A huszadik század első éveiben vidékünk nagyszabású geofizikai és földmágneses kutatások színhelye volt, amelyet nem más, mint báró Eötvös Loránd (1848–1919), a kiváló magyar fizikus, feltaláló, akadémikus, bölcsészdoktor és egyetemi tanár vezetett. Terepi kutatócsoportjával úttörő vállalkozásként feltérképezte a Fruška gorát, a Titeli-fennsíkot, Újvidéket, Péterváradot, Zombort, Szabadkát és környékét, Verbászt, Palánkát, Ókért, a Duna menti szerémségi sávot, Futakot, Kiskért, Bácsfeketehegyet, Versecet, Vlajkovácot (Temesvajkócot), Ulmát (Homokszilt) stb. Eötvös mérései kimutatták, hogy a gravitációs eltérések összefüggnek a felszín alatti kőzettestekkel; hogy a hegység peremén vetők és szerkezeti törések húzódnak, valamint hogy a medence üledékeinek vastagsága is becsülhető geofizikai úton. Eötvös módszere „belelátást” adott a felszín alá anélkül, hogy ásni kellett volna. Emiatt tekintik munkáját a gravitációs geofizika, a geofizikai prospekció, és részben a modern kőolaj-geofizika alapjának.
Loránd Budapesten született 1848. július 7-én, s nagynevű édesapja, (vásáros-naményi) báró Eötvös József külön gondot fordított iskoláztatására: Keleti Gusztávot és dr. Vicsey Tamást fogadta fel házitanítóul, hogy őt „házi tanulmányaiban vezessék.”[1] Az 1860-as években egy ideig a piarista gimnáziumban tanult, s egyetemi tanulmányait is Pesten kezdte meg. Két évig a jog- és államtudományok hallgatója volt, de miután jobban vonzották őt a természettudományok, a matematika és vegytan felé orientálódott. Petzval és Than Károly előadásait hallgatta. Majd a rá következő években (három évig) külföldi egyetemeken tanult, s ott is a természettudományokat művelte: Heidelbergben Kirchhoff, Helmholtz és Bunsen előadásait hallgatta, majd Königsbergben Neumann Ferenc fizikus előadásai keltették fel a figyelmét.[2]
1869-ben fogalmazódott meg benne, hogy a tanári pályát választja élethivatásul, (pontosabban a természettudományokat), s erről édesapját is értesítette.
1870 őszén tért vissza Magyarországra, ahol már tudományos munkásságával bizonyított és szerzett magának szakmai tekintélyt: tudományos felolvasásai és értekezései csakhamar felkeltették a figyelmet. 1871-ben a pesti egyetemen magántanárnak habilitálták, 1872 májusában pedig már egyetemi rendes tanár lett.[3] Kísérleti fizikát adott elő, s akkortájt a kapillaritás és a gravitáció vizsgálatával hívta fel magára a szakmai körök figyelmét.[4]
Tanári éveiből több anekdota is fennmaradt.
„Egy alkalommal a nagy magyar fizikus egy szigorlaton a jelölt kezébe adott egy távcsövet.
– Tessék – mondta –, vizsgálja meg, milyen távcső ez?
A szigorló kihúzta a távcsövet, alaposan megnézegette, a szeméhez illesztette, majd határozott hangon így szólt:
– Ez egy nagyon kitűnő távcső, tanár úr!”[5]
Amikor 1875-ben a kísérleti fizika tanára lett, az egyetemen egy kisebb fizikai laboratóriumot is kapott. Attól kezdve a kísérleti kutatás felé fordult. Mindössze néhány év alatt sikerült neki új, experimentális kutatási módszereket kidolgoznia a fizikában, amelyek más kutatási terekre irányították. Az egyik ilyen a kapillaritás (hajcsövesség) vizsgálata volt.[6]
Pályafutása során tudományos érdeklődése sokfelé elkalauzolta. Igazi reneszánsz lélek volt, aki több területen is sikereket ért el, és sokoldalú tehetségét számos területen bontakoztatta ki. Mindemellett a közéletben is számottevően részt vett.
