2025. október 20., hétfő

A polgárok 7 százalékos kedvezményt kaphatnak a villanyszámlákra

A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) ma felhívta a polgárok figyelmét, hogy az eddigi 5 százalékos kedvezmény helyett most 7 százalékos engedményt vehetnek igénybe a villanyszámlákra. A kedvezmény azoknak jár, akik a papíralapú számláról áttérnek az elektronikusra, és minden hónap 20-áig kifizetik azt.

A Szerbiai Villanygazdaság ellátási igazgatója, Aleksandar Bjeličić elmondta, hogy az októberi számlára minden háztartás megkapja a kedvezményt, amennyiben e-mailen kéri a számlát, és határidőben befizeti azt. 

– Ezzel a lépéssel szeretnénk ösztönözni a polgárokat, hogy velünk együtt járuljanak hozzá a környezetvédelemhez – mondta Bjeličić.

Hozzátette, hogy az elektronikus számla kiválasztása az első lépés a 7 százalékos kedvezményhez, amit meg lehet tenni az EPS Uvid u račun portálon és alkalmazáson keresztül, az ügyfélszolgálati irodákban, vagy a vállalat honlapján található űrlap kitöltésével.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A kedvezmény azoknak jár, akik a papíralapú számláról áttérnek az elektronikusra, és minden hónap 20-áig kifizetik azt (Fotó: Dávid Csilla felvétele)