Gyerekként négy nagy ünnep létezett számomra. A születésnapom, a karácsony, a húsvét és a búcsú. Ez utóbbi már csak azért is nagy volt, mert ilyenkor rég nem látott rokonok, ismerősök vendégeskedtek nálunk. Édesanyám már két nappal korábban elkezdett készülődni az ünnepre, egy teljes napon át szinte csak süteményeket készített, az ünnepi ebéd pedig oly gazdag és ízletes volt, hogy még az angyalok is megirigyelték volna. A nap fénypontját azonban a szentmise és az ebéd utáni rövid csatornaparti séta jelentette, amikor is hihetetlen sűrű embertömegen keresztül kellett átverekednem magam a tarkábbnál tarkább vásári portékákhoz. Ahogy idősödtem, úgy értettem meg, hogy a „búcsúnk” a templomunk védőszentjének ünnepe, de sehogy sem értettem, hogy mitől búcsúzunk, vagy hogyan lehet „búcsút nyerni”, és azt a halottak javára felajánlani. Minek nekik körhinta?
A templombúcsú alkalmával mindig aktuálissá válik az a kérdés, hogy mi is a búcsú. Latin megnevezése: indulgentiae, aminek jelentése „elengedés”. Ez azt fejezte ki, hogy Isten az egyház által elengedi az ideigtartó büntetést. A magyar „búcsú” kifejezés arra utal, hogy az ember búcsút vesz a rá váró büntetéstől. Ha kicsit szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor a búcsú a katolikus bűnbánati vallásgyakorlatban azt jelenti, hogy a bűnbánat szentségében, azaz a gyónásban már föloldozást nyert bűnért járó ideigtartó büntetést engedi el Isten. Amikor a bűnbocsánat szentségében feloldozást kap a bűnbánó, súlyos bűneivel megérdemelt „főbüntetésére”, az örök kárhozatra „amnesztiát kap”, a „mellékbüntetések”-ből azonban marad, s azt vagy e világon, szenvedések, bajok türelmes elviselésével, vagy a tisztítótűzben kell letudni. Ezt az úgynevezett „ideigtartó büntetést” engedi el a Péternek adott hatalom alapján a pápa részben vagy egészben, s ezt nevezzük részleges vagy teljes búcsúnak. Ilyent lehet nyerni a búcsú napján a templomban, búcsúra való zarándoklattal, a pápa Urbi et Orbi áldásával; templom- és temetőlátogatással halottak napja körül is, s ezeket lehet felajánlani a halottak, illetve a tisztítótűzben szenvedők javára. A búcsú a római katolikus egyház kincse, az ortodox egyház nem ismeri el, a protestáns egyházak pedig kifejezetten tagadják.
Egyházunknak a búcsúkra vonatkozó tanítása hosszú dogmafejlődés során bontakozott ki. A fogalmi tisztázás csak a középkor derekán érte el a teljességét. A búcsúkról szóló dogmafejlődés teológiai alapjait Szent Ágoston tette le, aki azt vallotta: „a bűnök eltörlése után is fennmarad számunkra bizonyos büntetés, mert az ember könnyen kicsibe venné a bűnt, ha eltörlésével együtt minden adósságunk eltöröltetne”. Minden egyes bűnnek negatív hatása és következménye van. Meggyónhatjuk az elkövetett bűnt, megkaphatjuk érte a feloldozást, de bűneink másokra ható következményei megmaradnak és az igazság elve alapján büntetést érdemelnek. A klasszikus példa szerint a bűn olyan mint egy sima tó vizébe kavicsot dobni. Ott, ahol a kavics beleesik, körülötte körkörös vízgyűrűk képződnek, melyek annál nagyobbak, minél erősebb a kavicsnak a vízbe való becsapódása. A mi bűneink is így hatnak másokra és így fertőzik meg mások életét. Ezért helytelen az a vélemény és felfogás, hogy „kinek mi köze ahhoz, ha én vétkezem?”. Ha személyesen nem is érint senki vétkének következménye, mégis gyengíti annak a Krisztus által megváltott egyháznak a morális szentségét, melyhez minden megkeresztelt ember tartozik. Noha megbánhatjuk és meggyónhatjuk elkövetett bűneinket, de másokat ért következményei megmaradnak. Az egyház ezért kegyelmi tárházából, Krisztus és a szentek érdemeire való tekintettel engedélyezi a búcsúkat, melyek által bűneink következményei által érdemelt büntetéseink alól bocsánatot nyerünk.
Mindazok részesülhetnek a búcsúnyerés kegyelmeiben, akik kellően felkészültek és teljesítik az egyház által előírt feltételeket. Ily feltételek mellett az egyház a Krisztustól kapott oldó és kötő hatalmánál fogva Krisztus és a szentek érdemeinek kincstárából részesítheti tagjait, szeretetük és bűnbánatuk mértéke szerint.
A középkor óta szokásos a megkülönböztetés, ami a teljes és részleges búcsúkat illeti. A teljes kifejezésen a búcsúnyerés útján elengedhető összes ideig tartó büntetések eltörlését értjük, a részleges búcsú viszont a büntetés-adósságnak csak egy részét törli el, amelyeket az egyház bizonyos cselekedetek elvégzése esetén vagy bizonyos imák elimádkozásakor engedélyez. Minden búcsúnyerés feltétele a kegyelem állapota, a búcsúnyerés szándéka és az előírt ima vagy cselekmény elvégzése. Templombúcsú esetén teljes búcsút lehet nyerni: szentmisén való részvétel, szentgyónás, szentáldozás és a Szentatya szándékára egy Hiszekegy, Miatyánk és Üdvözlégynek az elimádkozása révén.
A templombúcsú így nem csupán a templom védőszentjének ünnepe evilági élvezetekkel megfűszerezve, hanem a katolikus bűnbánati vallásgyakorlat egy fontos része. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartanunk, hogy a búcsú egyáltalán nem azonos a bűnbocsánattal.
