mindkét országban. Ukrajnában mindenképp, ahol rettenetes veszteségeket szenvedett el az anyaföld, valamint a növény- és az állatvilág.

Oroszország még ezek árán sem érte el eredeti célkitűzésit, nem nyert annyit, amennyire számított. Pedig Putyinnak minden kellett volna, hogy a gyorsnak és sikeresnek várt hadjáratban leigázott Ukrajnát azután a Kreml bábállamává változtassa. Egyelőre kénytelen beérni a lövöldözés folytatásával. Úgy tűnik, hadserege, illetve Oroszország addig képes folytatni a háborút, ameddig csak szükségesnek tartja. Ennek érdekében országa részben már átállt a hadigazdálkodásra. Az állami propagandagépezet szerint a gazdaság sértetlen, a (szomszéd megtámadása miatt Oroszországra kivetett nyugati) szankciók hatástalanok, a hadsereg pedig erőtől duzzad. A hadiipar is virágkorát éli. Az ország pedig az elégedettség és a stabilitás fellegvára.

A valóság azért másként fest, és sok mindenre rácáfol. Ám az tagadhatatlan, hogy – a nyugati várakozásokkal ellentétben – a büntetőintézkedések nem roppantották meg Oroszországot. Sikerült minimalizálnia a szankciók hatását és költségeit, sőt befolyásos oligarchák és állami vállalatok apró pénzért szerezték meg a kivonult nyugati cégeket, üzleteket, tovább működtetve azokat. A szankciók nem kényszerítették a háború leállításra sem, és a lakosság jelentős része sem fordult szembe a hatalommal, ráadásul Putyin népszerűsége töretlen. Annak ellenére is, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tavaly márciusban elfogatóparancsot adott ki ellene. Az orosz erők és a velük együttműködő (fegyveres) csoportok által Ukrajnában elkövetett bűncselekményekért viselt feltételezett személyes felelőssége miatt. Egyebek mellett azzal gyanúsítják, hogy a tudtával deportáltak jogellenesen ukrán civileket és gyerekeket Oroszországba.

Bár a háború támogatottsága nem teljes körű az oroszok körében sem, Putyin alighanem továbbra is abban reménykedik, hogy számára – előbb-utóbb – kedvező megoldás születik Ukrajna esetében. Addig is engedi katonáit, hogy tegyék a dolgukat a terepen, használják ki számbeli és haditechnikai fölényüket.

Kijev ugyanis az utóbbi időben bajba került. Fogytán a katonája és a lőszer is, a legfelsőbb vezetésben pedig hatalmi harc bontakozott ki. A hadsereg főparancsnoka, a népszerű Valerij Zaluzsnij tábornok szembehelyezkedett Volodimir Zelenszkij államfővel, aki rossz néven vette, hogy a főkatona őszintén beszélt a tavaly nyáron indított ukrán offenzíva csekélyke eredményeiről. Sőt arról is, hogy a lakosság és a csapatok kezdenek belefáradni a háborúba, amelynek politikai célkitűzését (az oroszok kiűzését a megszállt területek egészéről) még több fegyveres frontra küldésével (nagyarányú mozgósítással) sem lehet megvalósítani. A konfliktus miatt az államfő február elején felmentette tisztségéből a tábornokot és Szerhij Saptala vezérkari főnököt.

Emellett viták bontakoztak ki az ország két fő támogatójánál (hadi szállítójánál és finanszírozójánál) is, az Egyesült Államokban és az EU-ban. Az utóbbi nemrég megszavazta ugyan az újabb segélycsomagot Kijev számára (50 milliárd eurót négy évre), ám az USA-ban sehogy sem tudnak megegyezni a parlamenti erők egy hasonló nagyságrendű (61 milliárd dollár) támogatásról, amelyet az elnök javasolt még tavaly.

A külföldi segélyek csökkenése máris kedvezőtlenül hat az ukrán hadsereg helyzetére. A bizonytalanságok és kérdőjelek is tovább szaporodnak Ukrajna legfontosabb nyugati támogatójának mérséklődő eltökéltsége miatt. Némelyek szerint ez utóbbinak az lehet az oka, hogy Washington belátta: aligha sikerül felszabadítani a megszállt területeket, ezért Ukrajna jobban tenné, ha védekezésre rendezkedne be és tudomásul venné a terepen kialakult helyzetet. Ebben az esetben Kijevnek tudomásul kellene vennie, hogy Oroszország további ukrán területeket annektál, s az új határvonalakat elfogadva kellene beleegyeznie egy megalázó és igazságtalan „békébe”.

Csakhogy az utóbbi időben már az a hír járja, hogy orosz siker, győzelem esetén Moszkva akár másik szomszédos országokra is szemet vethet a (közel)jövőben, s rájuk is támadhat. Ennek lehetőségéről, illetve veszélyéről több EU- és NATO-tagállam magas rangú tisztségviselője is beszélt. Az Ukrajna elleni invázió kezdete óta rendszeresen hajmeresztő nyilatkozatokat és fenyegetéseket megfogalmazó Dmitrij Medvegyev orosz exelnök a minap igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy nem lesz újabb háború. Sajátos stílusában azonban azt is megüzente: ha mégis sor kerülne rá, az atomháború lesz.

Nyitókép: AP via Beta