Hírnévre vágytam, büszkeséggel, hiúsággal éltem eddigi életem javát. Most már nehezebben pattanok nyeregbe, több időm marad a lelkemre.
Indulásommal és a szervezési nehézségekkel most kevésbé foglalkozom. Tudatosodott bennem, hogy ajándékként kaptam földi életem, és most szeretnék örömet szerezni Teremtőmnek, aki eddig mindig a tenyerén hordozott. Ezt bizonyítja az aracsi zarándokút is, bálványimádás helyett maradandó ajándékokat kaptam minden lépésemben.
Az első ajándék a kitartás – alig tettük meg utunk egytizedét, a péntek délutáni hőségben Ada felé ballagtunk, amikor Vajda János, az aracsi emléktábor szervezője maroktelefonon jelentette, hogy az emlékműsor az aracsi templomrom helyett Tordán lesz megszervezve. Ez 30 kilométerrel növeli meg tervezett utunk hosszát. Visszaforduljak?
Adán úgy döntöttünk Illés Ferenc barátommal, hogy partizánakcióként kitartunk az eredeti terv, azaz Aracs mellett.
A második ajándékot a templomrom megmaradt falai között adta át az Úr. Tizenegy bátor huszárral és egy kocsi kísérővel érkeztünk meg magyarságunk egyik legrégibb templomához. Nem számítottunk díszes fogadtatásra, mert tudtuk, hogy a központi ünnepséget „Tordára mosta az eső”.
A magyarkanizsai ájtatos hívők, akik autóval érkeztek, már elégedetlenkedtek, a szervezőket korholták. Bátor különítményünk a magyarkanizsai Szent Pál-templom keresztjével és a magyar zászlók kíséretében ájtatoskodott. Közben megjelent egy autóbusz budapesti vendégekkel, akikkel rögtön összeismerkedtünk. Együtt énekeltük a Boldogasszony anyánk című ősi magyar himnuszunkat, a csoportvezetőjük pedig előadást tartott az aracsi templomrom építésének és megmaradásának fontosságáról. Ekkor érkezett meg az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor, aki nem tudott róla, hogy a központi ünnepséget Tordára helyezték. Ez volt a szervezők egyik hibája, de egyben a jelenlévők legnagyobb öröme is, hiszen kéz a kézben együtt énekeltük el az erdélyi himnuszt.
A harmadik ajándékot akkor éreztem, mikor egy pillanatra magamba merülve megköszöntem Istennek azt, hogy itt lehetek, és hogy velem együtt itt van az egész családom. Ritkán adatik meg hétköznapjaimban, hogy együtt ünnepeljük az Úr napját, mindenkinek saját teendői a fontosak, illetve rohan vagy túl fáradt, és ezt az ajándékot így még nem éltem meg soha.
Negyedik ajándék a vihar volt. A fáradtság próbára tette a lovasokat és lebénította a lovaikat is. Testi és lelki viharunk Zenta központjában tetőzött. Nem tudtunk hová menekülni a ránk törő vihar elől. Ekkor Isten angyala a Tornyosi útra terelt bennünket, ahol nemcsak menedékhelyre, hanem családi szeretetre is találtunk. A zentai lovastanyán a történelmi tábor lakói meleg étellel és jókívánságokkal bocsátottak útra bennünket.
És a megpróbáltatások harapófogója között minden résztvevővel megéreztük Isten végtelen szeretetét. Ezt azért állítom ilyen magabiztosan, mert a zarándokok mindegyike fáradtan, de megelégedve és teljes lelki nyugalomban tért haza.
* Idézet Kassai Lajostól
