Önbizalommal telve, a remények derűjében kezdte az 1892. január 3-án megjelent IV. évfolyamának 1. számával az új esztendőt a Zentai Közlöny. „A múltban, akkor t. i., midőn e város intéző férfijai a Zentai Közlönyt megteremtették – írta a lap Múlt és jövő című vezércikkében –, lapunk azzal a törekvéssel kezdette meg pályafutását, hogy a közügynek, a lehetőség szerint minden téren üdvös szolgálatot tegyen. Beköszöntő programjában nyíltan kimondotta e lap azt, hogy míg a múltból semmi keserűséget, semmi személyi gyűlöleteket nem hoz át, addig jövendőben munkásságát egy jobb remény, a tiszta lelkesedés és megtörhetetlen akarat fogja lelkesíteni. Ez volt a Zentai Közlöny beköszöntőjének sark-elve, ez maradt az eddigi évek alatt, s ez marad az 1892. év idején is. Azaz: nincs okunk lapunk eddigi irányát és szellemét megváltoztatni.” Az 1891. év folyamán lelkiismeretes munkájuk során hallatták szavukat a népszámlálás helyi vonatkozásairól, a pénzintézetek hitelének jelentőségéről, az ipartestület működéséről, a zentai köznép lakás- és egyéb viszonyairól, a városi közgyűlések tisztességéről, a zentai erkölcsbíró méltóságáról, a halva született „közérdekpárt”-ról, a megyei tanügyről, az ó-kanizsai reménybeli polgári fiúiskoláról. „Ezen közérdekű czikkeken kívül többek közt kiváló figyelmünkre méltattuk városi képviseletünk, továbbá polg. közs. iskolaszékünk gyűléseinek lefolyását és azokról olvasóközönségünknek kimerítő, hű és gyors tudósítást nyújtottunk.” Mindezek azt bizonyítják, hogy a Zentai Közlöny életképességét és szükséges voltát eddigi működésével már igazolta. Azzal a bizalommal és reménnyel tekintenek az eljövendő idők felé, hogy a jövőben is „ugyanaz a kedves kapocs fog eggyé fűzni, mely minket a múltban is összetartott: az igazra való törekedés, a jóra való munkálkodás nemes ösztöne”. Úgy tűnik azonban, korai volt a derű. 1892. február 21-én a városi közgyűlésben lefolyt heves vita után Harsányi János Nyilatkozat című rövid bejelentésében közölte: „A Zentai Közlöny szerkesztőségének tagja lenni e számmal megszűntem.” A következő, 1892. február 28-i számot felelős szerkesztőként a kiadó-laptulajdonos Schvarcz Sándor jegyezte.
A Zentai Közlöny 1892. április 24-i száma már Lovászy Andor szerkesztői irányításával jelent meg. Lovászy Zenta város közönségéhez! – Zenta 1892. évi április hó 21-én című beköszönő írásában elmondta: azon kívül, hogy szerkesztői munkájában hű szeretne maradni az elődeihez, semmilyen programja vagy célkitűzése nincs; magasztos hivatását az olvasóközönség erkölcsi-morális fölemelésében szeretné kiteljesíteni. „Szülővárosomhoz – írta Lovászy Andor –, mint gyermeket az anyához, igaz szeretet köt. Virulásában gyönyörködöm, betegségének fájdalmait átérezem. Ez a szeretet lelkesült akarattal, nemes buzgalommal tölt el, s érzem a feladatok sokaságát és nagyságát.” Schvarcz Sándor kiadótulajdonos névmagyarosítás során az 1899. augusztus 13-i, XI. évfolyam 33. számtól a lap megszűnésig Fekete Sándor néven felügyelte a Zentai Közlönyt.
A Csarnok megjelenése XXVII. évfolyama során mindvégig kiváló irodalmi és kulturális rovata volt a hírlapnak: 1891. január 4-i és 1891. január 11-i számban két részletben megjelent Mészáros Lajos A magyar közmondásokról – Felolvastatott decz. 14-én a gymn. rajztermében című tanulmánya; rendszeresen megjelentek Móra István versei, egyebek mellett Azt mondják… (1892. augusztus 7.), A fészek (1892. december 25.), Apáméknál (1892. október 16.) és Születésem napján – Október 23. (1892. október 23.). 1892. április 17-én, húsvét ünnepére jelent meg a Föltámadáson című verse:
Legyőzve a halál hatalma,
A sír bilincse megtörött;
Fennen lobog, büszkén a zászló,
A megalázott rög fölött.
