Képzeljék, a héten raportra kellett mennem csupán azért, mert egymagamban kuncogtam! Éppen videojátékoztam, amikor eszembe jutott valami, hangosan felnevettem, a zősök meg rögtön kérdőre vontak. Min rötyögsz, Tepisti?! Elárultam az igazat: a nagyokon. Ez nyomban felkeltette az érdeklődésüket, így kénytelen voltam abbahagyni a játékot, és elmondani nekik, miről is van szó. Néhány napja a Zacsekpetivel arról társalogtunk, hogy vannak felnőttek, akiket megmosolyogtat, hogy mi, gyerkőcök, ártatlan naivitásunkban, egy röpke időre elhisszük, hogy a zínes tojást a nyuszi hozza, meg a Mikulás a kéményen keresztül bújik be és pakolja teli a csizmánkat finomságokkal, meg azon szórakoznak, hogy riogatni lehet bennünket a bumbussal és hasonló képzelt zörnyekkel. Közben nem veszik észre, hogy ők is olykor mennyire megtéveszthetők tudnak lenni! Egyesek közülük hisznek a jósoknak! Meg komojan veszik a zújságban lévő horoszkópot. Vagy a táplálkozási tanácsokat, amelyek mind másképpen okoskodnak: az egyikben a húsok, a másikban a gabonafélék, a harmadikban a tejtermékek a zavaró tényezők. A politikusokról már nem is szólva! A kedvencüknek akkor is hisznek, amikor egyet mond nekik, meg akkor is, amikor annak pont az ellenkezőjét állítja!
– Nagy zerencse, Tepisti, hogy nem vagy képregényhős – állapítá meg atata. – Mert ha az lennél, akkor a fejed felett egy buborékban el lehetne olvasni a gondolataidat, és az nem biztos, hogy mindig az előnyödre válna.
– Mond valamit a Pisti gyerek, a felnőttek is hisznek minden csudában – merenge az öreglány. – Nemrég olvastam egy nő kálváriájáról: fizetett egy javasasszonynak 7500 eurót azért, hogy szabadítsa meg a ráolvasott fekete mágiától, ám a vajákosné azóta még több pénzt kér tőle, és azzal ijesztgeti, ha nem fizet neki, akkor valami zörnyűség éri majd a családtagjait!
– Az ijet csak azzal lehet megtenni, Tematild, aki vevő rá – elmélkede a fater. – Ez ojan adóféle.
– Nevezzék bárhogy is, az ostobaságot a zember általában vastagon megfizeti, Tegyula – szögezé le amama.
– Vannak, akit hüjeségi adóval sújtanak, és van, aki folyamatosan vámokkal fenyegetőzik – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– A Vámember avagy a Trampli a hét elején jól megfenyegette a Putykót! – vevé a lapot az öreg. – Ultimátumot adott neki, hogy ötven napon belül fejezze be az ukrajnai spéci hadműveletnek becézett csihi-puhit, máskülönben spéci vámokkal sújt majd le Oroszország Anyácskára és annak kereskedelmi partnereire.
– Gondolom, hogy összerezzent ettől a fenyegetéstől a Kreml ura! – csipkelőde a muter.
– Nem tetszik az amcsi főseriffnek, hogy a ruszki kollégája reggel egyet mond, este pedig mást tesz – ismerteté a Zacsek.
– Száz zerencse, hogy a békepárti Trampli ennyire következetes! – élcelőde atata.
– Egyébként a saját elmondása szerint a Trampli szemét a felesége, a csini Melánia nyitotta fel – újságola a Zacsek. – A jenki vezér elárulta, hogy a sokadik szívélyes csevegés után a Vlagyimirrel, eldicsekedett a kedves nejének, hogy úgy érzi, sikerült végre megállapodniuk a háború lezárásáról, mire az asszony bekapcsolta a tévét, és azt mondta, furcsa, mert a zoroszok éppen most bombáztak le egy idősotthont.
– Látod, Tegyula, mire jó egy bölcs feleség! – jegyzé meg az öreglány. – Lassan a Trampli is rájön, ki kicsoda.
– Ezek szerint, ha majd egyzer kiüt a béke, a Szép Melániát is javasolni lehetne a Nobel-békedíjra – ötletele a fater.
– Ez az egész hercehurca biztos jócskán megviseli a Tramplit – sajnálkoza a Zacsek –, merthogy ő 24 óra alatt végezni akart az egésszel, erreföl már fél éve megy a tilitoli, és még a Putykóban is csalódnia kellett!
