Újvidék közlekedése az utóbbi években látványosan romlott, és ma már nem csupán kényelmi kérdésről beszélünk, hanem egyre inkább biztonsági problémáról is. A dugók állandósultak, a balesetek szinte mindennapossá váltak, a közlekedési helyzet pedig olyan szintre jutott, hogy a problémák egymást erősítik. Szinte nincs olyan nap, hogy ne történne kisebb vagy nagyobb karambol a város valamelyik pontján. A közelmúlt eseményei is ezt igazolják: bevásárlóközpontok környékén, a rakparton vagy forgalmas csomópontokban rendszeresen történnek ütközések. Egy-egy baleset után percek alatt leáll a forgalom, a sorok feltorlódnak, és a város fő útvonalai megbénulnak. Ami korábban kivétel volt, manapság a mindennapok része. A probléma gyökere részben abban keresendő, hogy a város úthálózatát egyszerűen nem erre a forgalomra tervezték az illetékesek. Újvidék gyorsan fejlődött, új lakónegyedek épültek, egyre több az autó, az infrastruktúra azonban sok esetben változatlan maradt. Ez különösen a szűk utcákban válik látványossá. A régebbi városrészekben olyan utcák találhatók, amelyek kisebb város igényeihez igazodtak. Ma azonban ezekben az utcákban már tömbházak állnak, több tíz vagy akár több száz lakóval. Az autók száma megsokszorozódott, a parkolóhely viszont nem bővült. Így az autók az út szélén sorakoznak, gyakran szabálytalanul, félig a járdán, félig az úttesten. Ennek következtében sok helyen gyakorlatilag egy sávra szűkül a közlekedés. Ha két autó találkozik, valakinek félre kellene állnia vagy visszatolatnia – csakhogy ez sokszor nem történik meg. A sofőrök inkább erőből próbálnak áthaladni, ami konfliktusokhoz és balesetekhez vezet. A fórumokon és közösségi oldalakon rengetegen számolnak be arról, hogy ezekben az utcákban már nem közlekedni, hanem küzdeni kell. A helyzetet tovább rontja a parkolási káosz. A belvárosban és a sűrűn lakott városrészekben a parkolóhelyek száma messze elmarad az igényektől. Az autók sokszor járdákon, zöldfelületeken vagy kereszteződések közelében állnak, ezzel akadályozva a forgalmat és veszélyeztetve a gyalogosokat. Nem ritka, hogy a gyalogosok az úttestre kényszerülnek, mert a járdát elfoglalják a parkoló járművek. De nemcsak a mellékutcákban van gond. A sugárutakon is egyre gyakrabban tapasztalható sajátos jelenség: a sofőrök egyszerűen megállnak a szélső sávban, kirakják a négy villogót, és „csak egy percre” otthagyják az autót. Ez a gyakorlat annyira elterjedt, hogy sok helyen a külső sáv gyakorlatilag folyamatosan használhatatlan. A Felszabadulás sugárút vagy más forgalmas utak esetében ez azt jelenti, hogy a több sávból ténylegesen kevesebb marad használható. A forgalom így még inkább besűrűsödik, a sávváltások gyakoribbá és veszélyesebbé válnak, ami tovább növeli a balesetveszélyt. Egy szabálytalan megállás láncreakciót indíthat el: torlódás, ideges sofőrök, kapkodó manőverek – és máris kész a következő koccanás. A nagyobb útvonalakon így is túlterhelt a rendszer. A Promenada környéke, a híd felé vezető utak, a Limán és Heréskert közötti szakaszok mind olyan pontok, ahol csúcsidőben gyakorlatilag áll a forgalom. Egy kisebb baleset vagy egy rosszul időzített megállás elegendő ahhoz, hogy percek alatt kilométeres dugó alakuljon ki. A médiában és fórumokon visszatérő megállapítás, hogy a város fejlődése nem járt együtt a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével. Az új építkezések során sok esetben nem vették figyelembe, hogy az adott terület mennyi forgalmat fog generálni. Így alakult ki az a helyzet, hogy ma egyre több ember próbál egyre kevesebb helyen közlekedni. Mindehhez társul a közlekedési kultúra problémája. A sofőrök gyakran nem tartják be az alapvető szabályokat, nem adják meg az elsőbbséget, nem használják az irányjelzőt, vagy éppen telefonoznak vezetés közben. A szűk utcákban különösen feltűnő a türelem hiánya, de a főutakon sem jobb a helyzet: sokan agresszíven vezetnek, sietnek, és nem veszik figyelembe a forgalom többi résztvevőjét. Külön fejezetet érdemelnek a körforgalmak is, amelyek elvileg a forgalom gyorsítását és biztonságosabbá tételét szolgálnák, a gyakorlatban azonban sokszor inkább a káosz forrásai. Gyakori, hogy a járművezetők nem a megfelelő sávból hajtanak be, bent összevissza váltanak sávot, nem adják meg az elsőbbséget a már bent haladóknak, vagy éppen nem engedik ki azokat, akik elhagynák a körforgalmat. Az irányjelző használata sok esetben teljesen elmarad, így a többi közlekedő csak találgatni tudja, ki merre tart. Ez nemcsak lassítja a forgalmat, hanem komoly balesetveszélyt is jelent, különösen a nagyobb, több sávos körforgalmakban. Sokan úgy fogalmaznak: nem az a legnagyobb probléma, hogy sok az autó, hanem az, ahogyan közlekedünk. A dugók, a balesetek és a feszültség mind azt mutatják, hogy a jelenlegi rendszer nem fenntartható. Újvidék ma egyértelmű jelzést ad: a város kinőtte saját keretét. A szűk utcák, a túlterhelt utak, a szabálytalan megállások és a mindennapos balesetek mind ugyanarra figyelmeztetnek. A kérdés már nem az, hogy van-e probléma, hanem az, hogy mikor kezdünk el valóban foglalkozni vele. Mert ha nem történik változás – az utakban és a hozzáállásban egyaránt –, akkor a közlekedés nemcsak nehézkes marad, hanem egyre veszélyesebb is.
Nyitókép: Ótos András felvétele
