Ma este az első elődöntővel kezdetét veszi az idei Eurovíziós Dalfesztivál, amelyet ezúttal Svájcban, Bázelben tartanak meg. Vagyis május 13-a és 17-e között ismét szemtanúi lehetünk a többnyire szirupos, olykor giccsbe hajló könnyűzenei szerzemények kavalkádjának. Mert, valljuk be őszintén, a rendezvénysorozatnak manapság már nincs sok köze ahhoz, ami miatt 69 évvel ezelőtt elindították.
Az Eurovíziós Dalfesztivált (angolul: Eurovision Song Contest, franciául: Concours Eurovision de la Chanson) ugyanis 1956-ban azzal a szándékkal hozták létre, hogy a második világháborút követő években a határokon átívelő televíziós közvetítések segítségével előmozdítsák az európai országok közötti együttműködést, amely az Európai Műsorsugárzók Uniójának 1950. évi megalapításával kezdődött.
A műsort egyben az élő televíziós közvetítés technikai kísérletének is tekintették: akkoriban sok ország összekapcsolása egy széles körű nemzetközi hálózatban ambiciózus elképzelés volt. A műholdas televíziós sugárzás még nem létezett, és az úgynevezett Eurovíziós Hálózat földi mikrohullámú adók hálózatából állt.
Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, és az évtizedek során alaposan megváltozott a rendezvény jellege. Annak ellenére, hogy a verseny szabályai formálisan tiltják a közvetlen politizálást, efelett – különösen az utóbbi időben – egyre inkább szemet hunynak a szervezők. Egyes országok részvétele is rendszeresen vitákat kelt. Példának okán az arab és muszlim országok évről évre szóvá teszik Izrael részvételét a rendezvényen, sőt egyes államok emiatt vissza is léptek a szerepléstől. Ugyanakkor semmi sem tetézi az azeriek ostobaságát. Az azerbajdzsáni hatóságok ugyanis 2009-ben állítólag kihallgatták az örményországi produkcióra szavazó állampolgáraikat. Örményország pedig azzal vádolta meg Azerbajdzsánt, hogy cenzúrázta az ő indulójukat. 2016-ban Ukrajna jelöltje, Yamala az 1944 című dalában a krími tatároknak az oroszok általi deportálásáról énekelt, amit Oroszország politikai provokációnak tekintett. 2022 óta pedig az egész rendezvényre rávetül az orosz–ukrán háború árnyéka.
A konzervatívabb európai országokban sokan nem nézték jó szemmel, hogy az osztrák Conchita Wurst drag queen énekes, a „szakállas hölgy” produkciója nyerte meg a 2014. évi Eurovíziós Dalfesztivált. Persze ez kiváló alkalom volt arra, hogy a túl sok szabadidővel rendelkező emberek, fotelhuszárok kiélvezzék kommentmániájukat a közösségi oldalakon, a bulvárlapok médiakeselyűi pedig szárnyukat csattogtassák örömükben. Az utóbbi években az Eurovíziós Dalverseny lényegében már rég nem a minőségi könnyűzenéről szól, hanem maga a hiúság és a giccs nagyszabású vására, amelynek győzteséről, ha nem is egy héten, de egy hónapon belül nagy valószínűséggel megfeledkezik a világ.
Pedig a rendezvény régebben olyan világsztárok számára volt ugródeszka, mint a svéd ABBA zenekar vagy Céline Dion, akik igen sokat tettek le a popzene asztalára.
Végül pedig az Eurovíziós Dalfesztivál az elődöntőkben és a döntőben elhangzó szerzemények pontozása miatt is hagy némi kivetnivalót maga után, ugyanis az egészet a politikai vagy pedig regionális lojalitás befolyásolja.
Az Eurovíziós Dalfesztivál manapság inkább egy társadalmi jelenség, mintsem egy szórakoztató show. A fesztiválon részt vevő országok kulturális sokszínűsége mellett ugyanis egyre inkább tükrözi ezek társadalmi változásait, politikai feszültségeit. Annak ellenére azonban, hogy egyre inkább ráférne egyfajta vérfrissítés, továbbra is komoly tömegeket vonz a képernyő elé.
Nyitókép: A rendezvényt sokan politikai üzenetek közvetítésére használják fel (AP via Beta)