– No de legalább az európaiak zömének a szemében jófejnek esett ki – értékelé amama –, mivel különleges fegyverekkel meg harci eszközökkel látja el a védekező háborút folytató ukránokat.
– Amiket majd az EU vagy az európai NATO-tagok fizetnek ki Ámerikának – pontosítá az öreg. – Ez ojan kettő az egyben: jófej is vagyok, közben meg a biznisz is megy! Meg kell hagyni, a maga nemében nagy ász a Trampli!
– Észrevettétek, hogy ezek az emberek úgy beszélnek több millió, sőt milliárd dollár nagyságrendű katonai eszközökről, mint anno mi a játékszereinkről – csóválá a fejét a Zacsek. – Patriot légvédelmi rendszer, Tomahawk cirkálórakéták meg mittudomén még mifene csudafegyvereket emlegetnek.
– Nyilván most bajban vannak azok, akik nem szeretik a zukrán államfőt, és annál inkább szimpi nekik az amcsi és a ruszki elnök – töprenge a muter. – E hirtelen fordulat után hogyan tartják fenn a béketeremtő Trampli mítoszát?!
– Dehogy vannak bajban – legyinte atata –, van erre magyarázat: a Trampli ezt a döntést biztos a Putykóval jó előre kifundálva hozta meg! Különben: a feltétel nélküli hit vezényeli a Trampli-rajongókat. Ők nem a cselekedetek alapján, racionálisan fejtik ki a véleményüket bizonyos jelenségekről és személyekről, hanem érzelem, szimpátia útján. Ha valakit szeretnek, akkor minden tettét pozitívnak vélnek. Ha valamelyik éppen meredek, vagy ellentétben áll egy korábbival, akkor találnak rá megfelelő magyarázatot. Leginkább azt, hogy az illető irtó bölcs, és olyasmit is előre lát, amire az egyzerű ember korlátainál fogva képtelen!
– Ezt aztán jól összefoglalta, zomzéd – ismeré el a Zacsek. – Na de hagyjuk már a nagyvilágot, azt árulják el, mi történik idehaza nálunk?
– Minden a feje tetejére állt – sóhajta az öreglány. – A munkaközvetítőben pillanatnyilag több takarítót keresnek, mint programozót!
– Van benne logika – gondola bele a fater –, már úgyis minden be van programozva, közben meg rendetlenség uralkodik!
– Bizony van itt minden – bólogata a Zacsek. – Olvastam, hogy a rendőrség a napokban Užicében egy aluljáróban elkobzott kilenc „ottfelejtett” botot biztos, ami biztos alapon.
– Gondolhatták: ezekkel a tüntetőkkel sose tudni! – találgata amama. – Fő az elővigyázatosság!
– Ezek után, zomzéd – morfondíroza az öreg –, legközelebb, ha a rétről hazafelé jövet megállunk a sarki csehóban legurítani egy-két kupica szíverősítőt, nem hagyhatjuk felügyelet nélkül a kapákat a bicikliken, mert még azokat is elviheti valaki!
– A kapákról jut eszembe – anekdotáza a Zacsek –, nemrég hallottam, hogy az egyik hírös vajdasági magyar írót a falubelijei megszólták, amiért kapálás idején, ahelyett, hogy megfogta volna a dolog végét, csak üldögélt a ház előtt egy sámlin és spekulált.
– Ha már a munkánál tartunk – közlé a muter –, a hét híre, hogy a kormány javaslatára október elsejétől emelkedik a minimálbér, és eléri majd az 500 eurót!
– És ez nem minden – fűzé hozzá a Zacsek. – Januártól újabb bő tízszázalékos emelést helyeztek kilátásba!
– Halljátok, ha logikusan belegondolok, nekem ez egy kicsit gyanús – bizalmatlankoda atata.
– Ezek nyilvánvalóan valami rendkívüli dologra készülnek – nyugtázá az öreglány.
Az elhangzottak kapcsán a Zacsek az alábbi viccet mondta el.
Állásinterjún a főnök a jelentkezőhöz:
– Elég magas fizetést kér, ahhoz képest, hogy nincs semmi szakmai gyakorlata.
– Azért, uram, mert sokkal nehezebb úgy elvégezni a munkát, ha nem tudom, mit kell csinálni.
Pistike, logikusan gondolkodó bumbusűző
