Cavanit szabályos eszközökkel nem tudták megállítani (Fotó: Beta/AP)
A meccset megelőzően a dél-amerikai együttes rendelkezett a legjobb védelmi mutatókkal a 2018-as oroszországi világbajnokságon, hiszen a csoportkörben nem kaptak gólt Óscar Tabárez fiai. Az uruk ott folytatták, ahol abbahagyták: Suárez beadását követően Cavani már a 7. percben megnyugtatta a La Celeste szurkolóit. A 2016-os Eb-győztes jóval többet birtokolta a labdát, de nem tudták kihasználni az első félidőben eléjük tároló lehetőségeket, így a szünetre egygólos hátránnyal vonultak el a portugálok. A második játékrészben Pepe egyenlített, de a szombati nap a PSG-játékosoké volt, hiszen a délutáni Mbappé-varázslat után Cavani is duplázni tudott. A 62. percben egy jobblábas lövést eresztett el, a labda pedig Rui Patriciót kikerülve a jobb felsőben kötött ki. Az európaiak ezután már csak Ronaldo próbálkozásaiban bízhattak, de a fegyelmezett uruguayiak lezárták előtte a területet, így CR7 négy találattal zárja az idei vb-t. Az egyenes kieséses szakaszban sem ő, sem legnagyobb riválisa, Lionel Messi nem tudott betalálni. Musleráék előtt adott a lehetőség, hogy az elődöntőbe jussanak, de ehhez mindenképpen szükséges folytatniuk az összeszedett védőmunkát, és bízniuk kell abban, hogy csatárpárosuk továbbra is eredményes tud lenni. A negyeddöntőben az Argentínát legyőző Franciaországgal mérkőznek meg, a találkozót pénteken Nyizsnyij Novgorodban játsszák.
Szocsi: Uruguay–Portugália 2:1 (1:0)
Fist Stadion, 44 873 néző, vezette: Ramos Cesar (mexikói). Gólszerzők: Cavani a 7. és a 62., illetve Pepe az 55. percben.
Uruguay: Muslera – Cáceres, Giménez, Godin, Laxalt – Nandez (Sánchez, 81.), Torreira, Vecino, Betancur (Rodriguez, 63.) – Suárez, Cavani (Stuani, 74.). Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez.
Portugália: Patricio – Pereira, Pepe, Fonte, Guerreiro – Silva, Carvalho, A. Silva (Quaresma, 65.), Mario (Fernandes, 84.) – Guedes (Silva An.), Ronaldo. Szövetségikapitány: Fernando Santos.



