Napok óta embert próbáló intenzitással tombol a kánikula. Ennél a gatyarohasztó hőségnél már csak az azt kísérő nagy hűhózás borzasztóbb. Merthogy ezerrel megy ám a bozsékolás: kiszáradnak a folyók, nem lesz áramunk, elfogy az ivóvíz, felperzselődnek az erdők, kisül minden, még drágább lesz a kaja, beüt a totális energiaválság, mindez előre meg van írva a nagykönyvben… Szóval ez az időjárás semmire se jó, esetleg talán kedvezhet a katasztrófaturizmusnak. És nem is nagyon kell messzire utazni hozzá! Csak biciklire pattanunk, kimegyünk a határba, megnézzük a kukoricát meg a napraforgót, és a kedvünkre hüledezhetünk, hogy az egyiket megette a fene, a másikat pedig megütötte a guta! Aki pedig nagyon-nagyon szeretne borzongni, elnézhet a Délibláti-homokpuszta természetvédelmi területre, ahol már állítólag 300 hektárnyi fenyőerdő leégett!
A Zacsekpetivel sokat morfondíroztunk azon, vajon mi mindenre bukkanhatunk még, ha tovább apad a Duna vize! Tudják, találtak ott már régi bombákat, elsüllyedt hajót, mamutcsontokat, autóroncsot, Noviszádnál meg újra megmutatta magát egy régi erőd! Nagy töprengéseink közepette azt ötöltük ki, hogy számunkra az lenne a legizgibb, ha feltárulna a kiszáradt folyómederben egy repülő csészealj, és kiderülne végre, hogy réges-régen felénk is jártak földönkívüliek! Biztos maguk is észrevették, hogy a filmekben mindig abba a fránya Ámerikába mennek az ufók! Nem is értem, miért, ott az utóbbi időben nem is örülnek annyira az idegeneknek. Nos, a Zacsekpetivel elképzeltük, hogy mi akadunk rá erre a cuki formájú űrjárműre, s mivel nyilván valami zuppercucc, nem lesz nagy baja, így gyorsan megbütyköljük, beszállunk, és máris elindulunk a csillagok felé!
– Vigyázz, mit kívánsz, Tepisti! – figyelmeztete atata, szétrombolván a csillagporos délibábot. – Mert még a végén megvalósul!
– Ugyan, Tegyula, hadd a gyereket álmodozni! – feddé meg az öreglány. – Ne foszd meg az ártatlan ábrándozástól.
– Most még talán ártatlannak tűnik, Tematild, de mi lesz akkor, ha majd valósággá válik?! – sejtelmeskede a fater.
– Mi a csudáról beszélsz, Tegyula?! – kérdé amama.
– Arról, Tematild, hogy ahogy alakulnak a dolgaink, nem kizárt, hogy majd a Pisti és nemzedéke egy napon kénytelen lesz tényleg egy másik égitesten keresni magának életteret, mert az anyabolygónkat már úgy lelaktuk, mint a legigénytelenebb albérlők – magyaráza az öreg.
– Á, már értem – kapcsola a muter –, előbújt belőled a környezetvédő, vele együtt pedig a klímaszorongó, akit totál elcsüggeszt, hogy a leghatalmasabbak még ma is félvállról veszik az éghajlatváltozást.
– Ahogy mondod! – helyesele atata. – Ha az emlékezetem nem csal, például Magyarhonban évekig azt szajkózták, hogy ők bizony „víznagyhatalom”, ezért nem is tettek nagyon semmit vízügyi téren.
– Biztos a réges-régi pannon-tengeres időkben is lehetett ilyen mindentudó vezér, aki azt állította, „víznagyhatalom” vagyunk, aztán meg a tengerből maradt a síkság – élcelőde az öreglány.
– Félő, hogy hasonló hozzáállással a Pannon-síkságból hamarosan Pannon-sivatag lesz, és majd teveháton bandukolva keresgélhetjük a megmaradt oázisokat – dünnyöge a fater.
– Ha már Magyarhont említettétek, nyilvánosságra került egy csaknem ötszáz oldalas dokumentum arról, hogy a közmédiában milyen csuda utasítások alapján kellett dolgozniuk a firkászoknak – ismerteté az éppen betoppanó Zacsek. – Van ott mindenféle finomság: ukázok, tiltások, kívánalmak.
– Fel is van háborodva az egyik ex-főnök, hogy valakik ilyenek gyűjtésével foglalkoztak tizenéven át – fűzé hozzá amama.
