Jegyzet

A párizsi terrortámadást látva mély szomorúság fogott el, hiszen megerősítette bennem azt a régi gondolatom, hogy a mai kor semmivel sem kevésbé sötét, mint az ezt megelőző századok voltak. Megtörtént, amitől sokan rettegtünk, de mégis valahogy úgy gondoltuk, hogy velünk nem történhet meg.

Képtelenség lenne minden sportágban bennfentes lenni, vagy akár nagy vonalakban is kísérni. Figyelmen kívül hagyom ezért például a lovassportot, a tollaslabdát, a krikettet, a hegyi kerékpározást és még néhányat.

A Zacsek totál megváltozott: nyakkendőt kötött és öltönyt húzott, és olyan széles mosollyal állított be hozzánk, mint akit valamilyen nagy-nagy szerencse ért.

Könnyű volt – mondom a barátomnak –, mert volt egy hálóőrünk: Király a neve, de nekem császárnak tűnt. Tüneményes volt a meccset bevezető védése, ez a harmadik percben történt, erőt és bizalmat adott a gárdának, és ha már a hármasnál tartok, nem mehetünk el szó nélkül a pár perccel a meccs végét jelentő sípszó előtt bemutatott bravúrja mellett.

Néhány évvel ezelőtt még általános vélekedésnek számított, hogy a globalizáció megállíthatatlan világfolyamat. Mára már megint más szelek fújnak.

Egy igen elgondolkodtató tanulmányra leltem a minap. A Current Biology című szaklapban megjelent nemzetközi kutatás eredményei szerint az ateista, világias környezetben nevelkedő gyerekek nagylelkűbbek és jószívűbbek vallásos közegben nevelkedő társaiknál.