Gyönyörű látványt nyújtott a pénteki zentai piac. Az asztalok nagy részét most a szebbnél szebb virágok uralják, hiszen már mindenki az ünnepre készül.
Ilyenkor az egyik legkelendőbb a cserepes krizantém, amit különböző méretben és színben kínálnak: a legkisebbeket 100 és 150 dinárért, a méretes példányokat 600–700 dinárért vásárolhatjuk meg. Az egyik piaci árus érdekességként elmondta, hogy a vevők kíváncsiak voltak, a kinyílt virágok meddig maradnak szépek, hiszen félnek attól, hogy hamar elhervadnak. A kedvükért elvégeztek otthon egy kísérletet, és elmondta, mindehhez negyven nap kellett.
A másik népszerű virág ilyenkor az árvácska. Ebből is nagyon széles a kínálat, különféle színkombinációkban találhatjuk meg az árusoknál. Egy-egy virág 50 vagy 60 dinár.
Sokan keresik ilyenkor a kész koszorúkat, az ikebanákat. Pénteken még csak egy árusnál találtunk, ott a kisebbet 700-ért, a nagyobbat 1000 dinárért adták. Az ünnep közeledtével azonban várható, hogy még szélesebb lesz a választék, akárcsak a kész csokrokból, amelyeket, ha szeretnénk, magunk is elkészíthetünk otthon, ugyanis vágott virágokat is kínálnak a piacon, 150–200 dináros áron.
Akik a tartósabb virágdíszeket kedvelik, azok is megtalálhatják a saját ízlésük szerint elkészített koszorúkat és díszeket. Az egyik helyi árusnál a művirággal díszített kosárkákat mérettől függően 500 és 1000 dinárért kínálták, a szalmából készült koszorút 500 dinárért, a tobozos koszorúkat pedig 300 és 1200 dinár között, illetve a mécsessel díszítettet 500–1000 dinárért. Sokan szeretik a szárított virágcsokrokat is, ezeket 100, illetve 150 dináros áron adták.
Nyitókép: A cserepes krizantém sokféle színben kapható (Fotó: Kállai Göblös Nikoletta)



