2026. május 1., péntek
VB-HÍREK

Csökkent a gólátlag a brazil vb-hez képest

Horvát szurkolók a Vörös téren (Fotó: Beta/AP)

Horvát szurkolók a Vörös téren (Fotó: Beta/AP)

A kedden és szerdán rendezett elődöntők után szinte biztossá vált, hogy az oroszországi labdarúgó-világbajnokság gólátlaga nem éri majd el a négy évvel ezelőtti brazíliai tornáét. A legutóbbi két mérkőzésen mindössze négyszer rezdült meg a háló, így a mostani világbajnokság eddigi 62 összecsapásán 161 találat született, ami 2,6-os gólátlagot jelent. Ez csupán hét századdal marad el a 2014-es vb-étől, de mivel már csak két találkozó van hátra, kevés az esély arra, hogy a végén jobb legyen a gólátlag. Ahhoz, hogy legalább ugyanazt elérje, összesen tíz gólra lenne szükség a szombati bronzmérkőzésen és a vasárnapi döntőn. Ugyanakkor a mostani átlag magasabb, mint a 2002-es, a 2006-os és a 2010-es világbajnokságé. A 11 város 12 stadionjában eddig 2 889 351 néző tekintette meg az összecsapásokat, ami 46 602-es átlagot jelent. Ez elmarad az elmúlt három vb nézőszámától, ami elsősorban az arénák befogadóképességével magyarázható. A hárommilliós össznézőszám azonban a döntőn meglesz. Az még mindig előfordulhat, hogy új világbajnokot avatnak a Luzsnyiki Stadionban, mivel az 1998-ban vb-győztes Franciaország Horvátországgal csap össze, amelynek eddigi legjobb szereplése a húsz éve elért harmadik hely volt. A legtöbb gólt annak ellenére továbbra is Belgium szerezte (14-et), hogy az elődöntőben nem talált be a kapuba. Az érmekért csatázó négy együttes közül viszont az egyetlen csapat, amely mind a hat összecsapásán eredményes volt, a 12 gólos Horvátország. A 62 meccsen összesen 28 tizenegyest ítéltek a játékvezetők, s ennek éppen 75 százalékát, azaz 21-et értékesítettek, az elődöntőkben egyetlen büntető sem volt. Kiugróan magas az öngólok száma, mostanáig 11 született, kedden és szerdán viszont nem nőtt a szám. Ugyanakkor a korábbi tornákhoz képest jóval kevesebb a piros lap, eddig mindössze négy futballistát állítottak ki úgy, hogy a legutóbbi hat meccsen egyet sem. Az elmúlt öt vb-n mindig legalább tíz játékos kapott piros lapot, ebből négy esetben pedig 17 felett volt a kiállítások száma. Érdekesség még, hogy a második félidőben sokkal több gól született: az első 45 percben 61-szer, míg a másodikban 97-szer rezdültek meg a hálók. Sok találat esett a rendes játékidő hosszabbításaiban, az első játékrész ráadásában ugyan csak 3, de a másodikéban 19. A klasszikus hosszabbításban 3 gól született. Az oroszországi világbajnokság szombaton a belga–angol bronzmérkőzéssel folytatódik, majd vasárnap a francia–horvát döntővel zárul.

Ezúttal is lesz Inter- és Bayern-játékos a döntőben

Az Internazionale és a Bayern München csapatából 1982 óta minden alkalommal szerepelt legalább egy-egy játékos a labdarúgó-világbajnokság döntőjében, és ez a sorozat vasárnap a moszkvai fináléban is folytatódik. Az ESPN csütörtökön felidézte, hogy az olasz válogatott ki sem jutott az oroszországi tornára, a németek pedig történetük során először búcsúztak a csoportkört követően – ráadásul címvédőként –, ennek ellenére mindkét klubcsapat képviselteti magát a döntőben. A horvát válogatott két játékosa, Ivan Perišić és Marcelo Brozović az Inter, a francia csapat középpályása, Corentin Tolisso pedig a Bayern színeiben szerepel. Két német futballista, Karl-Heinz Rummenigge és Lothar Matthäus mindkét klubcsapat képviseletében játszott vb-döntőt. A Franciaország–Horvátország finálé vasárnap – magyar idő szerint – 17 órakor kezdődik Moszkvában.

Brzęczek az új lengyel kapitány

Jerzy Brzęczeket nevezték ki az oroszországi világbajnokság csoportkörében kiesett lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. A 47 éves edző Adam Nawałt váltja, aki még kitölti a hónap végéig szóló szerződését. A 42-szeres válogatott Brzęczeket stábjával együtt július 23-án mutatják be hivatalosan. Az új szakvezető legutóbb bajnoki ötödik helyre vezette a Wisła Płockot. A 60 esztendős Nawałka irányításával – aki 2013-ban ült le a válogatott kispadjára – a lengyelek két vereséggel kezdték a vb-t, így első európai gárdaként estek ki. Harmadik, utolsó mérkőzésükön 1:0-ra verték Japánt.

Pénzbüntetés az angol és az uruguayi szövetségnek

A marketingszabályok megsértése miatt pénzbüntetést kapott az angol és az uruguayi szövetség a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságától. A két ország válogatottja az oroszországi világbajnokságon nem megfelelő sportruházatban lépett pályára. Ezért az angolok 70 ezer, az uruguayiak 50 ezer svájci frankos bírságot fizetnek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel