2026. június 29., hétfő

Vélemény

Álruhás terroristák?

Más se hiányzott a burkininek, csak a tiltás. Ha másért nem, így legalább még többen megismerhették a különleges női ruhadarabot, amely az arcon, valamint a kéz- és lábfejen kívül mindent eltakar.

Őszi nyárban

Végére értünk az augusztusnak, lassan oda a nyár. A tikkasztó meleg után kényeztetőbb, pihentetőbb a napsütés, immár nem perzseli, csak cirógatja arcunkat a fény, s bár még bronzos bőrszínünket mut...

A nyomtatás regényes története

Mit hozott az emberiségnek a könyvnyomtatás? Az egyéb élőlényektől megkülönböztető olvasás, az ismeretszerzés és a magányos szórakozás általános elterjedését, a könyv bárki általi hozzáférhetőségét, így a tudásszerzés demokratizálódását, a szakrális és világi szövegek elérhetőségét azok számára is, akiket a korábbi, kézzel másolt kódex-világ kizárt köreiből.

Csodavárás

Történeteinket szívesen osztjuk meg másokkal, a gondolatainkról is gyakorta eszmecserélünk ismerőseinkkel, sőt az álmainkról is beszélünk olykor, de az érzelmeinket nehéz megfogalmazni. A környezetünk eseményei, rokonaink, barátaink, sőt idegenek szavai, viselkedése is érzelmeket váltanak ki belőlünk, mi több, a körülöttünk lévő világ egyik szervezőelve is az érzelem, elvégre az emberi cselekedeteket sokszor az motiválja, saját érzéseinkről azonban nem szívesen adunk számot.

A beteg az utolsókat rúgja

Óriási hullámokat vertek a vízilabdázó Andrija Prlainović szavai, akit a megnyert olimpiai aranyérem után közvetlenül nem ragadott el a győzelmi hév, hanem az euforikus nyilatkozatok helyett azt említette meg, hogy ez az aranyérem nem rendszerbeni munka eredménye, magyarul, az államnak semmi köze hozzá.