A 19. század végének egyik legismertebb magyar prímása és nótaszerzője volt, akinek munkássága jelentős hatást gyakorolt a magyar népies műzene fejlődésére. Szegény sorból származott, mégis országos, sőt nemzetközi hírnévre tett szert, ami önmagában is jelzi kivételes tehetségét és kitartását. Elsősorban magyar nótáival vált híressé, amelyek egyszerre voltak könnyen befogadhatók és érzelmileg mélyek. Rendkívül fülbemászó dallamai, hitelesen tükrözték a magyar népi hangulatot és életérzést. Több száz nótát komponált, amelyek közül sok a mai napig ismert és kedvelt. Zenéjében különleges módon ötvöződött a cigányzenészek virtuozitása és a magyar népzenei hagyomány, így művei széles közönségréteget tudtak megszólítani.
NAGYKIKINDÁT IS ÚTBA EJTETTE
Egy nappal Szabadkára érkezése előtt (közvetlenül aradi, lippai és temesvári vendégszereplése után), 1900. szeptember 13-án este időt szakított egy nagykikindai hangversenyre is. A Torontáli Közlöny be is harangozta az „országszerte híres nótafa” fellépését a Nemzeti szálloda nagytermében, pontosítva, hogy Dankóék műsorán a legújabb magyar nóták szerepelnek.[1] A lap reményét fejezte ki, hogy a társulatot, amelyet eddig mindenütt „a legnagyobb ovációban részesítették”, a kikindai közönség is megérdemelt pártfogással tüntet ki.[2] Sajnos az est sikeréről nem olvashatunk tudósítást a Torontáli Közlönyben.[3]
A SZABADKAI KÖZÖNSÉG ELŐTT
Két ízben élvezhették a szabadkaiak Dankó Pista hegedűjátékát és nótáit.
Első alkalommal 1900. szeptember 14-én, 15-én és 16-án vendégszerepelt a Nemzeti Szálló termében. A Bácskai Hírlap az első est beharangozójában írja, hogy „a legmagyarabb dalköltő” Szabadkán, a Nemzeti Szálló termében megkezdi három estre tervezett hangversenyét. „Minden nóta zenéjét Dankó Pista csinálta, többnyire Gárdonyi és Pósa szövegére. Nagyon-nagyon sok szép magyar dalt énekelnek országszerte legények, lányok – édes-bús magyar nótákat húz a cigány. A legtöbb Dankó Pista lelkéből fakadt. Az ő szép nótáit az ő dalos társulata adja elő. Új nótákat hallunk, új nótákkal lesz tele holnap már városunk, a Dankó Pista nótáival.”[4] Második estjének sikeréről olvassuk: „Tegnap este óriási közönség jelenlétében brillírozott Dankó Pista az ő igazi magyar dalaival. Azokkal a magyar dalokkal, amelyek az ő hegedűjében, az ő vonójában, az ő egyéniségében élnek. (…) Nálánál igazabban senki sem fogta még fel azt a magyar nótát, amely kesereg, sír, nevet, avagy tombol. Olyan eredeti ez a dal, mint a forró must, mint amilyen hamisítatlan a patakvíz, olyan tüzű mint a gyémánt, mely a sötétben is ragyog és kápráztat.”[5]
1900. szeptember 16-án fejezték be Dankóék szabadkai fellépésüket, és elutaztak a városból.
