Kitüntetett helyet foglal el Zenta város XIX. század végi történetében az igen rövid életű, Magyar Gyula felelős szerkesztő munkája nyomán mindössze 1886–1887-ben megjelenő Zentai Hírlap című helyi és vidéki érdekű, társadalmi, közművelődési és közgazdasági hetilap. A kései olvasónak látnia kell, heves városi viták és érdekellentétek határozták meg akkoriban a Tisza-parti város életét, hírlapjai is ezeknek a vitáknak voltak a fórumai, és lettek az áldozatai. A Zentai Hírlap egyik előfizetői felhívásában így határozta meg magát: „A harcz, melyet a város érdekének védelmében kifejtettünk, a becsület nyílt harcza volt, melynek vívásában nem ismertünk se rokonszenvet, se barátot, fegyverünk az igazságszeretet, czélunk polgártársaink jólétének előmozdítása és a közérdek megóvása volt.” A lap 1887. április 10-én, húsvétkor, II. évfolyama 15. száma után el is tűnt a közéletből.
Kitüntetett helyet kapott a lapban Dudás Gyula történetírónk, aki a tudományos élet szereplői közül a legtöbbet publikált. Dr. Dudás Gyula aláírással 1887. január 2-a és 1887. január 23-a között a Csarnok rovatban négy folytatásban jelent meg Szerémi György emlékiratainak forrásai című doktori értekezése. Ezt követően pedig (d. gy.) jelzettek jelentek meg a város és környéke múltjáról szóló írásai: Hol feküdt az egykori Csésztó község – Adalékul Zenta hajdanához (1887. február 20.), Tornyos, Likas és Kalocsa – Adalékul Zenta hajdanához (1887. február 27.), Eltűnt községek (Peszér, Bátka) (1887. március 13.), Vidékünk hajdani halászata – Adalékul a tiszavidéki községek halászat-történetéhez I. és II. (1887. április 3. és 1887. április 10.).
Dudás Gyula az 1870-es évektől országosan ismert történetírója volt a Bácskának, írásai rendszeresen megjelentek a vármegyei és az országos hírlapokban és tudományos folyóiratokban. 1872-ben a Századok közölte A Mélykút községi pecsétről és Péter kalocsai érsek című tanulmányait, 1882-ben a Bácska című lapban jelent meg A megyei régészet érdekében, 1884-ben a Zombor és Vidékében II. Lajos király halála, a Telecska című újságban Rákóczy bácskai hadjárata 1704-ben, 1885-ben a Pesti Naplóban A Turul, az Archaeologiai Értesítőben pedig A zentai kishalomról című írása került az olvasók kezébe. 1885-ben Szilágyi Sándor előszavával Zentán jelent meg A zentai csata című könyve, 1886-ban pedig ugyancsak Zentán Schvarcz Sándor kiadásában látott napvilágot Dudás Gyula Bács-Bodrogh vármegye régészeti emlékei című monográfiája. Úgy tűnik ennek a részleteit, vagy kutatásainak jegyzeteit tette közzé 1887-ben a Zentai Hírlapban.
Csésztó a régi oklevelekben Chechtow, Chechtov, Cheto alakban fordul elő, s tó jelenlétére utal, az óbudai káptalan, mint földesúr, leveleiben is legtöbbször szintén „piszciná”-nak, halászó helynek nevezi. Dudás Gyula azonban kiemelte: „bár a mohácsi vész előtti időktől számos oklevél nyújt tanúságot a csésztói praedium sorsa mellett, mindazáltal tagadhatatlan, hogy e helyütt csak csekély község állhatott. A szegedi török nahijának 1580–2-iki adóösszeírása szerint 13, az 1590–1-iki szerint szintén 13 adófizető háza volt a községnek, ami nyilván arra mutat, hogy vagy eredetileg is igen kis község lehetett, vagy nagyon is elpusztult a török hódoltság korában.” Vele együtt a múltban Zenta város határában több község is létezett, ami a vidék egykori népes voltáról tanúskodik. Tornyos, Likas és Kalocsa szintén ilyen községek voltak.
