2024. május 10., péntek

Zentán is drágább lesz a távfűtés

Folynak az előkészületek a távfűtés beindítására – Sokan, sokkal tartoznak a fűtésért

A legtöbb vajdasági városban, nagyobb településen hétfőn beindították a távhőszolgáltatást.

Zentán a városi távfűtés megkezdésére tett előkészületek keretében a távhőszolgáltatást végző ELGAS közvállalat karbantartói elvégezték a hálózaton esedékes javítási munkálatokat. Megszüntették a kisebb nagyobb szivárgásokat.
Amint azt Cvijan Milošević, az ELGAS igazgatója elmondta:

– A fűtési idényre való felkészülés keretében elvégeztük a város területén található alállomások kalorimétereinek a szervizelését. Összesen 80 darab mérőműszert teszteltünk, hogy precízen mérni tudjuk az elfogyasztott hőmennyiséget és ne legyen fennakadás a hőenergia szolgáltatásban. Ma, hétfőn a hűvösebb idő beálltával, ami egybe esett a fűtési idény kezdetével, megkezdtük a távhővezeték-rendszer felfűtését. Néhány napba beletelik, amíg a rendszer átmelegszik és a meleg víz eljut minden fogyasztóhoz – mondta az igazgató.

Az energiahordozók ára folyamatosan emelkedik a világpiacon, így a földgáz is drágul. Az ország fő gázellátója, a Srbijagas már korábban bejelentette, hogy a fűtési idény kezdetére várható a gáz árának tíz százalék körüli emelkedése. Hogy hogyan érinti ez a drágulás a zentai távhőszolgáltatás árát, egyelőre nem lehet tudni.

A szolgáltatás végző ELGAS közvállalatban csak annyit mondtak, hogy az önkormányzat, azaz a községi képviselő-testület illetékes a távfűtés árának meghatározásában.

A fogyasztók még sokkal, legnagyobb összeggel a kórház tartozik az ELGAS-nak, az ELGAS pedig a fő gázellátónak, a Srbijagasnak. A Nemzeti Bank honlapján az adós vállalatok listáján a közelmúltban még 48 millió dinár tartozással volt zárolva (kényszermegfizettetés) az ELGAS folyószámlája. Időközben ez az összeg több mint 10 millió dinárral csökkent, ami reményt ad, hogy nem lesz fennakadás Zentán földgázellátásban.

Nem hivatalos információk szerint az ELGAS igazgatója benyújtotta lemondását a közvállalat alapítójához, a községi önkormányzathoz. A községi tanács a napokban foglalkozik a kérdéssel, addig, amíg a község nem nevez ki új igazgatót a közvállalat élére, addig Cvijan Milošević marad az ELGAS élén.

Ami a távhőszolgáltatás árát illeti, változások, drágulás várható, amelyenek a mértékéről a községi képviselő-testület október 27-én esedékes következő ülésén döntenek. A fűtés drágulni fog mindennképen, de annak mértéke, a fix költségek és a variábilis rész arányának a kialakítása még vitatott.

Nyitókép: Gergely József felvétele