A Herbert Stepic CEE Charity emberbaráti alap, amelyet Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International AG (RBI) végrehajtó bizottságának elnöke alapított, 31250 euróval támogatja a népkonyhát Zentán. A két helyiség kialakítását és a népkonyha zavartalan működését előirányozó támogatásról szóló bizonylatot tegnap ünnepélyes keretek között adták át a népkonyhát üzemeltető Caritas illetékeseinek.
A Herbert Stepic CEE Charity emberbaráti alap adománya két helyiség kialakítását tette lehetővé, amelyek közül az egyikben előkészítik, a másikban pedig raktározzák és hűtik a főzéshez szükséges anyagokat. Az alap emellett a népkonyha működését is folyamatosan támogatja. Mivel országunkban az emberbaráti alap kirendeltségeként a Raiffeisen Bank támogatja annak kezdeményezéseit, így Zoran Petrović, a bank végrehajtó bizottságának elnökhelyettese adta át Nagy József esperesnek a 31250 eurós támogatást jelző csekket.
– A társadalmi felelősségvállalás a Raiffeisen Bank stratégiájának fontos részét képezi, ugyanis a Herbert Stepic CEE Charity emberbaráti alap kirendeltségeként a bank támogatja annak kezdeményezéseit országunkban. A mostani a harmadik eredményesen megvalósított projektumunk Szerbiában. Büszkék vagyunk arra, hogy a támogatásunk eredményeképpen bővült a népkonyha, és a jövőben is sikeresen működhet tovább – hangsúlyozta Zoran Petrović, a Raiffeisen Bank végrehajtó bizottságának elnökhelyettese.
– A Caritas nevében és a szegény emberek nevében köszönjük azt a segítséget, amit a Raiffeisen Bankon keresztül a Stepic-alap nyújtott a konyhánk bővítéséhez. Nagyon fontos az, hogy összefogjunk, és együtt próbáljuk megadni a rászorulóknak azt, amit Jézus mondott, miszerint „Éhes voltam, enni adtatok, szomjas voltam, inni adtatok…” Mi vallásos belső meggyőződésből tesszük, mások az emberiesség nevében. Az, hogy ki milyen indokból teszi, nem lényeges, csupán az a fontos, hogy találkozzon a jó szándékú emberek akarata, és közösen segítsenek azokon, akik erre rászorulnak – mondta Dobai István, a szabadkai Caritas elnöke.
– Húsz éve annak, hogy itt, Zentán a mostaninál sokkal szerényebb körülmények között megkezdte működését a népkonyha, akkor még a Vox Humana segélyszervezet égisze alatt, a Caritas közreműködésével – hangsúlyozta Nagy József, a zentai Caritas elnöke, majd hozzátette: –Most egy újabb megerősítést kaptunk, mert az a segély, amit a Stepic-alaptól kapunk, a konyha bővítése mellett a népkonyha éves működésének kb. az egyharmadát teszi ki. Ez az önkormányzattól és a többi támogatóktól kapott segítséggel együtt most már nagy biztonságot ad nekünk, aminek eredményeképpen elértük azt, hogy az alkalmazottak fizetését idejében tudjuk folyósítani, nem több hónapos késéssel, mint az elmúlt években, ráadásul mindemellett most már némi tartalék árut is be tudunk szerezni, amivel biztosítani tudjuk a konyha működésének zavartalanságát.
Az ünnepségen jelen volt Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere is, aki ígéretet tett arra, hogy a zentai önkormányzat a továbbiakban is jelentős összeggel támogatja majd a népkonyha működését, amely jelenleg naponta közel 500 ember számára biztosít egytálételt, amit összesen hét különböző helyen osztanak szét a rászorulóknak. Az illetékesek különösen fontosnak tartják a gyermekek ellátását, hiszen sokan közülük kizárólag így tudnak naponta főtt ételhez jutni.