Második vendégszereplésükre két évvel később került sor, 1902 májusában (17-én és 20-án), amikor ugyancsak a Nemzeti Szálló kávéházában léptek föl.[6]
Érkezésüket már napokkal korábban beharagozták a szabadkai lapok, magyarázva, hogy Dankóék Felső-Magyarországról érkeznek majd Szabadkára, ahol két fellépést terveztek.[7] A cikkíró a vendégszereplés kapcsán büszkén jegyezte meg, hogy a városban „Dankó Pista nótáin kívül mostanában nem is dalolnak más magyar nótákat.”[8]
Dankó Pista – nyilván a nagyobb kasszasiker reményében – egy hosszabb felhívást is közzétett a Bácskai Hírlapban, amelyben a szabadkai zenekedvelő közönség figyelmébe ajánlotta társulatának műsorszámait, amelyek között vegyesen volt jelen (a Pósa Lajos-féle) „a magyar nép kesergője”, valamint a Gárdonyi Géza által írt humoros, Göre Gábor és Durbints Sógor dalok.[9] Ebben olvassuk: „Pósa Lajos, a nemzet költője, bokrétába szedte a magyar nép könnyeiből fakadó bánatvirágokat. Ezekkel a bánatvirágokkal pengetem én most hegedűm húrjait. Bánatvirág most az én hegedűm vonója. Sír a nóta, rí a nóta: elsírja a magyar nép tenger keservét. (…) De ne csak sírjon, hanem vigadjon is. Gondoskodtam hát arról, hogy a magyar dalköltészetet és engem – társulatommal együtt – kedvelő közönség ne csak sírjon, de vigadjon is! (…) Ott vannak aztán Gárdonyi Géza humorából termett és általam a nyilvánosság elé vitt kacagtató dalok is, melyeket Göre Gábor bíró úr és Durbints sógor fognak előadni különböző alakukban, hogy a kedves műpártoló közönséget mulattassák, és vele az eredeti magyar humor dalait is megismertessék.”[10]
Dankó felhívása majdhogynem felesleges volt, hiszen a szabadkai sajtó írása szerint nótái akkortájt olyannyira ismertek és közkedveltek voltak Szabadkán, hogy daltársulatának fellépését nem is kellett külön dicsérni, avagy a közönség figyelmébe ajánlani.[11]
A szabadkai lapok, megromlott egészségi állapota miatt, akkor már „beteg cigányköltőnek” nevezik őt.[12]
Méltatói szerint a magyarosságából kivetkőzni kezdő magyar nótát nagyobb részt ő vezette vissza fejlődése helyes útjára, s nagyszámú dala között nem egy van, amely méltó a régi jó népies eredetű vagy egykori híres dalköltőink által szerzett nótákhoz.
Érdekes mozzanat, hogy dalköltészetében gyakori motívum volt a rózsa – legalább ötven nótájának címében vagy szövegében megtalálható.
Sikerének titka részben abban rejlett, hogy zenéje közvetlenül szólt az emberekhez. Nem az elitnek komponált, hanem a hétköznapi közönség érzelmeit ragadta meg: szerelmet, bánatot, örömöt és honvágyat. Előadásai során közvetlen kapcsolatot teremtett a hallgatósággal, ami még személyesebbé tette művészetét. Emellett karizmatikus személyisége és életútja – a szegénységből való felemelkedés – szintén hozzájárult népszerűségéhez.
A publikum azért szerette őt annyira, mert zenéjében önmagára ismert. Dankó Pista nemcsak szórakoztatott, hanem érzelmi azonosulást kínált: dalai az emberek saját történeteit, érzéseit tükrözték vissza. Így vált a magyar zenei kultúra egyik meghatározó alakjává, akinek öröksége ma is él a magyar nóták világában.
Mint halálakor Lipcsey Ádám fogalmazott a Torontálban: „nótái drága és egyre növekvő értékű örökség gyanánt maradnak reánk.”[13]
[1] Dankó Pista daltársulata Nagykikindán. Torontáli Közlöny, 1900. szept. 13.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Sír a nóta, magyar nóta… Bácskai Hírlap, 1900. szept. 14.
[5] A magyar nóta. Bácskai Hírlap, 1900. szept. 16.
[6] Dankó Pista Szabadkán. Bácskai Hírlap, 1902. máj. 8.
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Dankó Pista dalos társulata. Fölhívás! Bácskai Hírlap, 1902. máj. 17.
[10] Uo.
[11] Dankó Pista dalos társulata. Bácskai Hírlap, 1902. máj. 17.
[12] Dankó Pista. Bácskai Hírlap, 1902. máj. 18.
[13] Lipcsey Ádám: Dankó Pista. Torontál, 1903. márc. 31.
A nótakirály egy ifjúkori képe
Nyitókép: Dankó Pista feleségével, Joó Ilonával
