Tegnap a nagykikindai önkormányzat, együttműködve az FCC Kikinda hulladékbegyűjtő és -elszállító céggel, a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság támogatásával megkezdte a Válogatjuk a hulladékot – a te szemeteseddel kezdődik a tisztább Nagykikinda elnevezésű környezetvédelmi programot, amely magába foglalja az otthoni, más néven az elsődleges hulladékválogatás bevezetését. A következő 6 hónapban 19 ezer nagykikindai és községbeli háztartásba juttatják el az új, fekete és kék fedelű szemeteseket, amelyekbe újrahasznosítható hulladékokat, tehát a műanyagot, papírt, konzervdobozt, valamint zacskót dobhatnak be a polgárok.
Az érintetteket a helyi önkormányzat és az FCC Kikinda honlapján, valamint a helybeli médiafelületeken tájékoztatják arról, hogy az adott napon melyik településen vagy utcában osztják az új hulladéktárolókat. A tegnapi sajtótájékoztatón Nevena Nikolić, az FCC Kikinda hulladékbegyűjtő és -elszállító cég képviselője elmondta, hogy az új környezetvédelmi program sikerének az a kulcsa, hogy az újrahasznosítható hulladékot senki ne keverje össze a kommunális hulladékkal.
‒ A hulladéktárolókra elhelyeznek egy-egy matricát is, s azokra felírják a szemetes számát és az adott területre vonatkozó hulladékbegyűjtési ütemtervet. Amennyiben a polgárok az osztás pillanatában nem tartózkodnak otthon, azt jelezzék, és a vállalat munkatársai egy másik időpontban viszik el a tárolót. A háztartásokban a szelektív hulladékgyűjtés kulcsfontosságú a tisztább város érdekében, ráadásul ez a lépés tehermentesíti a hulladéklerakókat is, mivel az újrahasznosítható anyagokat – a szétválogatásuk után – rögtön eljuttatjuk a megfelelő helyre – magyarázta Nevena Nikolić.
Az elsődleges hulladékválogatás bevezetésével Nagykikinda az ország azon kevés városai közé kerül, amelyekben a hulladék megsemmisítése mellett az újrahasznosítás is szerephez jut.
‒ A projekt megvalósítása magába foglalja a képzést is, hogy a lakosság elsajátítsa a hulladék megfelelő szétválogatását. A program célja a környezet védelme az illegális hulladéklerakók létrehozásának megakadályozásával és a természeti erőforrások megőrzésével. A tevékenység előnyeit és eredményeit tavaszra várjuk – mondta Miroslava Narančić, a nagykikindai Környezetvédelmi, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Titkárság titkára.
A kukák kiosztása tegnap kezdődött el, a hulladékbegyűjtési tevékenység pedig november 1-jén indul, és havonta egyszer, a kommunális hulladéktól elkülönítve kerül rá sor. Fontos megjegyezni azt is, hogy a polgároknak nem kell további költségekkel számolniuk az új szemetesek miatt, csak arra kell ügyelniük, hogy ne keverjék a kommunális hulladékot az újrahasznosíthatóval.
– Ez egy újabb lépés környezetünk megőrzése és védelme érdekében. Tiszta és rendezett várost szeretnénk, amely példaként szolgálna – tette hozzá Mladen Bogdan polgármester.

Nyitókép: Nevena Nikolić, Mladen Bogdan és Miroslava Narančić a tegnapi sajtótájékoztatón ismertette az hulladékválogatás jelentőségét (Fotó: Vidács Hajnalka)