Láttára újra életet vesz
Reményünk csüggő bimbaja;
Megéledünk… ím itt a példa:
Föltámadott! Alleluja!
Lovászy Andor elbeszéléseivel volt jelen a lapban, 1892. április 24-én jelent meg A kis Juliska erős keze című Beszélye, utána két folytatásban közölte Szent Alajos oltáránál című elbeszélését (1892. december 25. és 1893. január 1.). Muhoray Alfonz A zentai csata emléke című írásában (1892. szeptember 18.) a történelmi múltba tekintett vissza, az Androméda álnév mögé rejtőző személy pedig egész sorozatot szentelt Zenta történetének: Városunk múltjából – Bíráskodás az 1790-es években (1892. szeptember 18.), Báró Haynau proklamatiója (1892. október 2.), A Kishalon – Régészeti szempontból (1892. október 9.), Mészáros Lajos Kóborlás Erdélyben című kiváló útirajza 1892. szeptember 11-e és 1892. október 23-a között hét folytatásban jelent meg a Zentai Közlönyben. A vándor a háromszéki Sepsi-Szent-Györgyről írta: „A gondosan kerített, tisztára meszelt házak azonnal elárulják, hogy székely nép lakja. A kapubálvány czifra, faragott, vaskos szemöldökfát tartogat, mely utóbbira a ház építésére vonatkozó adatok és gyönyörű vallásos dedicatiók vannak vésve. Az ajtók fölötti esőfogó ereszek, faragott tornáczok, virágos ablakok, a tető ormóján vagy a kéményen álló kereszt vagy miniatűr kopjafa, hogy a lakók vallását jelölje, a tető gerinczén végigfutó zsindelysor különböző faragású czifrázata egészen leköti az utas figyelmét.”
1914. július 5-én F. U. jelzettel megjelent A trónörökös pár tragédiája című írás a szarajevói merényletről értesítette olvasóit, 1914. augusztus 2-án pedig Ferencz József és Gróf Tisza István Népeimhez! című közös írásában bejelentette a Szerbiának szóló hadüzenetet. Alatta Háború címmel jelent meg a Zentai Közlöny vezércikke. Leszámolás – volt olvasható az 1914. augusztus 9-i lap első oldalán. A Hírek rovat beszámolója szerint: „A miniszterelnökségi sajtóirodától lapunk szerkesztősége a világháború minden jelentősebb eseményéről hivatalos távirati értesítést kap. A háborús hírekről részletesen a fővárosi napilapok adnak tudósítást, mi azzal szolgáljuk közönségünket, hegy a hivatalos táviratokat kiadóhivatalunkban, Fekete Sándor könyvkereskedésének kirakatában, a megérkezés után nyomban kitesszük, az ugyanitt kifüggesztett térképeink is a t. közönség rendelkezésére állanak.” Az 1914. augusztus 16-án megjelent szám A polgárság kötelessége című vezércikkében szólt az olvasóihoz. Ettől kezdve a Zentai Közlöny kétoldalas lapszámaiban csak háborús híreket közölt. 1915. február 14-én azután Olvasóinkhoz című írásában bejelentette a lap megszűnését: „A háborús idő mindinkább több nehézséget gördít lapunk megjelenése elé, melyet a technikai akadályok miatt már néhány hétig szüneteltettünk. A jelen számmal lapunk egyelőre megszünteti működését. A háború okozta körülmények szinte lehetetlenné tették, hogy azt a humánus, minden személyes befolyástól ment működést melyet 26 éven keresztül (1889-től M. F.) városunk előrehaladása, művelődése, vagyonosodása érdekében kifejtettünk, tovább folytassuk. Nem tettük le a tollat végleg. A jobb idők beálltával ismét megindítjuk lapunkat és folytatjuk buzgó munkálkodásunkat.” Sajtó- és művelődéstörténetünk nagy vesztesége, hogy a Zentai Közlöny eltűnt a világháború vérzivatarában.
Nyitókép: Zenta, Szent István-plébánia (Mák Ferenc archívumából)
