2025. október 2., csütörtök

Kikényszerített testületi ülés

Tegnap a kényszerigazgatás veszélyére mutattak rá a koalíciós szerződést kötött pártok és civil szervezetek képviselői a magyarkanizsai városházán
Bacskulin István, Francsik József, Goran Nikičić és Lackó Róbert a sajtótájékoztatón (Fotó: Miskolci Magdolna)

Két hónapja lezajlottak a választások, de Magyarkanizsán még mindig nem tudott megalakulni a községi képviselő-testület – hívta fel tegnap a figyelmet Francsik József, az Eljött az ébredés ideje választási lista vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet koalíciójuk hívott össze a magyarkanizsai városházán.

Mialatt az alpolgármesteri irodában folytak az egyeztetések, addig a kisteremben a Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Bacskulin István vezette Válassz utat és az Eljött az ébredés ideje csoportok vezetői elmondták: szerdán kérték, hogy a kkt ülését legkésőbb csütörtökön hívják össze.

– Ezt azonban nem vették figyelembe, hanem kiosztották a meghívókat vasárnapra. A vasárnapi dátum azonban már késő, túl van a 60 napos határidőn. Amennyiben 60 napon belül nem tudjuk megalakítani a kkt-t, akkor kényszerigazgatást vezetnek be. Én nem tudom, kinek érdeke az, hogy Magyarkanizsán kényszerigazgatást vezessen be a Haladó Párt. Úgy gondolom, ez tragédia és szégyen, semmibe veszik a választópolgárok akaratát valamilyen egyéni érdektől vezérelve. Már régen dolgoznia kellene az új vezetésnek, és a nép akaratát illene elfogadni Mi, a koalíciós megállapodás aláírói addig nem fogunk elmenni innen, amíg a kkt meg nem alakul Magyarkanizsán. A minimumot akarjuk, hogy legalább válasszuk meg a községi képviselő-testület elnökét, és nevezzük ki a titkárát. A VMSZ ezt nem fogadja el, de ha kell, akkor csütörtökön délig itt leszünk, és a 17 képviselő meg fogja tartani a kkt ülését, megválasztja elnökét, és kinevezi titkárát. Azután megint lesz 30 napunk a tárgyalások befejezésére – jelentette ki Francsik József.

Goran Nikičić elmondta, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga álláspontja továbbra is ugyanaz, mint amit a minap mondott a sajtónak és a közvéleménynek. A koalíciós szerződést aláírták, a VSZL hivatalos pecsétjével, a községi elnök aláírásával el van látva.

– A polgárok kérték a személycseréket, a változásokat, mi ezt tiszteletben tartjuk, és továbbra is kitartunk a koalíció mellett. Nagyon szomorú, hogy egy ilyen eseménynek kell lezajlania, hogy egy ilyen huzavona miatt törvényes eszközöket kell alkalmazni. Mi nagyon reméljük, hogy az eddigi vezetőség is belátja, hogy a polgárokat nem kellene kitenni ilyen problémás helyzeteknek – vélekedett Goran Nikičić.

Lackó Róbert a DP képviseletében arról számolt be, hogy reggel óta tartanak a tárgyalások, de VMSZ nem hajlandó fölismerni azt a tényt, hogy 18 képviselő van 11 képviselő ellen – mert az MRM képviselője is a kényszerigazgatás ellen foglal állást. –Olyan dolgokon nem tudunk megegyezni, mint a kkt-ülés, hogy Kanizsa ne kerüljön kényszerigazgatás alá. Sajnos, most is föntről várnak utasításokat az ajánlatunkra, holott szerintünk az ajánlat korrekt. Most szeretném leszögezni hivatalosan, nyilvánosan: a koalíció nem zárta ki a VMSZ-t a kormányzásból, csupán fölajánlott egy olyan arányt ebben a kormányzásban, ami szerintünk és a választók szerint reális. Nincsenek problémáink személyekkel, és olyan ajánlatot tettünk, ami tudna funkcionálni Kanizsán. A beszélgetések most is folynak, és ez a 17 ember meg a mellette álló több ezer ember kitartó lesz – mondta Lackó Róbert.

Bacskulin István bejelentette, hogy este 8 óráig mind a 18 képviselő bemegy a városházára, és addig nem hagyja el az épületet, amíg csütörtökre össze nem hívják a kkt-t.

A sajtótájékoztatót követően megpróbáltunk választ kapni a VMSZ vezetőitől egyes kérdésekre, de nem nyilatkozott senki – közleményt azonban ígértek.

Közlemény helyett délután érkezett az információ, hogy csütörtökön 10 órai kezdettel folytatódik a magyarkanizsai képviselő-testület alakuló ülése, és megválasztják majd elnökét, valamint kinevezik a titkárát is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel