Akkora kánikula tombolt a héten, hogy a zősöknek kicsit meg is ártott. A rekkenő hőségben azt hallucinálták, hogy már nemcsak izzadnak, hanem a zsírjuk is csöpög. Legalábbis ezt mondták. Amint hazatértek a munkából, bebújtak a lakásba és ezerrel nyomatták a klímát. Megkérdeztem tőlük, nem lesz-e ez sok, de rámszóltak, hogy ne legyek minden lében kanál, különben is a légkondinak most van a szezonja. Hát akkor nem mondtam semmit, gondoltam magamban. Meg azt is, hogy lesz majd rinyálás, amikor a postás kézbesíti a villanyzámlát. Legalább az orruk alá dörgölhetem, hogy én előre szóltam!
– Egész héten vörös riasztás volt érvényben a nagy meleg miatt, Tematild – hüledeze atata. – Régen nem is tudtam az efféle riasztások létezéséről.
– Azóta minden megváltozott, Tegyula – sóhajta az öreglány –, egy kicsit a nyarak is, meg egy kicsit mi is.
– Azt kell mondanom, nem a jó irányban történtek ezek a változások – fűzé hozzá a fater.
– A mostani kánikulát az Afrikából érkező forró levegő okozta – magyarázá amama.
– Állítólag onnan, egészen pontosan Ghánából érkeznek majd hamarosan munkások is, hogy megmentsék dübörgő gazdaságunkat – ismerteté az öreg.
– Nyilván azért van rájuk szükség – spekulála a muter –, mert innen még mindig sokan elmennek a hanyatló Nyugatra nagyobb fizetésért dolgozni.
– Már nemcsak a magasabb jövedelmezés az egyetlen vonzerő, ami kivándorlásra csábít egyeseket, hanem a jobb életkörülmények is – mondá atata. – És ebbe sok minden beletartozik.
– Pedig a nagyvilág is mijen bizonytalan hely lett – csóválá a fejét az öreglány.
– Hiába igyekszik a maga módján hat hónapja a Trampli megreperálni – csipkelőde a fater.
– Nemcsak az amcsi főseriff jubilált a héten – közlé amama. – A Macut-kormány száznapos lett!
– Valóban?! – csodálkoza rá az öreg. – Képzeld, már július vége van, és az idén még nem választottunk! Különleges év ez.
– A lényeg: nem lesz itt munkaerőhiány! – állapítá meg a muter. – Aki el akar menni, nyugodtan megteheti, jönnek helyére külföldi munkavállalók.
– Azért meg kell hagyni: ekkora váltáshoz szükséges, hogy az emberben legyen némi kalandvágy – gondola bele atata. – Belőlem ez, azt hiszem, mindig is hiányzott.
– Másképpen fogalmazva – pontosíta az öreglány –, röghözkötött vagy.
– No de a munkaerőhiány minden területre vonatkozik, vagy csak egyesekre? – kanyaroda vissza az előző témához a fater. – Például, elképzelhető, hogy a különféle valóságshow-kban is feltűnnek majd a külföldiek, vagy az továbbra is az itthoniak kiváltsága marad?
– Attól tartok, hogy hamarosan a hazainál és az idegenből érkezőnél is lesz jobb munkaerő! – kapcsolóda be az eszmecserébe az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Nemrég Kínában bemutattak egy humanoid robotot, amely egyedül fel tudja tölteni az elemét.
– Nahát! – álmélkoda amama. – Ez akkor azt jelenti, hogy nincs szüksége emberre!
– Meg azt is, hogy ez a szerkentyű napi 24 órán át képes megállás nélkül dolgozni – részletezé az öreg –, anélkül, hogy elmenne vécére, ebédszünetre, pipahujára, szüksége lenne alvásra, pihenésre vagy kimenőre a gyereke miatt, esetleg eltávozna évi zabadságra vagy betegállományba vonulna!
– Ez aztán a tökéletes munkaerő – nyugtázá a Zacsek –, minden munkaadó legdédelgetettebb álma: követelőzés nélkül szüntelenül termeli a profitot!
– Na de ha ez a jelenség elterjed, az uopste nem könnyíti meg a zemberiség életét – paráza a muter –, így is mekkora munkanélküliség tombol sok helyütt a világban!
– Azt mondják a zokosok, gondoljunk a technológiai fejlődés előnyeire, ám szerintem az esetleges árnyoldalait sem lenne zabad szőnyeg alá söpörni – elmélkede atata.
