2026. május 1., péntek
NEGYEDDÖNTŐK

Franciaország az első elődöntős!

Grizmann szabadrúgása megpecsételte az uruguayiak sorsát (Fotó: Beta/AP)

Grizmann szabadrúgása megpecsételte az uruguayiak sorsát (Fotó: Beta/AP)

Világbajnokságokon negyedszer csapott össze a világ labdarúgásának két – legalábbis valamikori – nagyja, Uruguay és Franciaország, amelyek most az elődöntőbe jutásért, vagyis a biztos éremmeccsért játszottak Nyizsnyij Novgorodban. Az eddigi hét egymás elleni meccsükből (három vb, három barátságos és egy olimpiai) négy alkalommal gól nélküli döntetlen született, ráadásul az uruguayi védelem a tornán végig kiválóan zárt – a gallok sem panaszkodhattak –, s ha ehhez hozzávesszük a mérkőzés tétjét, nem csoda, hogy a várakozások néhány gólos, kemény, taktikázós meccsről szóltak.

Ennek tökéletesen megfelelt az első félidő nagy része, amely francia mezőnyfölényt s ezzel partiban lévő Uru-védekezést hozott – Óscar Tabárez legénysége most is topon volt, elsősorban a balbekk Laxalt tűnt ki Mbappé tökéletes hatástalanításával. Néhányszor a dél-amerikaik is előremerészkedtek, de a szalaghúzódással kispadon ülő Cavani hiányáért súlyos árat fizetett a világoskékben focizó csapat, a Suárez mellett játszó Stuani nem tudta hozni a PSG-sztár szintjét. Negyedóra játék után Bentancur kanyarított be egy labdát, de Stuani elől tisztáztak, két perccel később Mbappé fejelt erőtlenül fölé Giroud – ugyancsak fejes – előkészítése után, majd Cáceres próbálkozott nagyjából 70 méterről… Ilyen jeleneteket láthattak a nézők, s már elkönyvelhettük volna a félidei remit, amikor az utolsó percekre felpaprikázódott a helyzet: Griezmann harmincról, ígéretes szögből végezhetett el szabadrúgást, s beadásába Varane emelkedett kiválóan: a Real Madrid védője alig csúsztatott bele a labdába, de ez pont elég volt Muslera becsapására – vezettek a franciák. Uruguay még azon frissében egyenlíthetett volna, de egy hasonló szituációban Cáceres fejesét Lloris kapus a torna egyik legszebb védését bemutatva kitornázta. A kipattanóra Godín érkezett, de a középhátvéd közvetlen közelről a kapu fölé bombázta a ziccert.

Bár a folytatásban Uruguaynak kellett volna mennie az eredményért, továbbra is a gallok domináltak, ám a második félidő talán még az elsőnél is eseménytelenebb játékot hozott. Aztán derült égből villámcsapást élhettek át a nézők: egy harmincról elengedett Griezmann-lövés, amelyet már Muslera kezében látott mindenki, a peches kapus kezén megcsúszott, s a hiába utána kapó hálóőr előtt saját kapujába hullott.

A második gól szemmel láthatóan megtörte a dél-amerikaiak ellenállását, akik a hajrában még próbáltak legalább szépítésig jutni, ám sehogy sem jött össze a gól, mi több, igazi ziccert sem alakítottak ki. A franciák végül teljesen megérdemelten jutottak elődöntőbe.

Nyizsnyij Novgorod: Uruguay–Franciaország 0:2 (0:1)

Nyizsnyij Novgorod Stadion, 43 319 néző, vezette: Pitana (argentin). Gólszerzők: Varane a 40., Griezmann a 61. percben.

Uruguay: Muslera – Laxalt, Godín, Giménez, Cáceres – Bentancur (Rodriguez, 59.), Vecino, Torreira, Nández (Urreta, 73.) – Stuani (Gomez, 59.), Suárez. Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez.

Franciaország: Lloris – Hernández, Umtiti, Varane, Pavard – Kanté, Pogba, Tolisso (N’Zonzi, 80.), Griezmann (Fekir, 90+3.), Mbappé (Dembélé, 88.) – Giroud. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.

Magyar ember Magyar Szót érdemel