2024. május 12., vasárnap

Hetvenötezer tonna búzát őröltek meg

Fennállásának legnagyobb teljesítményét érte el a Žitopromet – Nőtt a termelés és a kivitel is

A zentai Žitopromet malomban a cég fennállása óta először dolgoztak fel, őröltek meg több mint 75 000 tonna búzát. A kimagasló eredményekről lapunknak az igazgató, Predrag Đurović számolt be, akit a gazdasági kamara a malomipari ágazatban az év legjobb cégvezetője díjjal tüntetett ki.
– Az idei termelési eredményeinkkel minden eddigi rekordot sikerült megdönteni. A júliusi aratásig volt elegendő búza raktáron, majd az aratást követően sikerült betárolni több mint 75 000 tonna kenyérgabonát, ami közel hatezer tonnával meghaladta a tavaly feldolgozott mennyiséget. A búzatermelőket azonnal kifizettük, de akik tárolásra adták át, azok igényeinek is eleget tettünk, mint ahogyan a korábbi években már megszokhatták a gazdák. Ami a termelést, a feldolgozást illeti, az év végéhez közeledve bizton állíthatjuk, hogy az idén a naptári évet figyelembe véve minden eddigi eredményt sikerült túlszárnyalni. Ha figyelembe vesszük, hogy Szerbia egész területén a bejegyzett malomipari vállalatok éves szinten összesen 700–750 000 tonna búzát dolgoznak fel, akkor könnyű kiszámítani, hogy a Žitopromet ennek a mennyiségnek a tíz százalékát adja – fogalmazott az igazgató, és így folytatta:
– Idén az általunk előállított malomipari termékek eladása is jelentős mértékben növekedett itthon és külföldön egyaránt. Tavaly 13 700 tonna árut sikerült értékesíteni külföldön, ezzel a mennyiséggel a második legnagyobb lisztexportőr volt a Žitopromet. Az idén új piacok meghódításával ezt a mennyiséget megdupláztuk, és 28 000 tonnával az első számú szerbiai kiviteli céggé léptünk elő. A lisztkivitel Szerbiából évi 130 000 tonnát tesz ki, aminek több mint a 20 százalékát képezi a Žitopromet által előállított minőségi liszt. A szomszédos országok közül Magyarországra, Romániába és Bulgáriába is eljut már a zentai liszt. Nem számítottunk ilyen jelentős kiviteli eredményekre, bár az elmúlt években is ott voltunk az elsők között. Ami a tésztagyártást és -kivitelt illeti, e területen is sikerült előrelépni, valamivel több, mint 7000 tonna tésztát gyártottunk idén. Az elmúlt években évi 5–10 százalékos növekedést értünk el a tésztagyártásban. Cégünk szempontjából a legfontosabb, hogy az előállított tésztafélék jelentős részét, mintegy 2600 tonnát külföldön értékesítettük, aminek eredményeként a lisztkivitellel együtt jelentős devizabevételhez jut az ország – mondta, és hozzátette: 
– Az elért kimagasló eredmények alapján a Žitopromet jövője biztos alapokon nyugszik. Az előző két bizonytalan év, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború nyomán kialakult bizonytalan gazdasági és gazdálkodási feltételek után idén stabilizálódott a piac, az árak csökkentek, biztonságosabbá vált a termelés, és mindez szorgalmas munkával párosulva meghozta az eredményt – mondta Predrag Đurović igazgató, akit a szerbiai gazdasági kamara az év legjobb cégvezetője, azaz a hazai malomipar legsikeresebb menedzsere elismerésben részesítette. A díj az egész Žitopromet munkáját dicséri. 

Nyitókép: Gergely József felvétele