Zegény nyuszinak nincs könnyű dolga, szinte olyan elfoglalt, mint a túlbuzgó politikusok, semmi ideje sincs a pihenésre és a feltöltődésre. Alighogy széthordta nekünk a tömérdek piros tojást, máris kezdheti elölről a rohangálást, ezúttal a pravoszláv hívek igényeinek kell eleget tennie. No de azt árulják el nekem: mi lesz velünk?! Azt hallottam a héten a zősöktől, hogy cudar idők jönnek, majd azt, hogy csitt-csatt kitör a világbéke, végül meg azt is, hogy olyan gyorsan talán mégsem. Na most akkor mi van?! Attól tartok, senki sem tudja. Az azonban feltűnt, hogy az utóbbi időben mindenki a békéről beszél és a békét szorgalmazza. Nem is értem, ennyi békeszerető ember közt, hogy nem hallgatnak a fegyverek.
– Úgy látszik, Tematild, hogy húsvét napján nem csak a nyuszika volt aktív – tudatá atata. – Amíg ő a húsvéti ajándékokat hordta szét, valaki a kanizsai határban robbanóanyagot hagyott egy hátizsákban.
– Egyáltalán nem világos előttem az illető szándéka, Tegyula – értetlenkede az öreglány. – Elment a semmi közepébe, és otthagyott őrizetlenül egy ilyen veszélyes táskát?! Vagy ottfelejtette? No és ki volt az, aki ezt felfedezte?! Le a kalappal előtte! Remélem, hamarosan azt is kiderítik a zilletékesek, hogy ki áll eme diverzáns akció mögött.
– Ilyen izgi sztorikat olvastunk házi olvasmányként kisiskolás korunkban partizánakciókról – nosztalgiáza a fater. – Emlékszel még a kék és piros rakétára?
– Dehogy emlékszem! – dünnyöge amama. – Szerintem ezekre már csak te emlékszel. Különben is a világ összes rakétájából elegem van!
– Képzeld, Tematild, a Trampli diadalittasan bejelentette, hogy az uccsó pillanatban sikerült megállapodni az irániakkal a tűzszünetről, amivel szerinte Ámerika teljes és tökéletes győzelmet aratott – mondá az öreg. – Ami a legérdekesebb, az irániak is győzelmet ünnepeltek! Ezt add össze!
– Elég ingatag az a tűzszünet, Tegyula, merthogy a robbanások csak nem hallgattak el – szurkálóda a muter. – Úgy tűnik, hogy érdemes megvívni ezeket a hipermodern háborúkat, mert azokban rendre mindenki nyer, amitől aztán elégedettségérzete van.
– Csak ki kellene találni úgy lebonyolítani őket – jegyzé meg atata –, hogy közben senki se essen áldozatául ezeknek a történelmi összecsapásnak, mert ők már sajnos nem élvezhetik az ilyenkor kitörő Aranykort, s így eléggé keserű utóíze van ezeknek az akcióknak.
– Érdekes fejleményeknek lehetünk tanúi – töprenge az öreglány –, mert alig egy nappal korábban az ámerikai főseriff még meglehetősen csúnyán fogalmazott az irániakról, fenyegetőzött meg ultimátumot szabott nekik, hogy ha nem nyitják meg a Hormuzi-szorost, akkor „a pokol fog Iránra szabadulni”, meg elpusztítja „az iráni civilizációt”!
– Bevallom, időközben elvesztettem a fonalat – ismeré el a fater. – Ha jól értem, az atomfegyver kifejlesztésének a megakadályozásáért kezdődött a háború, a végére azonban többnyire már csak a Hormuzi-szoros megnyitásáért folyt. Annak a szorosnak a megnyitásáért, amely a háború előtt nyitva volt!
– Úgy tűnik, kicsit olyan ez is, mint az irodalomtudomány – gonoszkoda amama –, amely sokszor olyan problémákat kénytelen megoldani, amely problémák nélküle nem is léteznének.
– A háború következtében több ezer tankerhajó vesztegel a szoros előtt, az olaj ára pedig jócskán megugrott! – magyarázá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– Ez igaz – bólogata az öreg. – A harmadik világ országaiban a motorosok és az autósok százasával állnak sorban a benzinkutak előtt az üzemanyagért. Mint a posztapokaliptikus Mad Max-filmben!
– Azt mondják a zokosok, a leblokkolt meg közben egy kissé elaknásodott szoros miatt olajhiány mellett globális műtrágyahiány is fenyeget, és nemcsak az energiaárak, hanem az élelmiszerárak is az egekbe szöknek – fűzé hozzá a Zacsek.
