2024. április 23., kedd
GYŰRŐDÉSEK

1786-ban telepedvén meg

Ősmonográfiák

Munkálkodjunk teljes erővel mindnyájan, hogy legyen virágzó és boldog a mi kedves községünk Ómorovicza! Legyen virágzó és boldog! Legyen nagy és hatalmas a mi kedves magyar hazánk!!
(Máthé László) 

Ómoravica–Bácskossuthfalva 48. helytörténeti kiadványaként jelent meg az Ősmonográfiák című, három XIX. és XX. századi történeti munkát tartalmazó kötet. Máthé László Emléklapok Ómorovicza község 100 éves múltjából (1886), Sándor István A Kossuthfalvai református egyház 125 éves története 1786–1911 (1911) és Dévay Lajos Nagy idők sodrában – A Sztáramoravicai református keresztyén egyház és község története 1786–1936 (1936) című munkája értékes forrása nemcsak Ómoravica, de az egész történelmi Délvidék múltjának. A Nagy Tibor és Papp László jegyezte Az olvasóhoz című bevezető írásból kiderül, a „morovici kun utódok” lelkes csoportja 1975 nyarán elhatározta, 1986-ra, a falu újratelepítésének 200. évfordulójára megírják a település monográfiáját. Munkájukat a falu lakossága nagy lelkesedéssel fogadta, segítette és támogatta, a történeti kutatás szinte közüggyé vált. 1986-ban azonban az akkori tartományi kommunista hatalom megtiltotta a könyv megjelenését, s a szervezőknek és a falu vezetőinek az ünnep helyett kegyetlen politikai meghurcoltatásban volt részük. A történetet – eleven tanúságként – 2020-ban Betiltott ünnep – Ómoravica 200 éves évfordulója, amit nem engedtek megünnepelni című könyvében Besnyi Károly dolgozta fel. A korabeli nagy kutatói lázban került elő az a három könyvritkaság is, amelyeket a szerkesztők a most közzétett Ősmonográfiák című kiadványban jelentettek meg.

Máthé László 1865-ben került a faluba, amikor a református presbitérium küldöttsége Nagykőrösre ment tanítóért. Az akkor fiatal kántortanító Ómoravicára jött, s az évek múlásával ízig-vérig helybelivé vált, több évtizeden át tanítva a IV–VI. osztályos leányokat. Ő volt a falu első krónikása, aki szenvedélyesen kutatta Ómoravica múltját. 1886-ban azután megjelent Emléklapok Ómorovicza község 100 éves múltjából című munkája.

A szerző először foglalta össze az új honfoglalás történetét: 1786-ban Jász- és Nagy-Kunságból, Kardszag [Karcag], Madaras és Jász-Kisér falvakból érkezett 334 – név szerint is ismert – betelepülő, aki a kincstártól három szabadalmas (adómentes) év kedvezménnyel 209 és 1/2 telket kaptak. Igazi történelmi értéke a monográfiának az Urbarialis Contractus című, a „Királyi Camerális Bátsi Administrtatio” részéről kiadott letelepedési engedély közlése. A református közösség első lelkésze Halasi Gózon József (1786–1804) volt, az ezt követő 100 évben (1886-ig a kiadvány megjelenéséig) további három lelkész: Csete Dániel (1804–1826), Széki Pál (1826–1841), 1841-től pedig (a jubileumi ünnepség alatt is) Herczegh Ferenc szolgálta a híveket. Ómoravica lelkes polgárai 1867-ben olvasókört alapítottak „tekintélyes könyvtárral”. 1874-ben megalakult a második „önművelődési egyesület”, a Polgári Kör is. A monográfia írója két kiemelkedő esemény emlékét idézte: 1831-ben kolerajárvány pusztított a vidéken, a szabadságharc déli háborújában 1849. január 29-én a szerb csapatok felégették Topolyát, a csajkások február 27-én este érkeztek Ómoravicára. A lakosság elmenekült, Mélykúton, Halason és Csanádon lelt menedékre. Március 2-án General Dragics csapatai kirabolták és fölégették a települést. Március 9-én megérkeztek a huszárok, és „karéjba kapva az ellenséget” egytől-egyig lekaszabolták. „Ha megkérdezhetnők elhalt őseinket, valyon a sok küzdés és szenvedés mellett találtak-é valamiben örömöt és lelki megnyugvást? Bizony azt felelnék: találtunk!... Megtaláltuk mindkettőt a becsületes és szorgalmas munkában” – írta munkája befejező soraiban Máthé László.

