Jegyzet

Alig érkeztem meg Sydneybe, a mellemnek szegezte a futballtévések doyenje a kérdést: Jössz a meccsre? Majd én elintézem a belépőt!

Lehet, hogy sokan másként látják, de talán azért, mert nem gondolták át jól az egészet. Én viszont azt mondom, hála istennek, hogy nem tartozom az egy ezrelékbe, amelyről a múlt héten Kamaszi Ferenctől hallottam.

Mi is elszavaltuk nagy ünnepünkön a Nemzeti dalt a suliban, úgy mint a forradalmár Sándorunk a múzeum lépcsőjénél. És közben elképzeltük, ahogy a dicső márciusi ifjak ettől annyira fellelkesültek, hogy rögtön leszaggatták magukról a Habsburg-láncot, melynél a kard sokkal fényesebb.

Máris kifizetődtek a magyarországi stadionberuházások: szinte az ünnepre érkezett a hír, hogy a nemzeti tizenegy megelőzte az Egyesült Államokat a FIFA legújabb világranglistáján: az USA a 33. helyre esett vissza, a magyarok és Algéria közé.

Ha tudjuk is, hogy zuhogott az eső 1848. március 15-én – bár nem volt a mostanihoz hasonló havas tél –, tavaszi szabadságharcot valamiképp verőfényes időbe tud beleképzelni az ember, az illik hozzá, hiszen a tavasz a megújulás is, ugyanúgy, mint a forradalom: új életet előrevetítő.

Vannak emberek, akik ha nem is gyakorló hívők, alapvetően szeretnek találkozni a lelki tartalmakkal, és előszeretettel keresik a vallásos témát a médiában is. Nem az előismeretek motiválják őket, hanem az emberi lélek mélyéről feltörő belső vágy az anyagi, a fizikai világon túli értékek után.