2026. május 1., péntek
NYOLCADDÖNTŐK

Angliával teljes a negyeddöntő mezőnye

Mina fejese ezúttal nem volt elég (Fotó: Beta/AP)

Mina fejese ezúttal nem volt elég (Fotó: Beta/AP)

A biztató kezdés után Anglia diktálta a tempót a 2018-as oroszországi világbajnokság utolsó nyolcaddöntőjében. Kane, Sterling és Lingard ügyesen mozogtak a vonalak között, számos pontrúgást ítéltek a javukra, a James Rodriguez nélkül felálló kolumbiaiak pedig gyors kontrákra rendezkedtek be. A második félidő feszült hangulatban folytatódott, több mint egy órán át inkább birkózást és futballpályára nem illő cselekedetek sorát láthattuk. Az 57. percben Harry Kane tizenegyesének hála Anglia került előnybe, s úgy tűnt, a dél-amerikai csapat nem tud egalizálni. A rendes játékidő hosszabbításában azonban újra Yerry Mina játszotta el a megmentő szerepét, aki érthetetlen módon teljesen üresen fejelhetett egy szöglet után a kapuba, így középhátvédként a leggólerősebb kolumbiai lett a tornán. Bár mindkét csapat próbálkozott a kétszer tizenöt perces hosszabbításban, egyik fél sem tudott betalálni, így következhettek a büntetők. A párharc során először Henderson hibázott, karnyújtásnyira volt a negyeddöntő José Pékermanéktól, de sem Uribe, sem Bacca nem bírta a nyomást, így Dier értékesített rúgása után Anglia jutott tovább. A meccsen összesen nyolc sárga lapot osztott ki Geiger Mark játékvezető, aki nem tudta kézben tartani a mérkőzést. Ezzel teljessé vált a vb negyeddöntős mezőnye, amelyben hat európai és két dél-amerikai válogatott verseng tovább a világbajnoki címért.

Moszkva: Kolumbia–Anglia 1:1 (0:0), tizenegyesekkel 3:4

Szpartak Stadion, 44 190 néző, vezette: Geiger Mark (egyesült államokbeli). Gólszerzők: Kane az 57., Mina a 93. percben.

A tizenegyesek menete: Falcao belőtte, Kane belőtte (1:1), Cuadrado belőtte, Rashford belőtte (2:2), Muriel belőtte, Henderson kihagyta (3:2), Uribe kihagyta, Trippier belőtte (3:3), Bacca kihagyta, Dier belőtte (3:4).

Kolumbia: Ospina – Arias (Zapata, 116.), Mina, D. Sánchez, Mojica – Barrios, C. Sánchez (Uribe, 79.), Lerma (Bacca, 61.) – Cuadrado, Quintero (Muriel, 88.) – Falcao. Szövetségi kapitány: José Pékerman.

Anglia: Pickford – Walker (Rashford, 113.), Stones, Maguire – Henderson, Dele Alli (Dier, 81.), Lingard, Trippier, Young (Rose, 102.) – Sterling (Vardy, 88.), Kane. Szövetségikapitány: Gareth Southgate.

Magyar ember Magyar Szót érdemel