Még ifjú korában egy „nem közönséges költői tehetség is megmutatkozott” benne, s nem egy jól sikerült verset írt, ám apja mindent elkövetett, hogy eltérítse a versírástól.[7]
A szakmai testületekben is aktív szerepet vállalt: mint a természettan tanára, a Magyar Természettudományi Társulat ülésein (amelynek éveken át alelnöke volt), számos előadást tartott; a Magyar Tudományos Akadémián a matematikai és természettudományi bizottság előadója volt, s közlönyének szerkesztője is; 1889-től az MTA elnöki posztját töltötte be; mindemellett egyetemi tanár is volt, az egyetem rektora; elnöke volt a Budapesti Turista Egyesületnek, és híres hegymászónak is számított, aki bejárta a Kárpátokat, az Alpok vidékét, a Tiroli hegyeket stb.; sokat fáradozott a tanügy fejlesztésén, korszerűsítésén is.[8] Elkötelezetten foglalkozott a fotográfiával is, számos felvétele maradt fenn.[9]
Tudományos érdeklődése a 19. század végén számos témakörre kiterjedt. Foglalkozott többek között a Doppler-elmélet hang- és fénytanban való alkalmazásával, az északi fény színképével, a Nap fizikai alkatával, a Hold időjárásra gyakorolt lehetséges hatásával, a víz színével, a kapillaritás elméletével, a folyadékok felületi feszültségének és a kritikus hőmérsékletnek az összefüggésével, gravitációs vizsgálatokkal, a Föld vonzásával, valamint a folyadékhártyák feszültségének mérésével is.[10]
Munkáit kora tudományos folyóirataiban publikálta (Akadémiai Értesítő, Műegyetemi Lapok, Matematikai és Természettudományi Értesítő, Annalen der Physik und Chemie, Matematikai és Fizikai Lapok stb.).[11]
Munkássága során többször is díjazták, jutalmazták. Esetenként jelentős közéleti szerepet is vállalt. A Ferenc József-rend és a Szent Száva-rend nagykeresztese, a francia Becsületrend lovagja, a magyar Főrendiház tagja, a krakkói Jagelló Egyetem díszdoktora, a Természettani Intézet igazgatója, a Matematikai és Fizikai Társulat, valamint a Magyar Kárpát Egyesület elnöke, az Országos Középiskolai Tanárképző Intézet tanácsának elnöke, a Magyar Királyi Természettudományi Társulat alelnöke, továbbá vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetve országgyűlési képviselő is volt.[12]
Kutatásai során tudományos és elméleti megfontolás alapján több műszert is tervezett, szerkesztett. Az egyik legismertebb az Eötvös-féle torziós inga volt.[13]
Új módszert dolgozott ki a felületi feszültség mérésére, amelyet Eötvös-féle reflexiós módszerként ismernek. Felismerte a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggést, amely Eötvös-törvényként lett ismert.[14]
1919. április 8-án hunyt el Budapesten, súlyos, gyötrő betegség után.[15]
[1]Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Eötvös Loránd. (eletronikus forrás: mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] B. Eötvös Loránd. Vasárnapi Ujság, 1892. febr. 21.
[5]Eötvös Loránd. Jó Pajtás, 1968. ápr. 11.
[6]Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Eötvös Loránd (elektronikus forrás: mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)
[7]B. Eötvös Loránd. Magyarország és a Nagyvilág. 1873. aug. 17. – Több mint hetven verse maradt fenn kéziratban.
[8]B. Eötvös Loránd. Vasárnapi Ujság, 1892. febr. 21.
[9]Lásd bővebben: Kis Domokos Dániel: Báró Eötvös Loránd, a tudós fotográfus. Budapest-Piliscsaba, 2001
[10]Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Eötvös Loránd. (elektronikus forrás: mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)
[11]Uo.
[12] Eötvös Loránd báró. A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1902–1903. Budapest, 1903, 47–48.
[13] K.O. Eötvös. Ifjúság, 1956. ápr. 21.
[14] Uo. XXIII–XXIV.
[15] Magyar Életrajzi Lexikon, Báró Eötvös Loránd. (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/)