– Merthogy számára továbbra sem az a baj, hogy olyan csúnya dolgok történtek, mint amilyenek a félretájékoztatás és a valóságelhallgatás, hanem az, hogy fény derült a hamisításokra és a cenzúraüzemre! – csóválá a fejét az öreg – Ez aztán a téziscsere!
– Erről szólt az egész „médiaszakértelmük”: hogyan manipulálják és torzítsák a tényeket a saját érdeküknek megfelelően – sóhajta a Zacsek. – Aztán egyszer csak szembejött velük a valóság!
– És mi a helyzet nálunk? – kíváncsiskoda a muter.
– Nálunk minden a régi – válaszola atata. – Ebben a haladó Zerbiában csak egy valami bizonyos: a bizonytalanság!
– Biztos van, akinek így felel meg – nyugtázá a Zacsek. – A Vučko folyamatosan az előrehozott parlamenti választásokról beszél, holott még ki sem írták a voksolást!
– Annak ellenére már nagyban zajlik a népünnepélynek álcázott „sátoros kampány” – jegyzé meg az öreglány.
– Nagy buli kerekedett hétfő reggel a posták előtt is, amikor a nyugdíjasok sorba álltak az ingyenes utazási utalványokért – számola be a fater. – Volt, aki már hajnalban a posta előtt volt. Vitt magával sámlit, és nyitásig ott üldögélt.
– Lehet, összefutott az unokával, aki épp akkor baktatott haza a diszkóból! – spekulála a Zacsek.
– Nemigen járnak már a fiatalok diszkóba meg hasonló klubokba – mondá amama.
– Hát hogyan szórakoznak forró nyári estéken?! – értetlenkede az öreg.
– A munkatársam tini gyereke révén tudom, hogy leginkább csoportos online játékokat játszanak, meg bökdösik egymást a közösségi oldalakon vagy csak bámulják a zokosteló képernyőjét – világíta rá a muter.
– Ahhoz legalább nem kell annyira kipöttyenni! – állapítá meg atata. – Most már értem, miért látom a mai tini lányokat sokszor melegítőben meg csónak méretű patikákban.
– Biztos kényelmesebbek, mint a kiskosztüm meg a magas sarkú cipellő – gondola bele az öreglány.
– Az egyik kissé pufók munkatársam is megpróbált lépést tartani a technológiával – messélé a Zacsek. – Megkérdezte a ChatGPT-től, mit tegyen, hogy lefogyjon, mire az azt javasolta neki, menjen el futni. El is ment a kolléga szaladozni a parkba, ám amikor meglátta, hogy körülötte csak kövér emberek kocognak, megijedt, hogy a zokos gép félretájékoztatta, igazából a futás hizlal, és nyomban abba is hagyta!
– Egyáltalán nem csodálom az ismerősöd elbizonytalanodását – bólogata a fater. – Amilyen pechesek vagyunk, nálunk még a mesterséges intelligencia is kissé habókos.
– Mert direkt olyanra fejlesztjük, hogy aztán kételkedhessünk benne! – kuncoga amama.
– Jung doktor anno szépen megmondta – bölcselkede a Zacsek –: „Gondolkodni nehéz, ezért a legtöbb ember inkább ítélkezik.”
– Ebben a forróságban semmi sem könnyű – szögezé le az öreg. – Olvasom a sajtóban, hogy egyes pásztorok harmadik váltásban dolgoznak: éjszaka terelik ki a nyájat legelni, mert a birkák nem akarnak kimenni a tűző napra.
– Hogy még cifrább legyen a helyzetünk, az előrejelzések szerint a napokban megkezdődik a parlagfű-szezon – közlé a muter.
– Na amikor ez a drága növény elkezd virágozni, nem lesz elég, hogy izzadsz a rekkenő hőségtől, hanem még tüsszögsz is majd hozzá – morgolóda a Zacsek.
– Az a legzörnyűbb, amikor három az egyben üzemmódban egyszerre viszketni kezd a szemed, a torkod és a füled legbelül – borzoga atata.
– Az orrod meg hol folyik, hol bedugul, mintha maga sem tudná eldönteni, mit akar – egészíté ki az öreglány.
Amiről a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.
Egy férfi az orvosnál a következőképpen panaszkodik:
– Minden reggel, amikor felébredek és készülődni kezdek a munkába, rám tör valami szörnyű tüsszögés, könnyezik a szemem, kapar a torkom és folyik az orrom. Mi lehet ez a nyavalya?
– Allergia a munkahelyre.
– És mit lehet tenni ellene?!
– Semmit, szokja meg: ez krónikus betegség.
Pistike, klímaszorongó űrutazó
