Vadász Károly és Goran Nikičić, a VSZL újdonsült magyarkanizsai községi képviselői szombaton sajtótájékoztatón elmondták, hogy a választások óta majd 60 nap eltelt, és Magyarkanizsának még mindig nincs polgármestere, nincs képviselő-testületi elnöke, és nem alakult meg a községi tanács sem.
– A választások után a Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a polgári csoportok, a Bacskulin István vezette Válassz utat és a Francsik József vezette Eljött az ébredés ideje június 6-án koalíciós szerződést írt alá, melybe bele vannak foglalva az előnyt élvező feladatok, valamint hogy melyik pártnak, polgári csoportnak hány helye van, mely reszortokban dolgoznak. Ennek a koalíciónak a Demokrata Párt köztársasági szinten írásos engedéllyel zöld fényt adott. Addig, amíg a koalíciós szerződést nem hoztuk nyilvánosságra. Pár nap múlva a Demokrata Párt körzeti megbízottja megállította a folyamatot. A bejelentett képviselő-testületi ülést elnapolták, és megkezdődött a Demokrata Párt magyarkanizsai községi szervezetének erőszakos házasságra való tuszkolása a VMSZ-szel. Eredményt nem hozott a két alkalommal tartott DP- és VMSZ-tárgyalás. Ezen a tárgyaláson jelen volt Pásztor Bálint a VMSZ oldaláról és Tóth Tamás a DP oldaláról. A községi képviselő-testület második nekifutásból mégis megtartotta az alakuló ülést, ahol a képviselők letették az esküt. A további napirendi pontokra nem került sor, mivel felsőbb érdekek nem engedik, hogy a koalíciós partnerek a választópolgárok akaratának eleget téve vezessék, fejlesszék Magyarkanizsa községet – mondták a Liga képviselői.
– Amikor 2008-ban a Magyar Koalíció nyerte meg a választásokat 19:10 arányban, kijelentették, hogy a polgári akarat kötelez, és emiatt akkor a Demokrata Párt nem kapott a vezetésben helyet. Most a négyes koalíció 17:11 arányban győzött, de ezt a leköszönő községi vezetőség nem hajlandó elfogadni. A négyes koalíciót most szintén a polgári akarat kötelezi arra, hogy ezt a községet vezessük, és azon az úton, amelyet a választási kampányunkban ígértünk – mondta Vadász Károly és Goran Nikičić. Hangsúlyozták: a Liga kitart a koalíciós szerződés mellett, ehhez a VSZL központi bizottságától teljes mértékű támogatást élvez.
