Forsberg lövése Akanjin megpattanva ért a kapuba (Fotó: Beta/AP)
Bátran ment egymásnak az előzetesen talán leginkább nyíltnak tűnő nyolcaddöntő két csapata, Svédország és Svájc. Bár mindkét félnek nagy sikert jelenthetett a negyeddöntős szereplés, nem zárkóztak be, és támadó-, előretörő focit vállaltak fel. Már a 7. percben dolga akadt Robin Olsen kapusnak, Zuber lövése azonban könnyed zsákmány volt, s a lendületes visszatámadásból Marcus Berg került helyzetbe, ám elvétette a kaput. A félidő összességében svájci mezőnyfölényt és támadási kísérleteket, valamint legalább ennyire veszélyes skandináv megindulásokat, félkontrákat hozott. Fél óra sem ketyegett le a meccsből, amikor az első félidő egyik legnagyobb ziccere maradt ki: Berg lövése eltalálta a kaput, ám Yann Sommer macskaügyességgel vetődött, és kitornázta a labdát. Még a szünet előtt összejött egy-egy újabb elpuskázott ziccer a kapuk előtt, előbb Džemaili lőtt fölé tizenkét méterről, majd Ekdal közvetlen közelről bombázott fölé egy pazar beadást.
Svájc a pihenő után tovább gyakorolta fölényét, ám hogy mi hiányzott a legjobban a játékukból, arról egy statisztikai adat a legárulkodóbb: a második félidőben eleresztett 11 lövésükből a 91. percben találták el először a kapu felületét. Nem így a svédek, akik jelentősen kevesebb lehetőségükkel jobban éltek: Emil Forsberg a 68. percben szép labdajáratás után a tizenhatos előterébe tört a Toivonentől kapott labdával, és életerősen tüzelt. Sommer kapus jól mozdult a lövésre, de a labda a tisztázni igyekvő Akanji lábán irányt váltott, és becsapta a kapust.
A bekapott gól nem ijesztette meg a svájciakat, akik az idő nagy részében a svéd térfélen tudták tartani a labdát, ám végig küzdöttek a befejezéssel, míg a svéd védelem tökéletesen zárt.
Bőven a hosszabbításban aztán megduplázhatta volna előnyét Janne Andersson gárdája, a becserélt Thelin szélsebesen rohant el egy svájci labdavesztés után, s már a tizenhatosban járt, amikor Lang hátulról, még a lövés előtt fellökte. Skomina sípmester azonnal tizenegyest és pirosat adott, ám a fülére szóltak a videobíró-szobából, s rövid közjáték után szabadrúgásra módosította az ítéletet, a lökés pillanata kívül volt még a tizenhatoson. A szabadrúgás kimaradt – bár a győzelem különbsége a legkevésbé sem érdekelte az ünneplő svédeket.
Szentpétervár: Svédország–Svájc 1:0 (0:0)
Szentpétervár Stadion, 64 042 néző, vezette: Skomina (szlovén). Gólszerző: Forsberg a 68. percben. Piros lap: Lang a 90+4. percben.
Svédország: Olsen – Augustinsson, Granqvist, Lindelöf, Lustig (Kraft, 82.) – Forsberg (Martin Olsson, 82.), Ekdal, Svensson, Claesson – Toivonen, Berg (Thelin, 90+1.). Szövetségi kapitány: Janne Andersson.
Svájc: Sommer – Rodriguez, Akanji, Djourou, Lang – Xhaka, Behrami, Zuber (Embolo, 73.), Džemaili (Seferović, 73.), Shaqiri – Drmić. Szövetségi kapitány: Vladimir Petković.



