2024. május 10., péntek

Bábelőadás a Zentai Alkotóházban

A kevi Móra István Művelődési Egyesület jóvoltából csütörtök délután bábelőadást láthattak a Stevan Sremac és a Thurzó Lajos Általános iskola diákjai. Kopasz Ildikó rendezésében a Kiskondás című előadást mutatták be. Perpauer Attila, az egyesület elnöke elmondta, hogy már három éve felkarolták a bábokkal való játékot, mert úgy gondolják, hogy ez fontos a gyermekek fejlődése szempontjából, és közösségépítő szerepe is van. Hozzátette, hogy az első két évadban szülőkkel báboztak, ezt a harmadik évadot pedig úgy kezdték, hogy szülőkkel és pedagógusokkal közösen készítették el az előadást, amelyet több helyen is bemutatnak majd az elkövetkezőkben. 

Nyitókép: Homolya Horváth Ágnes felvétele