2024. május 8., szerda

Minden korosztály versenye

Amatőr asztalitenisz versenyt tartottak Zentán

Szabadidős asztalitenisz-versenyt szervezett a Zentai Asztaliteniszklub szombaton. A megmérettetésre az Erasmus+ program berkein belül megvalósuló Digipingpong projekt részeként került sor.
Herédi Krisztián, a Zentai Asztaliteniszklub elnöke elmondta, hogy amatőr versenyről van szó, tehát csak olyan személyek vehetnek részt rajta, akik egyik klubnál sem szerepelnek mint regisztrált játékos. Hozzátette, hogy több mint 30 személy nevezett be a versenyre, amelyre kortól függetlenül bárki jelentkezhetett, a nullától egészen a százéves korosztályig. Elárulta, hogy a legfiatalabb versenyző tízéves, míg a legidősebb már a hatvanas korcsoportba tartozik. Emellett nemcsak a helyi játékosokat várták, hanem a környékből bárki jöhetett. 
Így nevezett be a tóthfalui születésű, ma már Budafokon élő Bata Károly is, aki még fiatalon szeretett bele ebbe a sportágba. Elmondta, úgy tervezték, hogy mindenképp hazalátogatnak ezen a hétvégén, és nagyon megörült, amikor meglátta a lehetőséget, nem is volt számára kérdés, hogy beilleszti-e ezt a programot is az itthon töltött időbe.
A zentai Nagy László régen versenyszerűen űzte az asztaliteniszt, egy ideje azonban már csak hobbiként van jelen az életében. Véleménye szerint ez nagyon jó kezdeményezés, ezért amikor meglátta a hirdetést, úgy gondolta, benevez. 
A Digipingpong a szegedi asztalitenisz-sportklub jóvoltából jött létre, a zentai klub pedig partnerként csatlakozott hozzá. A program január elsején kezdődött, a nyitórendezvényt Zentán tartották meg. Az eltelt időben szerveztek már sportnapot a fogyatékossággal élők és a mozgáskorlátozottak számára, akik a Zentai Asztaliteniszklubban próbálhatták ki magukat a pingpong világában, ugyanakkor a jövőben szeretnének egy olyan integrált versenyt is tartani, ahol ők és az egészséges emberek közösen mérettetik meg magukat. Mindezek mellett továbbképzést is szerveznek a tanároknak és a sporttal foglalkozó szakembereknek, ahol megtanulhatják azokat a módszereket, amelyek jelenleg nélkülözhetetlenek ebben a sportágban. 
A Digipingpong társfinanszírozója az Európai Unió, a projekt értéke pedig 60.000 euró. 

Nyitókép: Nagy volt az érdeklődés a verseny iránt, több mint harminc nevezője volt (Gergely Árpád felvétele)