2025. június 16., hétfő
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx

Mennyire ismerjük egymást?

Vajdasági középiskolások kvízselejtezője volt Zentán

Hétfőn délelőtt tartották meg Zentán, a Művelődési Házban, a Mennyire ismerjük egymást?  elnevezésű kvíz első fordulóját a középiskolás diákoknak. Az esemény a Tartományi Oktatási, Jogalkotási Közigazgatási és Nemzeti Kissebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a helyi Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ szervezésében valósult meg.
Bojan Gregurić szervező nyitotta meg a rendezvényt és elmondta, hogy a versenyző középiskolások a fordítóknak köszönhetően saját anyanyelvükön hallhatják a kérdéseket, és válaszolhatnak majd rájuk. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez jó alkalom a fiataloknak az ismerkedésre.
A csapatok egy megadott könyvből készültek fel, amely magába foglalja Vajdaság történelmét és művészetét. A zentai selejtezőn 8 vajdasági középiskola tanulói vettek részt, két körben. A szünetben üdítővel és szendviccsel kedveskedtek a szervezők a diákoknak és a tanároknak.
Argyelán Zoltán, az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója és a kvízkérdések összeállítója elmondta, hogy a Mennyire ismerjük egymást? a tartományi titkárság egy kiváló projektuma, melyben különböző tannyelvű diákok vesznek részt.
– Szerb, magyar, horvát, szlovák, ruszin, román középiskolák tanulói versengnek, és mindenki a saját anyanyelvén készülhetett. Nagyon jónak tartom ezt a megmérettetést, a gyerekek jobban megismerik egymást, és ezáltal elfogadóbbá is válnak. A kérdések a Vajdaságban élő nemzetek történelmén, illetve kultúráján, szokásain alapszanak. Az a célunk, hogy egymás szokásairól, történelméről tanuljanak a diákok. Tehát a magyarok ne csak a magyar történelmet tudják, hanem a többi itt élő népét is. A selejtezők után a középdöntő és a döntő Újvidéken kerül megrendezésre – mondta a zsűri elnöke.
A versenyben 3+1 tagú csapatok mérték össze tudásukat, és a csapatok különböző színű pólókban versenyeztek.
Boros Krisztina, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanára elmondta, hogy a gyerekekkel régóta jár erre a versenyre, amely főleg a történelemről szól.
– Pozitív tapasztalataink vannak ezzel az eseménnyel kapcsolatban, szeretik a gyerekek, nagyon tetszik nekik. Érdekes kihívások elé állítják őket, és ezt láthatóan élvezik. Ha továbbjutnak, akkor Újvidéken, az RTV-ben lesz a döntő, valamint ősszel kezdik vetíteni a televízióban is. Minden tanuló a saját iskoláját képviseli, erre a módszerre az idén tértek vissza, előző években volt, hogy összekeverték a tanulókat más iskolák tanulóival – mondta a tanárnő.
Fleisz Ákos, a Bolyai gimnázium elsős tanulója hozzátette, hogy nagyjából 150 oldalas volt a könyv, amelyet három részre osztottak fel, és mindenki a rá eső részt tanulta meg.
– A negyedik tagnak, a cserejátékosnak az egészet meg kellett tanulnia, arra az esetre, ha be kell ugrania. Számomra nem volt nehéz a felkészülés, mivel volt némi előtudásom. Vajdaság történelmi részét taglalja a köny leginkább, de a művészetekbe is betekint – fogalmazott a tanuló.
Szekeres Alíz és Eke Nikoletta, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanulói is részt vettek a versenyen. Elmondták, hogy későn kezdték el a felkészülést, de sikerült elsajátitaniuk a kellő tudást.
– Érdekesnek találtuk ezt a versenyt, azért is jelentkeztünk. Szeretnénk a tudásunkat bővíteni, és ez  nagyon jó alkalom erre. Ilyen típusú megmérettetésen soha nem vettünk még részt, de biztosan izgalmas lesz. Érdekes dolgokat tudtunk meg a környékünkről, sokkal jobban megismertük Vajdaságot a felkészülés során – fogalmaztak a diákok. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
                                                                                                                                                                                                                                
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx