2024. október 15., kedd
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

A gazdasági növekedésre fókuszálva

Sztantity Szebasztián tervekről, az előttük álló munkáról

Sztantity Szebasztián 1991-ben született Zentán, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 2014-ben szerzett diplomát a Belgrádi Egyetem Politika Tudomány Karán nemzetközi kapcsolatok szakterületen. 2016-ban ugyanezen a karon mester fokozatot szerzett Közigazgatás, közpolitikai és helyi önkormányzat szakterületen. 2013-tól a VMSZ tagja, 2015-től 2019-ig a VMSZ Ifjúsági Fórumában a külügyi titkár szerepét töltötte be. 2015-től 2020-ig a versenyszférában dolgozott az élelmiszergyártás és a vendéglátás területén. A 2020. évi helyi önkormányzati választásokat követően a Zentai Községi Tanács Gazdasággal és Turizmussal megbízott tagja. 

Sztantity Szebasztián az előttünk álló helyhatósági választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség zentai listájának második helyén szerepel. Az elmúlt években Zenta Községben leginkább a gazdaságot érintő ügyekkel foglalkozott, ezért a várost érintő gazdasági tervekről, beruházásokról, fejlesztésekről kérdeztük.

Hogyan képzelik el a gazdaság fellendítését Zenta községben?

– Fontos, hogy a zentai gazdaságnak olyan versenyelőnyöket tudjunk adni, amik a hasonló méretű településeken nincsenek meg. Elsősorban arra gondolok, hogy a folyami, illetve a vasúti szállítmányozás sokrétű és minél könnyebben elérhető legyen az ipar részére. Kiemelt célunk, hogy amikor a Pancsova–Szabadka vasútvonal megépül, akkor a múlt évben felújított zentai vasútállomást a kikötővel összekötő vasút is megújuljon. Villamosítják ezt a vasúti szakaszt, ami egy felsőbb kategóriájú vasúti közlekedést jelent a mostanihoz képest. Eredményként könyvelhetjük el, hogy a kormány ebben a mandátumban engedélyezte a szabadkai vámszabad övezet kibővítését Zentára is. Ez is egy olyan versenyelőnyt jelent, ami az itt dolgozó, illetve az ide befektetni kívánó cégeknek előnyt jelent a környező településekkel szemben. Így könnyebben bekapcsolódunk olyan gazdasági folyamatokba, mint akár a Szegeden épülő elektromos gépjárműgyár. Több olyan cég van már Zentán, amelyek egyéb más vámszabad övezetben működő cégeknek a beszállítói és ez számukra is versenyelőnnyel jár. Egy önkormányzat alapvetően itt tud segíteni a helyi gazdaságon és iparon és ezt kívánjuk folytatni a jövőben is együttműködve a gazdasági és az ipari szereplőkkel.

Hogy áll az ipari park Zentán?

– Zentán az ipari park északi és déli részből tevődik össze és a községnek a déli ipari zónában vannak eladható szabad területei. Célkitűzésünk, hogy ezeknek az ára, illetve a felszereltsége is versenyképes legyen a környező községekben lévő szabad ipari területekkel, így amennyiben komoly érdeklődő keres telephelyet a környéken, akkor ezeket áruba lehet bocsájtani. Zentán az alapvető gazdasági célunk az, hogy támogassuk azoknak a vállalatoknak a hosszú távú fejlődését, amelyek rendelkeznek exportpiaccal, illetve már bekapcsolódtak a megfelelő ellátási láncokba. Legyen szó akár hazai vagy külföldi cégről. Emellett feladatunk a zentai mikro- és kisvállalkozások támogatási rendszerének kidolgozása is.

Milyen közberuházások várhatóak?

– Kiemelt célunk egy fürdőtókomplexum kiépítése a medencék és a Brekeke területén, valamint a termálkútban rejlő lehetőség kiaknázása. A meglévő kifúrt termálkutat kellene egy úgynevezett gáztalanító berendezéssel felszerelni, utána a sima, illetve a termálvizet elvezetnénk a meglévő medencékhez, valamint a tervezett tófürdőhöz és gyerekmedencéhez. A termálvizünk 57 fokos, a kút pedig 1120 méter mély. A szakemberek ezt a vizet mozgásszervi megbetegedések, traumák, sportsérülések, emésztőrendszeri, vegetatív idegrendszeri, nőgyógyászati és bizonyos bőrbetegségek kezelésére is kiemelten alkalmasnak minősítették. Ezzel a vízzel fűteni lehetne a meglévő vizeket, illetve ezekbe a medencékbe, valamint a tófürdőbe a termálvizet is bele lehetne engedni. Ezen a területen kapnának helyet a jövőbeni vízilabda-akadémia részei is, valamint a vízilabda és a fedett úszómedence is, a mostani fedett és a fekete medence helyén. A turisztikai tartalmakat a tavaly nagy karbantartáson átesett kék medence, valamint a Brekeke környékén képzeltük el.

Mindemellett küzdeni fogunk azért, hogy az aszfaltozási munkálatok a korábbi évekhez hasonló dinamikában folytatódjanak. Ebben a mandátumban 26 utcát és közteret aszfaltoztunk ki, de még több mint 40 aszfaltozásra vár. Még hat utcaszakasz maradt, ahol hiányzik a szennyvízhálózat, ezt be fogjuk fejezni a következő mandátumban és elkezdjük az ivóvízhálózat felújításának munkálatait. Az égőtestek átfogó cseréjéről, pótlásáról már szerződést kötöttünk a kivitelezővel, közvetlenül a választások után elkezdődnek a munkálatok a városban mindenhol egységes közvilágítás érdekében. 
Célunk a község területén lévő összes játszótér rekonstrukciója a következő időszakban. A Biospringer vállalat már elköteleződött az Ohridi utcai óvoda melletti játszótér felújítása mellett, illetve a Zenta Kedvelőinek Egyesületével előrehaladott fázisban vannak az egyeztetések a központi parkban található játszótér teljes rekonstrukciójáról. Dolgozunk azon, hogy a többi játszótér is mielőbb sorra kerüljön!

Nyitókép: Sztantity Szebasztián (Herédi Krisztián felvétele)