Jegyzet

A Zacsek zomzéd már alig tudta kivárni, hogy vége legyen a májusi maratoni ünneplésnek.

A lelátókon 2:1-re győzött a Vojvodina. Állítólag többek között 78 busz vitte a nyolcezernyi kiábrándult szurkolót a döntőre, akik az utolsó percig mondták a magukét: „Győzelmet akarunk!

Kapóra jött a belgrádi sajtónak a madridi közönség Đokovićtyal szembeni ellenségessége. Egyrészt nem kellett különösebben foglalkozni a bolgár Dimitrov elleni vereséggel, másrészt indokolni lehetett, és csaknem elfogadhatóvá is tenni a világelső minősíthetetlen viselkedését.

Senkinek sem árt meg hidegvérrel élni, különösen ezen az égtájon, ahol forrófejű emberekből nincs hiány, s ezt az egészségügyi kimutatások alaposan alátámasztják. Kicsit irigykedhetünk hát a „hidegvérű” hüllőkre és kétéltűekre, akiket sokan primitív, unalmas és együgyű lényeknek tartanak.

Minthogy jó megfigyelő készséggel ruházott fel a természet, talán épp ennek a hozadékaként állapíthatom meg, hogy az idei tavasz nem a kertek alatt lopakodott be szülőföldünk lankáira és dombjaira, hanem berobbant, mint egy nagy hatású időzített bomba. Megfigyelhették úgy a királyhalmi, mint az udvarszállási gazdálkodók – ha még akadnak ilyenek –, hogy szinte máról holnapra a mínusz húsznál a plusz húszra ugrott a levegő hőmérséklete.

Közel másfél évnyi kihagyás után ez az első munkanapom, és cefetül érzem magam. Hogy vártam-e, kikívánkoztam-e már az anyává válás édes és küzdelmes mindennapjaiból?