– Pedig az utóbbiak felénk most sincsenek a földön – kommentálá a muter.
– Nekem semmit sem kell mondani – csóválá a fejét a Zacsek. – A kedves anyósommal a minap már nem lehetett bírni. Kiadta az ukázt, hogy vásároljunk be alapélelmiszerekből. Vegyünk néhány zsák lisztet meg cukrot, olajat, zsírt, krumplit, rizst, sót, merthogy ínséges idők jönnek. Hallotta a tévében, meg olvasta a vészbukon!
– Észrevettétek – válta témát atata –, hogy az utóbbi időben a zújságokban egyre több cikk szól arról, hogy egy jövedelmező álláshoz uopste nincs szükség diplomára?!
– Biztos azt akarják sugallni a diákoknak és a szülőknek, hogy nem érdemes annyit tanulni – találgata az öreglány –, egy jó szakmával is lehet, sőt talán még könnyebb is boldogulni.
– Mi tagadás, a sok tanulásból csak a baj van – heccelőde a Zacsek. – Az ember, ha sokat olvas, elkezd gondolkodni, és ha valamit nem ért, akkor kérdéseket vet fel, amelyek egyesek számára kellemetlenek lehetnek, és ha nem kapja meg a kellő válaszokat, a végén még lázadozni kezd.
– Meg ha sok a tanult elme, akkor félő, hogy nem lesz elegendő ócsó munkaerő a külföldi csúcsberuházóknak! – zsörtölőde a fater.
– Vagy csak elejét szeretnék venni, nehogy idővel a mesterséges intelligencia elvegye a kvázi okosok elől a munkát – veté föl amama.
– No de ezek a zegyetemisták se valami pengék – közlé a Zacsek –, legalábbis ezt állítja róluk a tájékoztatásügyis, aki a napokban azt találta mondani, hogy „a studentok nincsenek tisztában azzal, hogy a rendőrségnek joga van ütni és megölni őket”.
– Kiszaladt a száján – csipkelőde az öreg.
– Zerencsére a zújságíró résen volt, és megjegyezte, hogy „megölni azért nem”, később pedig a Vučko is bocsánatot kért a miniszter kijelentéséért – összegezé a muter.
– A tájékoztatásügyisnek sem ártana egy kissé jobban tájékozódnia – nyugtázá a Zacsek.
– Ugye ő az az illető, aki anno EU-s zászlót gyújtogatott – merenge atata.
– Ilyen kormánykáder mellett lassan kikristályosodik, miért ilyen ráérősen haladunk az EU felé – élcelőde az öreglány.
– Ellenben a süvítő Orionnal, amelynek a legénysége a napokban távolabbra jutott a Földtől, mint korábban bárki – számola be a Zacsek. – Készítettek olyan felvételeket a bolygónkról, amelyen látszik annak alakja. Nem tudom, mit szólnak ehhez a laposföld-hívők? Elhallgattak végre?
– Á, nem olyan egyzerű azokat meggyőzni, vagy ahogy ők mondanák: „átverni” – állapítá meg a fater. – Mit támaszt alá egy felvétel, amely káo a világűrben készült?! Na mit?! Semmit! Ki tudja, igazából hol vették föl! Mi a bizonyíték arra, hogy az ott és úgy készült, ahogyan mondják?!
– Halljátok, nem lehet könnyű ezeket a zembereket meggyőzni valamiről – gondola bele amama.
– Naná! – így az öreg. – Ők mindenre fel vannak készülve. Minden magyarázatra két újabb lehetséges kételyük van.
– Érdekes ugyanakkor, hogy a tudománytalan, bizonyíték nélküli állításokat milyen nagy előszeretettel terjesztik – spekulála a Zacsek.
– Úgy képzelem őket – ecsetelé a muter –, hogy otthon ülnek a szobájukban, pólójukon azt írja: „Mindenhez (is) értek”, és egész álló napon át nyomják a zokosságokat a zinterneten. Például arról, hogy az egyik általuk kedvelt fórumon olyan információra bukkantak, miszerint a világ összes orvosának és tudósának semmi tudása nincs.
– Számomra ebben az egészben az a legbizarrabb – morfondíroza atata –, hogy már időszámításunk előtt éltek olyan elmék, akik a világűrről elmélkedtek, a bolygók mozgását figyelték, a fizikában jelentős felfedezéseket tettek, fontos matematikai tételeket fogalmaztak meg, hogy ma, a zupperfejlett korban egyesek a közösségi oldalakon a lapos Földről osszák az észt?!
– Mark Twain úgy fogalmazott, hogy „a hüjéket a tények sem zavarják” – szögezé le a Zacsek.
Pistike, az aranykori béke hírnöke