A falualapítás 125. évfordulóján 1911-ben adták ki Sándor István református helyettes lelkész A Kossuthfalvai református egyház 125 éves története 1786–1911 című helytörténeti munkáját. Sándor István felvilágosult, tanult ember lévén, fontosnak tartotta híveivel megismertetni eleik múltját. Az ő nevéhez fűződik az a híres mondás: „A református egyház templom nélkül létezhet, de iskola nélkül nem.” A török örökös zaklatása miatt az elnéptelenedett hódoltsági területen II. József uralkodása alatt kezdődött a vidék újratelepítése, minek során az Úrnak 1786-ik esztendejében a Bácsvármegyébe kebelezett Ómorovica pusztán is élet támadt. A zombori kincstári igazgatósághoz tartozó Ómorovica pusztát kiosztották úrbéri illetőségül a Jászkunságból és Nagykunságból való települőknek. 1814. szeptember 10-én tétetett le a templom első köve, 1815. június 3-án Csethe Dániel lelkipásztor felolvasta a toronyba helyezett – máig megőrzött – emléksorokat.

Sándor István református helyettes lelkész a következő szavakkal adta A Kossuthfalvai református egyház 125 éves története 1786–1911 című könyvét az olvasói kezébe: „Tekintsétek e munkámat kossuthfalvi református egyház szeretett hívei egy szál virágnak. Átadom nektek annak emlékére, hogy Isten kegyelméből hirdetem közöttetek Istennek igéjét. Fogadjátok oly szeretettel, mint amilyen szeretettel és örömmel szedtem én össze a múlt emlékeit. Tegyétek ti egyházatok 125 éves múltjának sírjára. Több jogotok van hozzá, mint nekem. Az én lelkemet csak megragadta a múlt, nektek pedig atyáitok porladoznak az 125 éves múlt takarója alatt.”

1936-ban a falu fennállásának 150. évfordulójára készült el Dévay Lajos esperes-lelkész és Gyarmati Sándor egyházmegyei tanácsbíró Nagy idők sodrában – A Sztáramoravicai református keresztyén egyház és község története 1786–1936 című munkája. Dévay Lajos a kötethez írt Előszóban így fogalmazott: „A templom és iskolaépítő atyák áldozatos munkája 150 év után is hirdeti az anyaszentegyházhoz való hűség magasztos példáját. Beszélnek a kövek. Ezt a beszédet tolmácsolja a mi szerény munkánk. Hallgassuk meg! Merítsünk belőle lelkesedést, erőt, a következő 150 esztendőre, kitartásra való törhetetlen hitet, az áldozatos testvéri szeretet gyakorlására, a közügyek önzetlen szolgálatára, anyaszentegyházunk javának munkálására, hogy méltatlanokká ne váljunk, az életnek földjéből ki ne szaggattassunk. Isten segítsen minket! Sztáramoravica, 1936. augusztus hava.” A szerzők Trajanus császár k. u. 101–106-ban vívott hódító háborújától tekintették át a vidék rövid történetét, igazán értékes – a Délvidék vonatkozásában is jelentős – a Jászkunsági őseink című fejezet. Az Ősmonográfiák című kiadvány szerkesztői szerint három mű közül ez a legteljesebb, és a faluban a legismertebb kis monográfia.
 

Nyitókép: Monográfia Helytörténeti Egyesület, Bácskossuthfalva, 2022