Minden bizonnyal még sokan emlékeznek arra a nem régi országos botrányra, amely azért tört ki, mert néhány nagyobb városban a lakók egy része horribilis összegre szóló számlát kapott a villanygazdaságtól. Abból minden esetben az derült ki, hogy az illető az átlagos fogyasztásához viszonyítva többszörös mennyiségű elektromos energiát fogyasztott el.
Álláspont
„Eljött az ideje annak, hogy népünk ne dugja struccként a fejét a homokba, hogy reálisan tekintsünk a körülöttünk lévő világra, hogy ne engedjük meg valaminek az elveszítését, ami a miénk, de ne várjuk azt sem, hogy valaki a kezünkbe adja azt, amit már régen elveszítettünk.
Enyhén szólva is ijesztőek a nők elleni, valamint a családon belüli erőszakról szóló adatok: egyes felmérések szerint Vajdaság területén minden második nő átélte már a lelki terror valamely formáját, 34 százalékukat pedig fizikailag is bántalmazták. Fontos tudatosítani azt, hogy erőszakos viselkedésformáról nem csak testi tettlegesség esetén beszélünk.
Immár 25 napja, hogy a kragujevaci Fiat Chrysler Automobiles Srbija gépkocsigyár dolgozói beszüntették a munkát jobb fizetést és a különböző pótlékok maradéktalan kifizetését követelve. Tették mindezt abban a reményben, hogy az állam – mint az elmúlt években annyiszor –, az adófizető polgárok zsebébe nyúlva ismét támogatásáról biztosítja a Szerbia gazdasága egyik mozgatóerejének kikiáltott vállalatot.
A napokban az egyik vezető bank e-maileket és SMS-eket küldött ügyfeleinek, arról tájékoztatja őket, hogy két hónap múlva hatályba lép a pénzintézmény új tarifarendszere. Már ebből sejteni lehetett, hogy a szolgáltatásai az eddiginél drágábbak lesznek.
Mindkettő nyugodt szívvel választható, hiszen mindkettő a felhőtlen és megnyugtató pihenésről és a kikapcsolódásról szól. Mégis, ha választanom kellene a falusi és a hagyományos üdülőturizmus közöt...

