Olyan időket élünk, amikor a szerb kormány átgondolatlan döntéseinek köszönhetően fejlődik a vajdasági magyar emberek jelleme. Vannak köztünk olyanok, akiknek ha megdöglött a tehene, akkor azt kívánták, hogy dögöljön meg a szomszédé is.
2026. július 1., szerda
Vélemény
Podgoricai óriáskaszárnya, 2001, a sötétben több száz, alig pár napja bevonult újoncot terelnek a kantinba vacsorára. A rendezőpálya pléhhangszóróiból felrecseg a fővároshoz címzett dalszerzemény, a szívekben szorongás és honvágy, a levegőben bakabűz (aki átélte, ismeri) és könnyszag.
Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.
Nem, én nem vagyok Charlie. Bármennyire is közkedvelt pillanatnyilag az ellenkezőjét állítani, én nem vagyok Charlie.
Népszerűek manapság az olyan cikkek, amelyek a közösség összetartó erejéről, a szétforgácsolás megakadályozásáról, az elmenésről vagy (itthon)maradásról szólnak és amelyek a nyugati kapitalista világ csillogó világát hozzák elénk, mintegy tálcán kínálva a választási lehetőséget: vagy itthon maradsz, küzdesz, szenvedsz tovább ebben az országban, vagy váltasz, és kitörsz innen. Hátszél a vitorlának viszont mindenképpen kelleni fog.
A fordulat Franciaországban 2022-ben következik be. Ekkor Marine Le Pen, a jobboldali radikális Nemzeti Front vezére és egy francia iszlamista párt karizmatikus jelöltje jut be a francia elnökválasztás második fordulójába.