2024. május 18., szombat

Épített örökségünk a fiatalok szemével

Kiállítás-megnyitó a zentai Kiszsinagógában

Hírünkhöz galéria is kapcsolódik.

Ünnepséggel egybekötött kiállítás-megnyitót tartottak kedd este a zentai Kiszsinagógában. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által meghirdetett Előhívott értékek – épített örökségünk a fiatalok szemével című fotópályázatra beérkezett legjobb alkotásokat tekinthette meg a nagyközönség. Először Kormányos Katona Gyöngyi, a VMMI igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, a kiállítást pedig Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának vezetője nyitotta meg. A munkákat Dr. Szilágyi Mária építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök értékelte, ezt követően pedig az eredményeket is kihirdették. A megnyitón a Zentai Gimnázium kórusa is közreműködött, Bíró Magyari Kinga vezetésével.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele