Hamarosan megkezdődik Zentán az óvodai jelentkezés. A 2025/26-os nevelési évre május 19-étől 30-áig írathatják be a szülők a hat hónaposnál idősebb gyerekeiket bölcsődébe, illetve óvodába. Az iratkozás elsősorban az e-Uprava felületén zajlik, de május 28-án, 29-én és 30-án 9 és 13 óra között a szülők vagy törvényes képviselők személyesen is beadhatják a kérelmet a Hófehérke Óvoda központi épületében, a Szép utca 7. szám alatt – mondta Tokodi Angéla intézményigazgató. Hangsúlyozta, hogy a beíratásról részletes tájékoztatás fog megjelenni az óvoda honlapján (zabaviste-senta.edu.rs), illetve a hamarosan létrejövő Facebook-oldalon is.
Mint mondta, az iratkozás a 2019. március 1-je és 2020. február 28-a között született gyerekek számára kötelező. Hangsúlyozta, hogy az iratkozás csak azokra vonatkozik, akik újonnan szeretnének az intézménybe járni, tehát a már oda járó gyerekeket nem kell újra beíratni.
– A honlapon lépésről lépésre fönn lesz, hogy hogyan kell beadni az elektronikus kérelmet: melyik menüpontra kell legelőször rákattintani, hogyan kell kitölteni a kérelmet. Kérjük a szülőket, hogy a jelentkezéskor azt az épületet jelöljék meg elsőnek, ahova szeretnék, hogy a gyermek járjon. Arra törekszünk, hogy minden gyerek abba az épületbe kerüljön, ahova a szülő kérte, ha azonban egy csoport megtelt, akkor felajánljuk a szülőknek a lehetőséget, hogy a gyermek egy másik megjelölt épületbe járhasson – fogalmazott az igazgató.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumokról elmondta, hogy ezek közül a legfontosabb a gyerek anyakönyvi kivonatának a fénymásolata, illetve ha harmadik vagy a negyedik testvérről van szó, akkor mellékelni kell a családban élő összes gyerek anyakönyvi kivonatának fénymásolatát. Ezenkívül szükség van mindkét szülő, illetve törvényes képviselő igazolványának a fénymásolatára, illetve a gondviselés vagy nevelés alá helyezéséről szóló dokumentumra. Az orvosi igazolást és a szociális támogatásról szóló bizonylatot ugyanakkor elég a szerződés megkötésekor átadni, amire várhatóan június második felében kerül sor. Hozzátette, hogy idén az alapító az óvodai költségek 90 százalékát fizeti, a maradék 10 százalék terheli a szülőt.
Elmondta azt is, hogy a kérelem benyújtása nem jelenti automatikusan a gyermek felvételét az óvodába, mert az intézményt törvény kötelezi egy bizonyos csoportlétszám betartására.
– Arra törekszünk, hogy minden gyereket föl tudjunk venni. Túljelentkezés esetén elsőbbséget élveznek azok, akiknek mindkét szülője munkaviszonyban van, ekkor várólistát nyitunk. Fontos szempont a szobatisztaság is, a kiscsoportba való iratkozásnál feltétel, hogy a gyermek ne hordjon pelenkát. Természetesen a bölcsődés korosztálynál ez nem elvárás. Az intézményünkbe hat hónapos kortól járhatnak a gyerekek, de általában tíz-tizenkét hónapos kortól jönnek a bölcsődébe, valamint hároméves kortól a kiscsoportba.
Az igazgatótól megtudtuk azt is, hogy jelenleg két épületben folyik a nevelés szerb és magyar nyelven egyaránt, de külön csoportokban, a többi épületben pedig magyar nyelvű csoportok vannak. Ami az életkori összetételt illeti, többnyire vegyes csoportokat alakítanak ki.
– A falvakban, ha kevés a gyerek, az is előfordul, hogy négy korosztály kerül össze egy csoportba, de úgy igyekszünk kialakítani a csoportokat, hogy két, legfeljebb három korosztály vegyüljön el. Az új program is azt mondja, hogy a nagyobbak nagyon jó hatással vannak a kisebbekre, és viszont. Sok szülő tart attól, hogy a vegyes csoportok miatt a nagyok elbabásodnak, a kicsik meg elvesznek, de ez nem így van. Valójában így könnyebb a szocializációjuk, könnyebben barátkoznak, könnyebben megtanulnak odafigyelni egymásra. A nagy segít a kicsinek, a kisebb meg felnéz a nagyobbra, és igyekszik ő is megtanulni mindazt, amit a nagyobb már tud.

Nyitókép: Az alapító az óvodai költségek 90 százalékát fizeti, a maradék 10 százalék terheli a szülőt (Gruik Zsuzsa felvétele)