2024. május 11., szombat

Babák Bezdán népviseletében

A bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Ügyeskezű Asszonyok Kézműves Csoportja a hétvégén Babák Bezdán népviseletében címmel szervezett kiállítást a bezdáni helyi közösség nagytermében.

Sipos Erzsébet, a Petőfi Sándor ME elnöke elmondta, a kiállítással egyfajta értékmentésre tesznek kísérletet. A helyi népviseletek sohasem voltak egységesnek mondhatók. A hajózással és az egyéb munkákkal is sokfelől érkezett a településre viselet. Mindezt próbálták most a felöltöztetett babák által az élet fordulóin – esküvő, keresztelő, továbbá a helyben végzett munkálatokon, mosónő stb. – keresztül demonstrálni és megőrizni a jövő generációk számára is.

Amellett, hogy a csaknem nyolcvan babát felvonultató kiállítást Zombor város támogatja, nagy köszönettel tartoznak a helyieknek, mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a gyűjtés eredményességéhez, a tárlat elkészítéséhez. A projektum folytatódik, lelkesen dolgoznak a bezdáni viseletek megőrzésén, a hagyományok éltetésén.