Tornyos esetében a mohácsi vész előtti időkből nincsenek olyan adatok, „melyek a község legrégibb történetére világot vetnének, s így egyáltalán nem tudjuk, mi volt sorsa. De az bizonyos, hogy Tornyos 1627-ben már népes község volt, és ebből önként következik, hogy e helységnek már virágoznia kellett. Neve után bizonyosra vehető, hogy alapítói és lakosai magyarok voltak.” Az 1527-ik évben azonban már szerbek lakják a falut. „Ekkoriban történt ugyanis, hogy a híres Crni Jován fellázítá a szerbeket s az egész Bácskaságot hatalmába kerítette. Crni utóbb megveretvén, Szegedről maga is megsebezve szállíttatott hívei által Tornyosra, mely községről az egykori krónikás feljegyzé, hogy népes helység volt, s szegedtől öt, Szabadkától pedig három órányira fekszik. Crni Jovánt Török Bálint szabadkai kapitány Tornyoson meglepvén, megölte, mire a szerbek lassanként elszéledtek a bácskai községekben.” Tornyost a török időkben a szabadkai nahije kebelébe sorolták, adóját Szabadkára fizette. A források szerint az 1580–1582-ik évben 26 adózó porta volt a községben, az 1590–1591-ik évben pedig 30. „Ez adatok azt mutatják, hogy Tornyos népessége a XVI. század végén még emelkedőben volt. Ettől fogva azonban a nevével nem találkozunk sehol. Ez arra utal, hogy Tornyos a XVII. század elején pusztult el.”
Likas – eredetileg Likas-Egyház – nevével először akkor találkozunk, midőn IV. László király idejében az alvidékre telepített kunok „hatalmas lázadást kezdtek, s a Bácskaságot tűzzel-vassal pusztították”. Likas-Egyházat is felégették a kunok. A község azonban később újratelepült, s bár az oklevelek róla mélyen hallgatnak, mindazonáltal bizonyos, hogy egész a török hódoltság koráig virágzott. A török hódoltság koráról csak annyit tudható, hogy Likas községet Tornyossal együtt a szabadkai adókerületbe sorolták, s mint ilyen az 1580–1582-ik éven 26, az l590–1591-ik évben pedig 31 adófizető portával bírt. Minthogy azonban a nevével később már nem találkozunk, bizonyos hogy e község is a XVII-ik század elején elpusztult. Likas község nevét sokáig a zentai határ északi részén elterülő hasonnevű puszta őrizte. A város határában jelezett harmadik jelentékenyebb község Kalocsa (régiesen: Kalacsa) volt. „Ez a mai kalocsai pusztán, a kalocsai szép völgy két partján terül el, temploma pedig éppen a mai Szlávnity-féle tanya helyén állott. Romjai ma is megvannak, a környék lakosai által is ismervék.” A község sorsát azonban Dudás Gyula korában mélységes mély homály födte, a mohácsi vész előtti időkből nem akadt olyan okleveles adat, ami a történetére világot derítene. „Csak a romok mutatják, hogy itt egy virágzó község állott. A török időkből is csak annyit tudunk róla, hogy a szegedi adókerülethez tartozott, és mint ilyen, az 1580–1582-ik években 14, az 1590–159l-ik években szintén 14 adózó portával bírt. Pusztulásának idejét a szomszédos községekével egyszerre bekövetkezettnek vehetjük.”
A Bácska eltűnt községei sorába tartozik az a Peszér (Peczer) nevű helység is, amely Zenta város közelében a Tisza mellett feküdt, s melynek maradványait az utókor Bátka néven ismeri. „Ez a bátkai terület a várostól délre, félórányi távolságban közvetlen a folyó pártján terül el, átellenben azon Nagy-Bátkának nevezett tiszai szigettel, melyet a folyó öreg medre az újabban készült átvágással képez. […] A szántóvető emberek igen jól tudják – írta értekezésében Dudás Gyula –, hogy e partvidéken egykor község állott, amelyet ők Bátkának neveznek, a melynek maradványait az eke által feltúrt nagy mennyiségű törmelék, hamu és tégla maradványai egyaránt hirdetik. Az egykori község területének nagyobb része azonban ma már nem létezik, mert a folyton jobbra gravitáló folyó alámosta, s magába temette.” A történetíró Vidékünk hajdani halászata – Adalékul a tiszavidéki községek halászat-történetéhez című kétrészes tanulmányában ugyanilyen alapossággal tárta föl és foglalta össze a Tisza környéki települések történetét is.
Nyitókép: Zenta (Fotó: Mák Ferenc)
