2024. május 9., csütörtök

Önállóságra tanít

Ma fejeződik be a zentai Táltos Lovasklub tábora

Élménydús négy napot tudhat maga mögött a zentai Táltos Lovasklub, amely már harmadízben tartott gyermektábort a lovastanyán. A szervezők a 6 és 14 év közötti korosztályt különféle programokkal várták.
Graca Attila szervező a helyszínen elmondta, hogy a tábor hétfőn, július 3-án kezdődött 45 gyermek részvételével. Hozzátette, hogy amellett, hogy a kicsik az itt töltött idő alatt lovagolhattak és kocsikázhattak, több újdonságot is belecsempésztek az idei programba.
– Az egyik legnagyobb különbség most az, hogy a gyerekek egy kicsit belekóstolhattak a lovak körüli munkákba is. Tehát részt vettek a tisztításukban, etetésükben, itatásukban, a helyük elrendezésében, és mindezt kifejezetten élvezték. A nagy lovak mellett most pónikat is hoztunk, a kisebb gyermekek számára, valamint kisállatokat is, amelyeket szintén gondozhattak. Véleményünk szerint ez alatt a négy nap alatt szórakoztak is, ugyanakkor önállóságot is tanultak – magyarázta Attila.
A lovakat terápiás kezelések alkalmával is használják, ezért a közelségük jó hatással van a gyermekekre. A szervező elmesélte, hogy a táborban részt vett egy pánikbetegséggel küzdő kislány is, aki már második éve tért vissza. Nagyon sok gyógyszert hozott magával, a szervezőknek azonban egyszer sem kellett ezekhez nyúlniuk.
Attila elmondta, hogy ez a pár nap nem csak a lovaglásról szólt, a szervezők igyekeztek minél színesebbé tenni a programot. Hétfőn a zentai Gyermekbarátok Egyesülete járt a tanyán, és nekik köszönhetően különféle foglalkozásokon vehettek részt a táborlakók. Kedden kézműveskedtek, csütörtökön pedig egy idős bácsit látogattak meg, aki bemutatta nekik, hogy milyen szerszámokat használtak régen a mezőgazdaságban. Kerekszékre is kilátogattak, utolsó este pedig búcsúbuli várta őket.

Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele