A múlt pénteken megtartott zentai pedagógusnapi ünnepséget egy egyedi színfolt is gazdagította. Losonci Elina, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola gyógypedagógusa Halász Judit Mindannyian mások vagyunk című dalát adta elő tanulóival. Nemcsak a dal szövege, hanem az előadás módja is az inklúziót erősítette, a produkcióban ugyanis sajátos nevelési igényű és többségi diákok énekeltek együtt, miközben jelnyelven is tolmácsolták a dal szövegét.
Losonci Elinát a produkció keletkezéséről, fogadtatásáról és egymás elfogadásáról kérdeztük.
Honnan jött az ötlet, hogy jelnyelven adjanak elő egy dalt?
– Gyógypedagógusként már évekkel ezelőtt felkeltette az érdeklődésemet a jelnyelv. Elvégeztem egy alapfokú jelnyelvi kommunikációs képzést, ami számomra hidat jelent a halló és a nem halló világ között. Közelebb hozza egymáshoz az embereket azáltal, hogy megmutatja: a kommunikáció nem csak szavakból áll, és így, szavak nélkül is tudunk üzenetet átadni. A pedagógusnapon előadott produkcióban együtt lépett fel többségi és sajátos nevelési igényű tanuló, amivel megint csak azt az üzenetet szerettem volna erősíteni, hogy mennyire fontos az összefogás.
Hogyan fogadták a gyerekek az ötletet?
– Ez a produkció már korábban elkészült, akkor még csak sajátos nevelési igényű gyerekekkel, és most vontam be a többieket is. Érdeklődéssel fordultak felé, hiszen a mozgás lételeme az embereknek, ezért sokkal könnyebb elsajátítani a mozgásformákat, így a jelnyelvet is, mint azt gondolnánk. Érdekes volt a gyerekeknek a jelnyelv. Amikor először megmutattam nekik, miről is van szó, kicsit talán megijedtek, úgy érezték, sosem fogják megtanulni, de hamar ráéreztek a kézmozdulatok logikájára. Természetesen a betanítás alatt gyógypedagógiai szemléletformálás is zajlott, arról beszélgettünk, hogy mindannyian mások vagyunk, és ez rendben van.
A tanárok, a szülők mit szóltak a produkcióhoz?
– Az igazgató mindig támogatja a szemléletformáló, társadalmi határokat elmosó megmozdulásaimat, így ezt a kezdeményezésemet is. A kollégák számára is érdekes volt, a szülők pedig nagyon meghatódtak. Még olyanok is erről számoltak be, akik korábban magukról sem tudták, hogy ennyire meg lehet őket érinteni, hogy ennyire érzékenyek tudnak lenni.
Hogyan állt össze a produkció?
– Az inklúzió jegyében a többségi és a sajátos nevelési igényű gyerekek együtt álltak színpadra, és a produkció alatt mindenki egyforma volt. Csodálatos volt az együttműködés köztük, nagyon szépen elfogadták egymást, nem voltak nézeteltérések sem. Az ének és a zene összehozza az embereket, elmossa köztük a határokat. Még a kultúrák közti határokat is. Ezzel a produkcióval azt is közvetítettük, hogy támogatjuk egymást.
A kisebbek kezdték az előadást, majd a többiek később csatlakoztak hozzájuk. Ezzel is azt üzentük, hogy támogatjuk egymást, hogy mindenki más, de mindenki csodálatos. Azt szoktam mondani, hogy a szivárvány sem lenne ilyen szép, ha nem lenne ilyen sok színe. A világ is ilyen. Ez nem csak egy üres frázis, én valóban így gondolom. A sajátos nevelési igényű gyerekekben sem csak azt látom, hogy mi hiányzik belőlük. Gyógypedagógusként persze azt is látom, milyen területeken van szükség fejlesztésre, de nem szabad megfeledkezni az értékeikről, erősségeikről sem, hiszen mindegyiküknek saját személyisége, jelleme van. Van, akinek nagyszerű a humora, más pedig kimagasló tudással rendelkezik egyes területeken, ezért nem szabad az előítéleteinkre hagyatkozni, és el kell fogadni a másságot, a különbözőséget.
Lesz folytatás?
– Én szeretném, és örülnék neki, ha meghívnának minket egy-egy fellépésre. Nemcsak a munkám, hanem az egész életem során igyekszem azt a társadalmi üzenetet közvetíteni, hogy fogadjuk el egymást. Emellett hiszek a szeretetben is. Szeretet és lelki kapcsolódás nélkül nem tudtunk volna ekkora energiát közvetíteni a színpadon sem. Bízok benne, hogy lesz folytatás.
Nyitókép: Gergely józsef felvétele