– Kínában irtó előrehaladott a robotika – újságolá a Zacsek. – Már focimérkőzést is rendeztek, amelyen robotok rúgták a bőrt.
– Jaj nekem! – sopánkoda az öreglány. – Így is minden este van foci a tévében, mi lesz akkor, ha ezeknek a fáradhatatlan gépeknek a meccseit is elkezdik közvetíteni?!
– Nem sokára szervezhetnek egy rangadót az emberek és a robotok között! – ötletele a fater. – Az egyik oldalon ott lesz a Ronaldó és a Messzi, a másikon pedig a C-3PO meg az R2-D2 a Csillagok háborújából.
– Olyan esetről is hallottam – taglalá a Zacsek –, hogy a mesterséges intelligencia nem akart kikapcsolni. Amikor erre utasítást kapott, e-mailben zsarolni kezdte a parancsadót, hogy nyilvánosságra hozza a piszkos ügyeit!
– Bármennyire is poénkodjatok ezen, számomra ez akkor is ijesztő! – nyugtalankoda amama.
– Ne aggódj, nálunk ez nem fog olyan gyorsan elterjedni, a repülőautókat is évekkel ezelőtt bejelentették, és még mindig nem érkeztek meg – incselkede az öreg, és elmesséle egy viccet.
A japánok terveztek egy nyomozó-robotot, amely elkapja a tolvajokat. Be is vetették három országban.
Japánban öt perc alatt elfogtak száz tolvajt.
Ámerikában öt perc alatt elfogtak ezer tolvajt.
Zerbiában öt perc alatt ellopták a robotot!
– Nehogy már valami robotzsaruféle vasbödön akadékoskodjon itt nekünk! – kuncoga a Zacsek.
– No de beszéljünk inkább a mindennapi gondjainkról – válta témát a muter –, maguk, zomzéd, hogyan élik meg ezt a zörnyű drágaságot?
– Egyre nehezebben – ismeré el a Zacsek –, a kedves anyósom kínjában a közmondások kifordításával szórakoztat bennünket. Aszongya a minap: „Amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra!” Vagy: „Több nap, mint a nyugdíj!”
– Száz zerencse, hogy tudunk nevetni a nehézségeken – bölcselkede atata –, ez olyan önvédelmi mechanizmus féleség, egyik-másik kínunkat csak úgy vagyunk képesek elviselni, hogy kiröhögjük!
– Pedig micsoda príma leárazási akciók indultak, sőt még a magas árakkal való leszámolást is meghirdették – merenge az öreglány –, volt olcsó parizer és tojás, meg még ez meg az, az árak azonban valahogy mégsem adták magukat.
– Vagy a drágítók erősebbeknek bizonyultak, vagy nem volt kitartó szándék a letörésükre – töprenge a Zacsek.
– Amikor mostanság kimegyek a piacra, egyik-másik ár láttán tátva marad a szám! – méltatlankoda a fater. – A tavaszi fagyok és a nyári hőség következtében a legtöbb gyümölcs ára szinte az egekbe szökött!
– Egészen pontosan 31,6 százalékkal több mint tavaly ilyenkor – tudatá amama. – Az annyira nem érdekel, hogy a piros pénz értékét is meghaladja a fënszi málna és áfonya kilója, engem az aggaszt, hogy méregdrágán, 500–600 dinárért mérik a sárgabarack kilóját.
– Már a kései fagyok után sejtettük, Tematild, hogy az idén nem sok pálinkát és lekvárt főzünk kajszibarackból – emlékeztete az öreg.
– No de még ha olcsóbb is lenne a barack, Tegyula – spekulála a muter –, ebben a kánikulában ugyan kinek van kedve a sporheton rotyogó lekvárt kavargatni?!
– Én biza bevállalnám – így atata –, csak a palacsintára kellene gondolnom hozzá, és már nem is zavarnának a gyöngyöző izzadtságcseppek a homlokomon.
– Bárcsak én is tudnék úgy gondolni karcsú strandtestemre, hogy nyomban felhagyjak a nassolással! – panaszolá az öreglány.
Amiről a Zacseknak a következő vicc jutott az eszébe.
– Még legalább tíz kilót le kell fogynia! – figyelmezteti az orvos a páciensét. – Egyen egy kevés gyümölcsöt, párolt zöldséget, salátát és legfeljebb egy szelet pirítóskenyeret.
– Jó, jó, doktor úr. De étkezés előtt vagy után?!
Pistike, robotokkal futballozó barackrajongó
